XVIII. János pápa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Ez a szócikk (vagy szakasz) nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült.
Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható!

XVIII. János volt a világtörténelem 143. pápája. Pontifikátusának hat évében Róma mindvégig a nagyhatalmú Crescenti család uralma alatt állt, így megválasztását is a családot támogató pártnak köszönhette. A hatalmat ténylegesen kezében tartó III. Crescenti János szinte semmilyen beleszólást nem engedett Jánosnak az európai politikába. Mégis az új egyházfő ügyes taktikával lassan belefolyhatott ezen ügyekbe is. Az viszont nem vitás, hogy uralkodása során mindvégig a város zsarnokának befolyása és ellenőrzése alatt állt.

A mai Ascoli Piceno közelében található Rapagnanoban született egy római presbiter, bizonyos Leó gyermekeként. Eredetileg Giovanni Fasano néven látta meg a napvilágot. Miután III. Ottó, német-római császár meghalt, a városban különböző nemesi pártok versengtek a hatalomért. A harcok végén a Crescenti család kezében összpontosult a történelem folyamán immár sokadszorra a valós uralom. Ennek megfelelően a család feje, János határozta meg azt is, hogy ki legyen az elhunyt XVII. János pápa utóda. Választása a szelíd természetű Jánosra esett, akit a zsinat 1003. december 25-én legitim uralkodónak szentelt fel.
János pontifikátusának döntő hányadát a lateráni palotában töltötte, nemesi felügyelet alatt. Főként az egyház adminisztrációs teendőivel foglalatoskodhatott, kiváltképp akkor, amikor 1004-ben II. Henrik személyében új vezető került a Szent Német-római Birodalom élére. Így a pápa uralkodásának első éveiben mindössze grófságok és kolostorok birtokait és jogait erősítette meg hivatalos irataiban, misekellékeket szentelt fel. Első jelentősebb tette az volt, amikor saját fennhatósága alá vonta a merseburgi püspökséget.

1007 júniusában zsinatot hívott össze Rómában, amelyen már II. Henrik követelései is szerepet kaptak. János ekkor erősítette meg az uralkodó által alapított bambergi püspökséget, amely a szlávok térítésének egyik bázisaként szolgált. Ekkor küldte el a pápa a palliumot Meingaudusnak, Trier érsekének és Elphege-nek, Canterbury-i érseknek. Megakadályozta a Sens-i érsek és az Orléans-i püspök jogbitorlását. Ők ugyanis megtagadták a Fleury-i apát által kivetett adó befizetését. János végül Henrik segítségével oldotta meg a problémát. Jó kapcsolatot épített ki Bizánccal, és elérte, hogy a régen tartó skizma a végére érjen. Konstantinápolyban Jánost elfogadták római pápának.
Uralkodása során Rómát többször is pestis pusztította, és a Tirrén-tenger partjain is gyakoriak voltak a Szicíliából kitörő szaracénok támadásai. Jánosnak nagy szerepe volt a katasztrófák enyhítésében. Pénz híján legalább hitet próbált adni az embereknek. Egyes források szerint 1009 júliusában halt meg szerzetesként a Róma közelében fekvő Szent Pál-kolostorban. Arról már nem szól a történet, hogy vajon önként vonult-e vissza az uralkodástól, vagy esetleg nyitott politikája miatt a Crescentiek "nyugalmazták".