Halálbüntetés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A halálbüntetés a legsúlyosabb büntetési forma, a bűnösnek talált személy életének kioltása, az élettől való megfosztása jogi eljárás keretében. A halálbüntetés jogossága vagy jogtalansága napjaink legvitatottabb jogi, etikai, teológiai és társadalmi kérdéseinek egyike.

A halálos ítélet végrehajtása a kivégzés. A kivégzés alatt olyan, nem jogszerűen végrehajtott emberölést is értenek, amit valamilyen rendszer szerint hajtanak végre, és az ölés előtt védekezésre képtelen állapotba hozza az áldozatot.

Az őskortól fogva egészen a legújabb korig a legtöbb társadalom jogrendje tartalmazta a halálbüntetést, amelyet jellemzően kultúrától függetlenül az egyik legsúlyosabb büntetésnek tekintettek. Etikai vagy vallási okból az ókortól voltak példák a halálbüntetés eltörlésére, ez a második világháború vége óta globális jelenségnek tekinthető.

Jelenleg a világ országai közül 90 egyáltalán nem alkalmaz halálbüntetést, 11 csak rendkívüli körülmények fennállása esetén, és 32 államban a büntetőjog része ugyan, de már legalább 10 éve nem alkalmazták. 64 állam továbbra is alkalmazza.

[szerkesztés] Történelem

Goya: Madrid védőinek kivégzése, 1814

A halálbüntetés a régebbi korokban, illetve diktatúrákban az elrettentés céljából gyakran kínzással is párosult és nyilvánosan történt, és a politikai ellenfelekkel, vagy ártatlan emberek tömegeivel szemben is elkövették. (Lásd: Népirtás)

Az ókorban alkalmazása gyakran összekapcsolódott az emberáldozat intézményével, amit a bűncselekménnyel gyanúsított emberek mellett különösen az elfogott ellenségen alkalmaztak.

Az ókori Távol-Keleten a buddhizmus hatására néhány esetben sor került a halálbüntetés ideiglenes megszüntetésére. Néhány buddhista államban, így Asóka király észak-indiai államában megszüntették a halálbüntetést. Kínában 747–759 között mindenfajta kivégzést megszüntettek. Bár a buddhizmus kifejezetten tiltja a másik élőlény életének szándékos kioltását, a halálbüntetés kérdésében az előírásai nem egyértelműek.

A középkorban a halálbüntetés alkalmazása és módszere az elítéltek társadalmi osztálya, valamint az elkövetett cselekmény szerint is különbözött. A középkori Európában általában a közrendűeket felakasztották, a nemeseket lefejezték. Minősített, különösen súlyosnak számító esetekben általában lehetőség volt valamelyik minősített, kínzással együtt járó kivégzési módszer alkalmazására.

III. Vilmos angol király 1689-ben ezeket elsőként tiltotta be.

A felvilágosodás korában több jelentős gondolkodó is felemelte a szavát a halálbüntetés eltörlése érdekében. 1764-ben látott napvilágot az olasz író, Cesare Beccaria „Bűnökről és büntetésekről” című műve (Dei Delitti e Delle Pene), amelyben amellett érvel, hogy a kínzás és a kivégzés nemcsak erkölcstelen, hanem mérhetetlenül romboló hatású is az egész társadalomra. Beccaria műve nagy visszhangot váltott ki a maga korában. A hatására például I. (Habsburg) Lipót toszkánai nagyherceg (a későbbi II. Lipót császár) a Közép-Itália nagy részére kiterjedő államában 1786-ban törvényben szüntette meg a halálbüntetést, és valamennyi kivégzőeszközt is megsemmisíttette.

Beccaria márki

Az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya a kínzás és a kegyetlen kivégzési módszerek tilalmáról is rendelkezett (1787). Franciaországban a Nagy Francia Forradalom idején minden elítéltre ugyanazt a halálbüntetést, a guillotine-nal történő lefejezést alkalmazták, amit gyors és fájdalommentes, "emberséges" eljárásnak neveztek.

Az Egyesült Államok néhány államában már a 19. század óta egyáltalán nem gyakorolják a halálbüntetést, az első állam, amely törvény szerint felszámolta, Michigan volt (1847). Portugáliában 1867 óta nincs halálbüntetés. 1949-től kezdve először Nyugat-Németország, majd számos más demokratikus ország az alkotmányában is rögzítette a halálbüntetés eltörlését. A halálbüntetés tiltása jelenleg 42 ország alkotmányában szerepel, köztük Magyarországéban is.

Bár a nemzetközi jog ma sem tiltja a halálbüntetés alkalmazását, több olyan, elsősorban Európa-központú nemzetközi egyezmény is született, amely tiltja a halálbüntetést, pl. a „Nemzetközi egyezmény a polgári és politikai jogokról” (International Covenant on Civil and Political Rights), és az „Európai emberi jogi konvenció” (European Convention on Human Rights). Ezek az egyezmények azonban csak a hozzájuk csatlakozott országokra vonatkoznak. Az Európai Unió illetve a hozzá csatolt nemzetközi intézmenyek között több is a csatlakozás egyik feltételeként jelöli meg a halálbüntetés felszámolását, ilyen az Európai Unió és az Európa Tanács.

[szerkesztés] A halálbüntetés ma

A halálbüntetés a világban:
██ Nincs halálbüntetés
██ Törvény szerint lehetséges, de legalább 10 éve nem alkalmazzák
██ Nincs, kivéve háborús bűncselekményekért
██ A halálbüntetést felnőttkorúak esetén alkalmazzák
██ Törvényesen elfogadott büntetési mód felnőttek és kiskorúak esetében is

A mai demokratikus országok közül csak az USA államainak többsége, Japán és Oroszország az, ahol fennáll a halálbüntetés intézménye, bár azt csak a legsúlyosabb életellenes bűncselekmények büntetéseként alkalmazzák, illetve Oroszországban a gyakorlatban már nem alkalmazzák. Ma a világ 74 országában engedi meg a törvény a halálbüntetést (az említett országokon kívül Afrika, a Közel-Kelet, Ázsia, és a Karib-térség egyes államaiban). A legtöbb országban azonban csak gyilkosság, illetve háborús bűncselekmény miatt szabják ki. Néhány országban ezenkívül a kábítószerrel való kereskedelmet is halállal büntetik (Kína, Indonézia, Malajzia, Szaúd-Arábia, Szingapúr és Vietnam).

Több diktatorikus berendezkedésű országban még ma is végrehajtanak kivégzéseket politikai okokból. Az Amnesty International jelentése szerint 2004-ben 25 országban alkalmaztak halálbüntetést összesen 3 797 esetben. A kivégzések 90%-ára Kínában került sor, (összesen kb. 3400 személy). Kínában 1990 és 2001 között legalább 20 000 kivégzést hajtottak végre, részben politikai okokból is.

[szerkesztés] Amerikai Egyesült Államok

Az Egyesült Államokban 38 államban van halálbüntetés, és 12-ben nincs. 1973 óta több mint száz embert bocsátottak szabadon már a siralomházból, mert kiderült, hogy ártatlan. 2004-ben, hat halálraítéltről derült ki, feketén-fehéren, hogy ártatlan; 2005. december elején egy 1993-ban, Texasban kivégzett férfi bizonyítható ártatlanságára derült fény. 1995-ben Mark Warner virginiai kormányzó változtatott meg egy halálbüntetést, mert a hatóságok kidobták a bizonyítékokat. A halálbüntetés 1976-os visszaállítása óta Texas után, Virginiában végezték ki a legtöbb embert.

A 12 legtöbb halálbüntetést végrehajtó ország 2004-ben:

[szerkesztés] A halálbüntetéssel kapcsolatos viták

[szerkesztés] A halálbüntetést elítélők érvei

A halálbüntetést ellenzők egyik legfontosabb érve, hogy a halálbüntetés végleg elveszi a lehetőségét, hogy egy ártatlanul elítélt személy számára igazságot lehessen szolgáltatni. Ezenkívül a halálbüntetésnek szerintük nincs valós elrettentő hatása, valamint egyesek szerint antihumánus.^[1]

A halálbüntetést alapvetően ellenző személyek leginkább népirtás vagy különös kegyetlenség esetén hajlandóak kivételt tenni.

[szerkesztés] A halálbüntetést támogatók érvei

A halálbüntetést szükségesnek tartók szerint a halálbüntetésnek elrettentő hatása van. Erkölcsi okokból a legfontosabb érvük, hogy a halálbüntetés eltörlése a gyilkos életét felértékeli az áldozathoz képest; gyakorlati szempontból pedig, hogy költséges az életfogytig tartó büntetés (ami ráadásul valójában sokszor nem is tart életfogytig), a tényleges életfogytiglanra ítélt bűnözőknek pedig nincs vesztenivalójuk, így semmitől sem riadnak vissza, ezáltal veszélyt jelentenek rabtársaikra és az őrökre, sőt egy esetleges sikeres szökés révén az egész társadalomra.

A Pepperdine Egyetem két professzorának kutatása szerint az elmúlt 26 év egyesült államokbeli tapasztalatai alapján a gyilkosságok aránya a kivégzések számával ellentétes tendenciát mutat, és minden kivégzés 74-gyel csökkenti a gyilkosságok számát a rákövetkező évben.^[2]

A halálbüntetést támogatói leginkább gyilkosságért tartják elfogadhatónak, ritkábban más, különösen súlyosnak számító bűncselekményekért is (nemi erőszak, kábítószer-kereskedelem). A vallási törvények alapján kiszabott halálos ítéletekkel a támogatók közül is kevesen értenek egyet.

[szerkesztés] A vallások és a halálbüntetés

[szerkesztés] A halálbüntetés a Bibliában

A Biblia büntetésrendszere az ókori szokásoknak megfelelően alapvetően a tálió elvén alapszik. Mózes könyveiben számos alkalommal végeznek ki olyanokat is, akik a mai közmegítélés szerint csekély büntetőjogi jelentőségű vétket követtek el (káromkodás, házasságtörés).

Az Ószövetségben a zsidók ellenségeinek többnyire akasztás a sorsa, nemritkán egész családjukra ez vár (Hámán). Egyes, mai kultúránkkal ellentétes tetteket, amik a korban szokásosak voltak, a Tóra tiltott meg először: tilos volt a kivégzett holttestének meggyalázása, még aznap le kellett venni a kötélről és kellett temetni. Szintén tilos volt a bűnért az elítélt rokonait halállal büntetni.

Az Újszövetségben Jézus bátor fellépésével megmenti egy házasságtörés miatt megkövezésre szánt nő életét. Később – részben e tette miatt is – keresztre feszítik.

[szerkesztés] A kereszténység nézetei

A kereszténység álláspontja a halálbüntetés kérdésében nem egyértelmű. Az Ószövetség több végrehajtott és helyes kivégzést is tartalmaz, másfelől a krisztusi megbocsátás elve és a halálbüntetés között annak visszavonhatatlansága miatt feloldhatatlan ellentét van.

A keresztény egyházak álláspontja általában az ószövetségi "szemet szemért" és az Újszövetség krisztusi megbocsátása közötti ellentét feloldására épül.

A katolicizmus álláspontja az, hogy bár a halálbüntetés nem ellenkezik a Bibliával és az isteni törvényekkel, annak alkalmazása helyett a megbocsátást és a kegyelmet favorizálja. II. János Pál pápa nyilatkozatban ítélte el a halálbüntetést alkalmazó országokat, a halálbüntetés elleni küzdelme az abortuszhoz és az eutanáziához kapcsolódó feltétel nélküli életvédelmi álláspont része volt.

Az amerikai protestáns keresztény egyházak hozzáállása hasonló, de náluk - az Ószövetség nagyobb jelentősége miatt - a halálbüntetés alkalmazásával szemben kisebb az ellenállás. Fő támogató rétegük, a déli, konzervatív keresztény középosztály inkább halálbüntetéspárti.

A mormon egyház álláspontja a kérdésben hivatalosan semleges.

Egyes kisebb keresztény csoportokra jellemzőbb a halálbüntetés egyértelmű pártolása vagy elvetése.

[szerkesztés] A zsidó vallás nézetei

A Tórában kivégzés több helyen, több formában is előfordul. Általában életellenes bűncselekmények esetén alkalmazták, de előfordult házasságtörés, hamis tanúzás, istenkáromlás vagy árulás esetén is. Az ószövetségben a zsidók ellenfeleik elfogott vezetőit, vagy egyéb ellenségeiket általában felakasztották. A Tóra és annak rabbinikus extrapolációi a halálbüntetéssel kapcsolatban részletes szabályokat is tartalmaznak. Ezek a szabályok olyan restriktívek, hogy békeidőben, köztörvényes esetben nagyon megnehezítették a halálbüntetést. A (jegyzőkönyv-szerű, elismerten önellentmondó) Talmud szerint egy helyen a második templom idején már egyáltalán nem került sor halálbüntetés jogszerű alkalmazására, máshol említést tesz végrehajtott halálbüntetésekről.

A mai Izrael állam jogrendszerében szerepel a halálbüntetés, de mindeddig csak egyszer, Adolf Eichmann esetében alkalmazták is. Őt szabályosan, minimális szenvedéssel akasztották fel.

[szerkesztés] Az iszlám nézetei

A Koránra épülő iszlám jog, a saría, gyilkosság, házasságtörés, istenkáromlás és hitehagyás esetén teszi lehetővé halálbüntetés végrehajtását. Emellett gyakori, hogy egyes, Mohamed idejében még nem létezett bűnök, például kábítószer-kereskedelem miatt szintén halálbüntetés jár egyes iszlám államokban. A gyakorlatban a halálbüntetések száma nagyságrendileg nem kirívó az amerikai vagy kínai számokhoz képest, és a végrehajtott halálbüntetések túlnyomó többségét gyilkosság vagy kábítószer-kereskedelem miatt hajtják végre.

[szerkesztés] A hinduizmus nézetei

A hunduizmusban szentnek számító személyek véleménye a halálbüntetés kérdésében megosztott^[3]. Vannak, akik a személyek megjavítását preferálják a megölésükkel szemben. Mások rámutatnak azokra az esetekre, amikor Visnu isten különböző megtestesülései is öltek - például Ráma megölte Bali királyt. Kifejezett, konkrét halálbüntetés elleni álláspont nincs, gyakori viszont az öléssel nem járó bűnmegelőzési, nevelési lehetőségek preferálása.

Az angol gyarmatosítás előtti Indiában gyakoriak voltak a kivégzések.

A mai Indiában van halálbüntetés, de az alkalmazása igen ritka. 2004-ben 9 év szünet után került egyre sor, egy 14 éves lány megerőszakolásáért és meggyilkolásáért akasztották fel a 39 éves Dhananjoy Chatterjee-t^[4].

[szerkesztés] A buddhizmus nézetei

Bővebben: Buddhista nézetek a halálbüntetésről

A buddhisták között alapvető nézeteltérés van azzal kapcsolatban, hogy a buddhizmus tiltja-e a halálbüntetést. Bár a buddhizmus az ölést sem önvédelem, sem pedig bosszú esetén nem fogadja el, elfogadja viszont akkor, ha nagyobb szenvedés megelőzése a cél. Általában a többségi buddhista csoportok a szekuláris országokban inkább halálbüntetés elleni álláspontot foglalnak el, míg ahol a buddhizmusnak erős politikai befolyása van, ennek ellentéte áll fenn. Ugyanakkor a megtorló célú halálbüntetést majdnem minden buddhista csoport ellenzi.

[szerkesztés] Kivégzési módok

Az újkor óta a felvilágosodás eszméinek terjedése a kínvallatás megtiltását, a kivégzések változatosságának csökkenését hozta magával Európában. Már ekkor többen a kivégzés „humánusabb”, fájdalommentesebb formái mellett törtek lándzsát, ez vezetett a modern kivégzési módszerek kialakulásához. A francia forradalomhoz köthető kivégzőeszköz a guillotine, amely az ugyancsak jóval régebbi eredetű nyaktiló egy változata. Ekkor kezdték el széles körben alkalmazni a golyó általi kivégzést, valamint a hosszú eséses akasztást, míg a kínzással járó módok, mint a kerékbe törés és a máglyahalál megritkultak, majd kivesztek - ritkán azért még előfordultak, Amerikában például egészen a rabszolgaság eltörlése előtti időkig volt példa elevenen elégetésre.

[szerkesztés] Általánosan elterjedt módszerek

Akasztás

Bővebben: Akasztás

Az akasztás az elítélt felakasztása a nyakánál, kötéllel. Mivel a nyak létfontosságú szervei nem bírják el a test súlyát, ez egy élettel összeegyeztethetetlen állapot, és általában percek alatt halálhoz vezet.

Agyonlövés

Bővebben: Agyonlövés

Főleg a fegyveres testületekkel, illetve a hadbíróságok által hozott halálos ítéletekkel társított kivégzési mód, amit legtöbbször kivégzőosztag hajt végre.

Méreginjekció

Bővebben: Méreginjekció

A jelenleg az Egyesült Államokban leggyakrabban használt kivégzési módszer. Az elítéltbe általában több lépésben különböző halálos mérgeket juttatnak. Elfogadhatósága mellett szóló legfontosabb érvek a fájdalommentessége és orvosi jellegű sterilitása.

[szerkesztés] Ritka vagy elavult módszerek

Villamosszék

Bővebben: Villamosszék

A kivégzés során az elítéltet egy székbe szíjazzák, majd a fejére és a lábára elektródákat rögzítenek. Ezután több fázisban különbözö feszültségű váltóáramot kapcsolnak rá, melynek célja az idegrendszer összeomlásával előidézett szívbénulás. Csaknem kizárólag az USA alkalmazta, ott rendszeresített kivégzési mód volt egészen a legutóbbi időkig. Jelenleg általában méreginjekciót alkalmaznak helyette.

Gázkamra

Bővebben: Gázkamra

Az elítéltet egy zárt helységbe vezetik, amit lezárnak, majd pedig mérges gázt juttatnak be. Csak a legújabb korban használták. A második világháborúban népirtás eszköze is volt. Az Egyesült Államokban egészen a múlt évtizedekig rendszeresített módszer volt, bár a villamosszék vagy a méreginjekció gyakoriságát soha nem érte el.

Lefejezés

Az áldozatot egy fatuskó elé fektették vagy térdeltették, majd rögzítették a nyakat, hogy a célszemély ne mozdulhasson el. Magát a nyakazást bárddal, pallossal végezték. A török hódoltság idején a rabokat karddal nyakazták le, ilyenkor az áldozat állt, vagy térdelt. Még később az áldozatokat székre, avagy speciálisan erre a célra kifejlesztett támlás székre ültették, gyakran fordítva. Ennek gépesített változata a

Nyaktiló,

Bővebben: Nyaktiló

ami a korábbi vágófegyveres végrehajtáshoz képest egy fa sínpáron lezuhanó súlyos vasbárd segítségével precíz, azonnali és biztos lefejezést okoz. Bár a XIII. századtól alkalmazták, a Francia Forradalom tette igazán ismertté. Utoljára 1977-ben használták Franciaországban egy gyermekgyilkos lefejezésére.

Fojtópánt vagy garotte

Előfordultak ugyan kivégzések e primitív eszközzel önmagában is, igazából azonban a máglyán történő elégetésnél kaphatott szerepet. A büntetés enyhítését jelentette, ha a bíró elrendelte, hogy az áldozatot meg kell fojtani, mielőtt a tűz elemésztené, vagy a hóhér ezzel által rövidíthette meg az elítélt szenvedését.

A garotte bevett kivégzési eszköz volt Spanyolországban még a 20. században is, mint a golyó általi halál alternatívája, de alkalmazták Amerika azon részein is, melyeket a spanyolok gyarmatosítottak és 19. században a Fülöp-szigeteken is. A fojtópánt legegyszerűbb változata egy fa oszlopból áll, melyen lyukat vágnak, és ezen vezetik át a hurkot. Az elítélt nyakára helyezik a hurkot, melyet az oszlop másik oldalán elhelyezkedő hóhér egy faléc elfordításával szorít meg, így fojtva meg a halálraítéltet. A garotte később alapvetően átalakult: a megfojtást nem a nyakon megfeszülő kötéllel idézték elő, hanem az elítélt nyakát egy a hohér által elforgatott menetes szerkezet segítségével a torka előtt rögzített vaspánthoz szorították. Ezzel egyidőben a menet végén egy acéltüske az elítélt nyakcsigolyájába fúrodva a gerincvelő szakadását vagyis viszonyalg gyors eszméletvesztést idézett elő. A fulladás és a nyaki roncsolódás miatt nagy szenvedéssel járó halálnem.

Lenyilazás

A lőfegyverek elterjedése előtt alkalmazott kivégzési mód. A nyílpuskákkal felszerelt kivégzőosztag kemény acélvesszőt lőtt ki nagy sebességgel, mely több helyen átütve a testet, a golyó ütötte sebekhez hasonlóan okozta az áldozat halálát. Kivételes esetekben alkalmazott kivégzési eszköz, jellemzően a nagyobb birtokosok, illetve a nemesi haderők része voltak a nyílpuskások.

Méreg

Az ókori görögöknél a bürök kivonatának (az ún. „bürökpohárnak”) az itatása az egyik kivégzési forma volt. Szókratészt is ezzel ölték meg. A mérgek alkalmazása inkább a középkorban lett elterjedt. Rettegett Iván a megvádolt családtagjai esetében alkalmazta előszeretettel e módszert.

[szerkesztés] Kínzással egybekötött módszerek

Keresztre feszítés

Bővebben: Keresztre feszítés

Elsősorban ókori kivégzési mód. Az elítélt kezeit és lábait fakereszthez szögelték, amit felállítottak, majd órákig, esetenként napokig hagyták szenvedni az áldozatot. A halál közvetlen oka a kifeszített test tüdejében összegyűlő víz volt, ami lassan megfojtotta. Ritkán a középkorban is volt rá példa.

Máglyahalál

Bővebben: Máglyahalál

Az elítéltet egy rakás tüzifára állított faoszlophoz kötözték, amit meggyújtottak. Alkalmazása a középkori inkvizíció túlkapásaiból a legismertebb. Az áldozatot gyakran a füst, vagy az élve elégés előtt a hóhér fojtotta meg. Alkalmazásával az újkorban felhagytak.

Megkövezés

Az elítéltet a lakosság ökölnyi kövekkel "halálra dobálta". Fájdalmas, akár órákon át tartó kínszenvedéssel járó halálnem. A végrehajtáshoz az elítéltet megkötözik és derékig vagy nyakig a földbe ássák. Az iszlám törvénykezés alapján végrehajtott megkövezések esetében a Korán rendelkezik a végrehajtás részleteiről, például a kövek méretével kapcsolatban azt írja elő, hogy elég nagyok legyenek hozzá, hogy sérüléseket okozzanak, de ne legyenek akkorák, hogy az elítéltet azonnal megöljék. A kivégzési mód alapvetően az ókori közel-keletről eredeztethető, az összes közel-keleti civilizációban alkalmazták - az ókori zsidó államban is az akasztás mellett a másik kivégzési mód volt, így az Ó- és Újszövetségben is több példa akad rá. Itt alapvetően az egész társadalomra károsnak gondolt bűncselekmények esetében alkalmazták, a Tálió-elvvel összhangban ezt azzal szimbolizálták, hogy az ítéletet is a "társadalom" hajtotta végre. Jelenleg a közel-keleti államok jogrendje csak akkor tartalmazza, ha az a saríára épül. A jogszerűen meghozott és végrehajtott megkövezés napjainkban ritka.

Kínai harang

Már az i. e. 1200. évből fennmaradt feljegyzések is említették, de használták a 20. század elején is, jellemzően Kínában. Az áldozatot egy harangba ültették, amelyet egy-egy ember egymást váltva kalapáccsal ütött. A büntetett megsüketült, idegrendszeri károsodásokat szenvedett, de gyakran elharapta a nyelvét, vagy szétmarcangolta önmagát. Ha az áldozat még élt a büntetés után, akkor lefejezték.

Karóba húzás

Egy kihegyezett, 2,5-3 méteres nyársat a célszemély végbelébe helyeztek, majd folyamatosan tolva elvezették a gerincoszlop mellett. A kimeneti nyílás általában a lapocka és nyak között keletkezett, azonban egyes ábrázolások arról tanúskodnak, hogy a végrehajtók kivételes hozzáértése esetén a karó az áldozat száján, míg ha a műveletet elhamarkodták, úgy a mellkas vagy a has magasságában bújt elő. A büntetést mindig több hozzáértő, ereje teljében lévő férfiember végezte - esetenként állati erő bevonásával -, mivel a végrehajtáshoz igen komoly erőre volt szükség, valamint a farudat úgy kellett végigvezetni az elítélt testén, hogy életfontosságú belső szervei ne sérüljenek meg (a szív vagy a máj elrepesztése ugyanis az áldozat gyors halálát vonta volna maga után, márpedig a cél az elítélt haláltusájának minél hosszabbra nyújtása volt). A felnyársalt elítéltet a karóval felállították, majd a rudat kikötötték. Súlyosabb büntetést jelentett az, ha a lábak alá egy kereszrudat tettek, így a felnyársalt személy nem tudott lecsúszni a rúdon. A halál gyakran csak órák múltán állt be, közvetlen oka a testet ért súlyos sokk és a folyamatos vérveszteség volt.

Kerékbe törés

A kivégzésre várót a földön karókhoz rögzítették, majd egy nehéz, vasalt keményfa vagy öntöttvas kerékkel a test legtöbb részét összetörték. Általában a végtagokkal kezdték, az áldozat a testét érő sokkhatás miatt egy idő után elájult. A végrehajtás azonban mindig a bírói ítélet rendelkezései szerint történt, így enyhébb esetben a hóhér már az első csapásokkal a test érzékenyebb részeit sújtotta, az áldozat gyors halálát okozva, míg máskor a végrehajtó szinte egyenként zúzta szét az elítélt csontjait, aki így szó szerint a kínok kínjával szembesült. A hóhér, megfelelő szakmai hozzáértése révén, ilyenkor is, mint mindig, gondoskodott arról, hogy - fellocsolással - az eszméletvesztés határát minél jobban kitolja. A kivégzés végeztével az összetört testet felkötözték a kerékre, majd láncokkal vagy kötelekkel magasba húzták.

Megnyúzás

Az egyik legfájdalmasabb kivégzési mód, mert az emberi testben a bőrben nagyon sok érzőideg található. A legtöbb alkalommal csak a testről vágták le a bőrt. A művelet elején késsel, vagy más éles tárggyal elvágták a bőrt, majd kézzel húzták tovább. Az áldozat a testet ért óriási sokkhatás, vagy a bőr eltávolítását követően fellépő fertőzés miatt halt meg. Ha az áldozat - kivételesen erős fizikuma és páratlan fájdalomtűrő-képessége okán - még a teljes hát lenyúzását követően is életben, illetve tudatánál volt, a lenyúzott bőrt a csípő magasságában elvágták, majd a kegyetlen eljárás a combok bőrének lenyúzásával folytatódott.

A „Szíjat hasítok a hátadból!” szólásunk a hátbőr lenyúzásának egyik speciális változatára vezethető vissza. Ilyenkor a csuklyásizom mellett két függőleges csíkot ejtettek a háton a deréktájig, majd ezt a téglalap alakú bőrfelületet a nyaktól lefelé lehúzták az áldozat derekáig - azaz csak a háton lévő bőr egy részét nyúzták le. Súlyosabb esetben ez a folyamat lassan zajlott, ennek célja a még nagyobb fájdalom okozása volt.

Lovakkal szétszakítás

Az áldozat karjait és lábait egy-egy lóhoz kötötték, majd a lovakat egymással ellenkező irányban meghajtották. A négyfelé ható nagy erőhatásnak a test nem tudott ellenállni, és a végtagok leszakadtak. Így végezték ki Tupac Amaru inka gerillavezért is a spanyolok ellen indított szabadságharc miatt. A második világháborúban és az azt követő időkben a módszer lovak helyett teherautós változatára voltak példák, főképp a Szovjetunió területén.^[forrás?]

[szerkesztés] Források

• Torrente del Bosque (Hatvani Tamás és Géczi Zoltán): Kínzások és kivégzések története, Vagabund Kiadó, 2002, ISBN 963 9409 08 1
• Torrente del Bosque (Hatvani Tamás és Géczi Zoltán): Kínzások és kivégzések Magyarországon, Vagabund Kiadó, 2004, ISBN 963 9409 32 4
• James Bland: Kivégzések könyve, Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1994 ISBN 963 09 3743 3