Buda ostroma (1530)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Buda ostroma (1530)
Magyar belháború (1526–38)
Dátum: 1530. október 31. – december 20. Helyszín: Buda, Pest, Víziváros és környékük Eredmény: Magyar-török győzelem
Harcoló felek
Habsburg Birodalom  Német-római Birodalom  Spanyol Királyság  Habsburg Ferdinánd magyar királysága	Szapolyai János magyar királysága  Oszmán Birodalom
Parancsnokok
Wilhelm von Roggendorf  Török Bálint	I. (Szapolyai) János magyar király  Bánffy János nádor  Lodovico Gritti
Haderő
9000 német, spanyol, osztrák gyalogos és lovas 3-4000 magyar	5000 török és szerb 2000 magyar, cseh és szlovák

Magyar belháború (1526–38)

Szőlősi csata – Sződfalvi csata – Jajca elfoglalása – Varasd ostroma – Tarcali csata – Szinai csata – Földvári csata – Bécs ostroma – Lippa ostroma – Gyula ostroma – Buda ostroma – Kőszeg ostroma – Komáromi csata – Medgyes ostroma – Pozsega bevétele – Klissza bevétele – Eszék ostroma – Diakovári csata

Buda ostroma 1530. október 31-től december 20-ig tartott. A magyar fővárost Wilhelm von Roggendorf császári hadvezér vívta Szapolyai János magyar királlyal csapataival szemben, akiket török segédhadak támogattak. Az ostromot sikeresen visszaverte Szapolyai.
1531-ben jogilag két részre vált Magyarország, az egyik felén I. Ferdinánd uralkodott, a másikon Szapolyai, de a harcok még közel hét évig nem hagytak alább. A széthúzás, a bizonytalanság és az állandó oszmán-török intervenciók előidézték az ország háromrészre való szakadását, amely állapot több mint százötven évig tartott.

Tartalomjegyzék 1 Előzmények 2 Ferdinánd támadása Buda ellen 3 Az ostrom 4 További események 5 Lábjegyzet 6 Forrás

[szerkesztés] Előzmények

A tragikus mohácsi csata után az országban pártszakadás állt be. Az egyik párt Habsburg Ferdinándot akarta magyar királynak, részben mert 1515-ben szerződés köttetett II. Ulászló és I. Miksa német-római császár között, amennyiben a Jagelló-ház kihal Magyarországon, a trónt valamelyik Habsburg fiú örökli majd. Részben viszont azért is, mert Ferdinánd mögött gazdag országok és képzettebb hadsereg állt, így megvédheti akkor az országot az Oszmán Birodalom terjeszkedésétől.
Miután Szapolyai nem volt hajlandó elismerni Ferdinánd jogát a trónra, az osztrák főherceg maga mellé állította a Bács vidékére letelepített szerbeket, akiknek vezére Cserni Jován már 1526 végén lázadást robbantott ki. A szerb felkelés leverése ellenére sem köszöntött nyugalom az országra, mert Ferdinánd Spanyolország és a Pápai Állam támogatásával benyomult magyar területekre és röpke egy hónap alatt kiszorította Szapolyait Északkelet-Magyarországra. Mikor János csatát vállalt egy kisebb sereggel szemben, akkora vereséget szenvedett, hogy már csak Erdély maradt a kezén. Következő próbálkozásával döntő csatát vesztett és Lengyelországba kellett menekülnie. Mivel sem a francia, sem a lengyel királytól kapott segítséget, ezért fordult I. Szuljemán török szultánhoz, aki Erdélybe küldte Péter moldvai vajdát, s az megverte Ferdinándot, majd a törökök szorították vissza Ausztriának a németeket.
Minek folytán Bécs ostroma nem sikerült, Ferdinánd támadást kezdett és elfoglalta Nyugat-Magyarországot.

Szulejmán Budán 3000 fős erősítést hagyott, Lodovico Gritti vezérletével, mivel Szapolyai ekkor még nem volt olyan erős, hogy egy újabb osztrák támadást kivédjen, de ugyanakkor ellenőrizte is, mert nem bízott a királyban.

[szerkesztés] Ferdinánd támadása Buda ellen

Ferdinánd egy kilencezer fős osztrák és német sereget küldött Buda bevételére az idős, de elég tehetetlen von Roggendorf vezetésével. Az osztrákokhoz állt Perényi Péter korábbi erdélyi vajda, aki még 1527-ben Ferdinándhoz állt, majd a török kényszerítette engedelmességre, s most ismét köpönyeget cserélt. Ugyancsak félő volt, hogy Várday Pál esztergomi érsek is Ferdinándhoz szegődik, ugyanis Esztergom Buda előtt fontos vár volt.

Kászon bég vezetésével közben egy újabb török erősítés négyszáz lovassal, amely Pest feletti Kisjenő községet szállta meg. Szapolyai Nándorfehérvárról Momen béget hozta segítségül török naszádokkal, ugyanis a német hajók már korábban elérték a fővárost a Dunán haladva.
Vác közelében Kászon és Momen megtámadta az osztrákok vizi és szárazföldi erőit, visszaszorítva őket Esztergom vidékére. Bár a győzelem nem volt annyira katonai, mindinkább lélektani, mivel a törököknek is voltak nem csekély veszteségeik.
Szapolyai egy időre Erdélybe távozott, addig megbízta Bánffy Jánost a budai vár parancsnokságával, míg Kászon és Momen a város előtt vigyázta a területet. Mialatt távol volt, a törökök és a szerbek fosztogatni kezdték a környéket. Bár Bánffy próbálta Momen béget felelősségre vonni, de nem tudott konkrét bizonyítékot felhozni ellene. Másfelől különben sem tudta volna elítélni, ugyanis szükség volt a törökök segítségére, ezért János is török segédhadainak rablásai és gyilkolásai felett már korábban is szemet hunyt. Amíg a király vissza nem tért, további visszaélések történtek Budán. Szapolyainak levélben panaszolták mindezt el, de vagy nem tudott, vagy nem is akart ez ellen semmit tenni.

Török Bálint vezérletével előreküldött portyázók erőteljesen támadni kezdték a törököket, ezzel sikerült több magyar rokonszenvét megnyernie, s fennállt a veszély, hogy a budai lakosság Szapolyai ellen fordul, ha ostromra kerül a sor.

[szerkesztés] Az ostrom

Szapolyai visszatérését követően üzenetet küldött Várdaynak Esztergomba, hogy ne adja fel a várost von Roggendorfnak. Várday arra hivatkozott, hogy pénzre van szüksége, erre a király tizenhatezer márkát küldött neki, de az érsek mégis beengedte von Roggendorf erőit a város falai közé.
Az érsekhez küldött futár kémkedett is és felmérte von Roggendorf erejét. A sereghez csatlakozott Perényi Péter, Török Bálint, Bakith Pál és Thurzó Elek valamennyi fegyveresével.
Szapolyai megparancsolta Czibak Imre váradi püspöknek és alvajdának, hogy vonuljon Budára, de ő csak néhány fegyveressel érkezett meg.
Közben mintegy 1600 török erősítés érkezett a várba. Gritti vezetésével 200 lovas és gyalogos, a szerb Ocsarovith Péter vezérletével nyolcszáz rác és oszmán, valamint Kászon bég újabb bég újabb hatszáz török lovassal (besliák). A Budát védő erők mintegy hétezren voltak (ebből 2000 magyar, mellettük szlovákok és csehek is).

Az ellenséges sereg 9000 osztrák, német és spanyol zsoldosból, s vagy három-négyezer Ferdinándhoz lojális magyarból állt. A dunai erők közel tizennégy gályát és negyven naszádot tettek ki.
Egy nappal mindenszentek előtt az osztrák tüzérség tűz alá vette a várat.
A Várhegy és Duna között tíz fős üteg állt fel. A Vérmező felett állt von Roggendorf sátra, az egykori Logodnál^[1] pedig újabb tíz ágyú bombázta Budát. A Gellért-hegy alatt a Dunán a naszádokat és két gályát eveztettek fel.

A Vízivárosnál vívott folyami összecsapásban a várvédők huszonkét naszádot elvesztettek, pontosabban maguk süllyesztették el, nehogy az ellenség kezébe kerüljenek.

Az osztrákok annyira körbevették a várat, hogy csak egyetlen út volt kifelé, az pedig a Madár-hegy felől volt, ahonnét élelmiszer utnápótlást igyekeztek szerezni a közeli szőlőkből, de végül von Roggendorf azt a helyet is lezáratta és az egyik gályáról két ágyút vontatott fel oda.
November 1-én nyolc lövést kapott még a vár, 2-án már csaknem százat.
Közben a magyar lovasság tett kirohanásokat, de mindig visszaverték őket. Ekkor Szapolyai Kászont küldte ki 100 lovassal. A bég Logodig vágtatott, ott csapatát két részre osztotta, ötven lovast ott hagyott, ötven másikkal a német táborra rontott rá. Ezeket Bakith és Török verte vissza, de a hátramaradt. Továbbiakban a török erők folytatták a kirohanásokat, s jelentős részben Logodnál zajlottak a harcok.
Az osztrák tüzérség egyre sűrűbben lövette a várat, s miután az egyik fal leomlott, a gyalogság megkezdte a támadást, de a törökök visszaverték őket a töltésekről.
A második rohamot Logod felől intézte von Roggendorf december 7-én, de a török erősítések ismét véresen visszaverték. A harcban az osztrákok több főtisztet elvesztettek.
Von Roggendorf harmadszor is rohamot vezényelt. Az osztrákok oldalán küzdő magyar csapatok négy helyen, többek között az Országh-palota, a Szent Miklós kolostor, a Gellért-hegy és a Boldogságos Szűz temploma felől. A nagyerejű támadást ismét a törökök hárították el (a várvédők szlovák és cseh katonáival) Lodovico Gritti vezetésével.
A Gellért-hegy felől támadó osztrákoknak négy zászlót sikerült kitűzni, de végül a király személyes vezetésével a területet visszafoglalták. 7-e után a várvédők megkezdték a lovak levágását, ugyanis elfogyott az élelem.

December 13-án a magyar erők kudarcba fulladt támadást intéztek a németek ellen és egészen a Logodi-kapuig űzték őket a spanyol katonasággal. A helyen összesen tíz török állt, de nem mozdultak, viszont egy spanyol és egy olasz tisztet sikerült elfogniuk.
A Habsburg sereg magyar erői közben tárgyalni kezdtek a védőkkel, feltehetőleg a békéről. Von Roggendorf ellenben még egy rohamot akart vezetni december 20-án. Ezt jelentették Szapolyainak, aki felkészült rá. Azon napon ellenben egy üzenetet kapott a király, hogy az osztrákok felhagynak az ostrommal és elvonulnak a vár alól. Másnap december 21-én teljesen véget ért a majdnem kéthónapos ostrom.

[szerkesztés] További események

Buda ostroma után továbbra sem köszöntött béke az országra. A harcok ha nem is a nagyobb a seregek, de a két párt emberei között tovább tartottak és a törökök folytatták betöréseiket. Szulejmán 1532-ben ismét Bécs elfoglalására indult. Ferdinánd ekkor összefogott testvérével V. Károly német-római császárral és Spanyolországgal, akikkel hatalmas sereget állítottak fel és a császárváros alá rendeltek.
A szultáni sereg Kőszeg ostromával foglalkozott, amelynek védői feltartóztatták az ellenséget.

A kormányzónak megtett Lodovico Gritti ekkor közeledni próbált a Habsburgokhoz, amikor 1534-ben a Ferdinánd és Szapolyai közötti vitát kellett eldöntenie. Tekintélye és hatalma már sokkal nagyobb volt, amitől Szapolyai megrémült és megpróbálta Grittit félreállítani. Miután Gritti megölte Czibakot, Szapolyai Mayláth Istvánt küldte ellene, aki VII. Vlad vajdával beszorította Medgyesbe. Péter vajda, akit Gritti segítségére küldtek inkább Mayláth mellé állt és elfoglalta a várat. Grittit és fiait megölték, de polgárháborúnak még így sem szakadt vége.

1538-ban olyan titkos béke született, miszerint ha Szapolyai meghal, akkor Ferdinánd lesz az ország ura. Miután Szapolyainak fia született, meggondolta magát és ez 1540-ben újabb háborúhoz vezetett, melynek az lett a végeredménye, hogy Szulejmán serege elfoglalta Budát és ezzek kezdetét vette a török uralom Magyarországon

[szerkesztés] Lábjegyzet

[szerkesztés] Forrás

• Szerémi György: Magyarország romlásáról, Szépirodalmi könyvkiadó, Budapest 1979. ISBN 963 15 1459 ISSN 0133 – 1183
• Magyarország hadtörténete, Zrínyi katonai kiadó, Budapest 1985. szerk.: Liptai Ervin ISBN 9633263379