Tom Wilkinson
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Tom Wilkinson (Egyesült Királyság, Anglia, Leeds, 1948. december 12. – ) angol színész.
Tom gyermekkorában a családjával Kanadába költözött, de néhány év múlva visszaköltöztek Angliába. Az ifjú Wilkinson a Canterbury egyetemre iratkozott be angol és amerikai irodalmat hallgatni, ahol aztán végül még 2001-ben díszdoktorrá is avatták. Érdeklődése az irodalom mellett a színjátszásra is kiterjedt, tehetségének köszönhetően fellépett a National Theatreben és a West Enden is. Első filmszerepét Andrzej Wajdától kapta egy lengyel-angol koprodukcióban, a Szélcsendben (Smuga cienia) 1976-ban. Az elkövetkező tizenöt évben szinte csak tévéfilmekben vagy sorozatokban szerepelt.
1990-ben egy orvost formélt meg A papírmaszkban (Paper Mask), majd négy évvel később egy papot a Papban (Priest). Aztán jött 1995-ben a Jane Austen regénye alapján forgatott Értelem és érzelem (Sense and Sensibility), melyben Emma Thompson, Alan Rickman, Kate Winslet és Hugh Grant mellett játszott, de a személyes siker két évre rá érte, amikor BAFTA-díjat kapott a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában az Alul semmi (The Full Monty) című vígjátékban nyújtott alakításáért. Az elismertség után Wilkinson könnyedén válogathatott a jobbnál jobb felkérések között, és Hollywoodba is többször hívták. 1998-ben játszott a hatalmas sikert aratott Szerelmes Shakespeareben (Shakespeare in Love) Joseph Fiennes, Gwyneth Paltrow, Geoffrey Rush és Judi Dench mellett.
2000-ben az Amerikai függetlenségi háborúban játszódó, A hazafiban (The Patriot) volt Mel Gibson ellenfele egy brit tábornok szerepében. Egy évvel később egy erőteljes drámai alakításért Oscar-díjra jelölték, A halószobában ért el átütő hatást Sissy Spacek oldalán. 2002-ben epizódszerepelt a Bunbury, avagy jó, ha szilárd az ember (The Importance of Being Earnest) című Oscar Wilde adaptációban, majd jött a Colin Firth és Scarlett Johansson főszereplésével készült a Leány gyöngy fülbevalóval (Girl with a Pearl Earring), a történetet Johannes Vermeer azonos című festménye ihlette. Fontos szerepet kapott Wilkinson Michael Gondrytól is a keserédes Egy makulátlan elme örök ragyogásában (Eternal Sunshine of the Spotless Mind). 2004-ben ismét a fiatal csinos tehetséggel, Scarlett Johanssonnal dolgozott együtt a Jóasszony (A Good Woman) című romantikus drámában. Christopher Nolan is benne találta meg a Denevérember egyik fő ellenségét, Carmine Falconit a Christian Bale címszereplésével készült Batman: Kezdődik!-ben (Batman Begins). A film az év egyik kasszasikere lett, bár a folytatásban már nem lesz látható Wilkinson. 2005-ben nagyon fontos feladatot kapott még az Ördögűzés Emily Rose üdvéért (The Exorcism of Emily Rose) című pszichothrillerben. 2007-ben ismét Oscar-díjra jelölték, ezúttal a Michael Claytonban nyújtott alakításáért, de fontos szerepet kapott az Ewan McGregor és Colin Farrell neveivel fémjelzett Kasszandra álma (Cassandra's Dream) című Woody Allen krimiben is.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Tom Wilkinson a PORT.hu-n