Közel-Kelet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A Közel-Kelet (néhol helytelenül az angol kifejezést fordítva Közép-Kelet) elsősorban politikai-történelmi, nem pedig földrajzi fogalom, mely a 20. század folyamán jött létre az itt felfedezett olajkincsnek és a kialakult bonyolult etnikai-vallási-politikai ellentéteknek köszönhetően, melyek az Oszmán Birodalom felbomlásával, illetve a brit és francia mandátumok kiürítésével és Izrael állam megalapításával párhuzamosan harapóztak el. Az ebben rejlő lehetőségeket a nagyhatalmak maximálisan kiaknázták és elmélyítették a hidegháború során. Elsősorban Ázsiában helyezkedik el, de nyugati határa, Egyiptom révén Afrikába is átnyúlik.

Tartalomjegyzék 1 A Közel-Kelet országai 2 Természeti földrajza 2.1 Természeti adottságok 2.2 Éghajlat 2.3 Természeti erőforrások 3 Történelem 4 A Közel-Kelet vallási, etnikai, nyelvi képe 4.1 Vallások bölcsője és küzdőtere 4.2 Nyelvek 5 A Közel-Kelet válságai 5.1 Vallási konfliktusok 5.2 Etnikai összeütközések 5.3 Ideológiai konfliktusok 5.4 Környezeti válságok 5.5 A túlnépesedés és a városok válsága

[szerkesztés] A Közel-Kelet országai

A Közel-Kelethez szűkebb értelemben az alábbi államok tartoznak:

•  Irak
•  Irán
•  Izrael
•  Jordánia
•  Kuvait
•  Libanon
•  Palesztina
•  Szíria

Tágabban értelmezve ide sorolható még

•  Bahrein
•  Egyesült Arab Emírségek
•  Egyiptom
•  Jemen
•  Katar
•  Omán
•  Szaúd-Arábia
•  Törökország

[szerkesztés] Természeti földrajza

[szerkesztés] Természeti adottságok

A Közel-Kelet döntően Délnyugat-Ázsiában fekszik, azonban határai több helyen csupán az egyes országok államhatárait követik. Ez elsősorban az egyiptomi-líbiai és az egyiptomi-szudáni határ esetében van így, Afrikában. A terület egyéb határai: a Földközi-, az Égei-, a Márvány- és a Fekete-tenger, többé-kevésbé a Kaukázus, a Kaszpi-tenger, az Iránt Türkmenisztántól, Afganisztántól és Pakisztántól elválasztó hegyvidék, az Arab-tenger, az Ádeni-öböl és a Vörös-tenger.

A Közel-Kelet felszíne rendkívül változatos: az egyiptomi és arábiai sivatagoktól egészen az iráni és török magashegységeken keresztül a nagy folyamok (Nílus, Tigris, Eufrátesz) termékeny lapályaiig és a különféle tengerpartokig mindenféle felszíni forma megtalálható itt.

[szerkesztés] Éghajlat

Az utolsó nagy jégkorszakot követően – mintegy tízezer éve – összezsugorodott a jégtakaró, ennek következtében Észak-Afrikában és Délnyugat-Ázsiában csökkent a csapadék mennyisége. Az esőáztatta vidékek megritkultak és távolabbra kerültek.

A Közel-Kelet éghajlata a felszíni formáknak megfelelően jobbára forró és száraz sivatagi, noha a Földközi-tenger mellékén mediterrán hatás is érvényesül, Törökország és Irán magasabb régióiban pedig hegyvidéki éghajlat uralkodik. A legtöbb helyen hull némi csapadék, de többnyire túl kevés vagy rendszertelen a megállapodott mezőgazdasághoz. A világ legrégebbi földművelő településeinek maradványai mégis Anatólia, Irak és Palesztina területén kerültek elő (ld. termékeny félhold).

[szerkesztés] Természeti erőforrások

Természeti erőforrásokban szegény régió. A füves puszták mára eltűntek. Az ivóvíz szinte mindenütt ritka érték, megszerzése az államok között zajló politikai játszma része (pl. a Golán-fennsík Izrael és Szíria között). Egyes hegyvidékek réz-, vas- és más fémlelőhelyeket rejtenek, ezeket sok esetben az ókortól fogva művelik.

A Perzsa-öböl környékén, hatalmas kőolajkészletek találhatók, a világ ismert tartalékainak több mint a fele. Az olaj a 20. század közepétől fogva rendkívüli mértékben megnövelte a Közel-Kelet jelentőségét. Áldásaiban csak néhány ország, elsősorban Szaúd-Arábia, Irán, Irak, Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek részesülnek.

[szerkesztés] Történelem

Az első nagy közel-keleti civilizációk az i. e. 4. évezredben jöttek létre Mezopotámiában (a Tigris és az Eufrátesz folyók mentén) és Egyiptomban, a Nílus mentén.

[szerkesztés] A Közel-Kelet vallási, etnikai, nyelvi képe

[szerkesztés] Vallások bölcsője és küzdőtere

A Közel-Kelet földrajza is hozzájárult lakóinak sokféleségéhez. E sokszínűség nem mindig mutatkozik meg a statisztikákban. A közel-keleti népesség kilenctizedének vallása az iszlám. Nagy többségük szunnita, de Irakban, Szíriában és Libanonban jelentős a siíta elem. Libanonban tömbben, a Közel-Kelet többi részén elszórtan keresztény közösségekkel is találkozhatunk, míg Izrael többségében zsidó állam.

[szerkesztés] Nyelvek

Az itt élők fele arabul beszél. Jelentős a kurdul, törökül vagy perzsául beszélők száma. A fennálló különbségek a második világháború óta több helyen vezettek etnikai és/vagy vallási összeütközésekhez, polgárháborúkhoz.

[szerkesztés] A Közel-Kelet válságai

[szerkesztés] Vallási konfliktusok

[szerkesztés] Etnikai összeütközések

[szerkesztés] Ideológiai konfliktusok

[szerkesztés] Környezeti válságok

[szerkesztés] A túlnépesedés és a városok válsága