Szárazföldi ászkarákok
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 |
|||||||||||||||
.jpg/250px-Porcellio_scaber_-_male_front_2_(aka).jpg) Oniscus asellus
|
|||||||||||||||
| Rendszertan | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||
|
|||||||||||||||
|
|||||||||||||||
A szárazföldi ászkarákok (Oniscidea) az ízeltlábúak (Arthropoda) törzsébe, a magasabbrendű rákok (Malacostraca) osztályába és az ászkarákok (Isopoda) rendjébe tartozó alrend.
A szárazföldi ászkarákok valódi rákok amelyek - elnevezésükhöz hűen - jól alkalmazkodtak a szárazföldi életmódhoz. Közönséges nevük a pincebogár vagy régiesen evetkerák. Testfelépítésük lényegében azonos a vízben élő közelrokon csoportokéval, de számos morfológiai „újítás” segíti őket a szárazföldi életben. Ilyen például a kiálló testrészek redukciója, vagy pseudotracheák megléte, amelyek a légzésben segítenek, miközben csökkentik a kiszáradás veszélyét. A szárazföldi viszonyokhoz az egyes családok más és más fokon alkalmazkodtak, ami nemcsak a morfológiai jegyeiket, hanem egyben az elterjedésüket is meghatározza. Ászkákat találunk a tengerpartoktól a sivatagokig, a sarkok kivételével szinte minden biotópban.
A fentiekből fakadóan ez az állatcsoport kiválóan alkalmas az evolúció különböző tér, és időskálákon való vizsgálatára.
Az ászkák fajszáma a világon kb. 3800 fajra tehető (Schmalfuss 2003). Mivel a hazai fajokat magába foglaló mű még nem készült el, a fajok meghatározásához főleg az 1960-as években készült német forrásokat (Schmölzer, Gruner) kell használni.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Nevezéktan
Nyelvészek szóbeli közlése alapján az ászkarákok nevüket a hordók kitámasztását szolgáló ászokfáról kapta, amely alatt rendszerint ászkák is tartózkodtak. A fajok és génuszok magyar elnevezései elsősorban a gyakori, emberi lakóhelyeken előforduló csoportokra korlátozódik (Gozmány 1979). Ezen felül, a névadásra tett kevés bátortalan kísérleten kívül senki nem is vállalkozik. Ennek oka lehet a taxon eleddig kis fajsúlya a hazai zoológiában. Az elfogadott magyar fajneveket azonban e szócikk maradéktalanul tartalmazza.
[szerkesztés] Testfelépítés
A többi ászkához hasonlóan a szárazföldi fajoknak a testfelépítésére jellemző a külső meszes váz (exoskeleton), amelyhez 14 végtag kapcsolódik. Méretük 1-2 mm és a 40-50 mm között variál. A legnagyobb testű szárazföldi ászkák közé tartoznak a maguk 4-5 centijével óriásnak számító Ligia génusz fajai.
Általános jellemzést lásd Ászkarák címszó alatt.
Testük fejre (caput), torra (thorax) és potrohra (abdomen) tagolódik. A fej és az első torszelvény összenőtt, ez ún. cephalothoraxot alkot. Az érzékszervek közül a legfontosabbak a csápok. Az ászkáknak két pár csápja van, amelyek közül az első pár visszafejlődött, ezek neve antennula, vagy „csápocska”. Az ezeken található receptorok segítségével az ászkák a levegő páratartalmának változásait érzékelik, ezért ezek létfontosságúak az ászkarákok szárazföldi fennmaradásában. A csáp (antenna) öt ízből épül fel, amelyek közül az első kettő rendszerint rövid, vaskos csonkká redukálódott. A csáp végéhez csatlakozik a csápostor (flagellum), amely az egyes taxonokra jellemző számú ízből áll. A legfejlettebb csoportok (Crinocheta) csápostora kettő, legfeljebb három ízből épül fel. Az ősibb felépítésű csoportok (pl. Diplocheta, Synocheta) csápostora sok (kb. 7-10), egymástól alig elkülönülő ízből áll, és rendszerint fejlett ecsetszerű szőrökben végződnek. Ezért ezeket régebben „ecsetcsápú rákoknak” is nevezték.
A csápoknál kisebb jelentősége van a szemeknek, amelyeket különálló ocellusok vagy ommatidák alkotnak. Ezek száma taxontól függően változhat 40-50-től (Ligiiadae család) a 10-30-on át (pl. Trachelipodidae család) a 3-ig (Trichoniscus génusz) és 1 darabig (Hyloniscus génusz). Mindemellett számos vak ászkarák faj is ismert. Ezek főleg troglobiont, vagyis barlangokban élő fajok, de ismertek kizárólag hangyabolyokban élő, azaz mirmekofil ászkák is, például a hazánkban is elterjedt Platyarthrus génusz fajai.
A szárazföldi ászkarákok testfelépítése, mérete és alakja rendkívül változatos. Schmalfuss (1984) ezek alapján sorolja a fajokat roller (=gömbölyödő), runner (=futó), creeper (=bújkáló), clinger (=kapaszkodó) és non conformist (=egyértelműen nem besorolható) kategóriákba. Az alaki jellegzetességek alapján bizonyos fokig lehet következtetni az egyes fajok életmódjára is.
[szerkesztés] Életmód
Az szárazföldi ászkarákok ökoszisztémában betöltött szerepe főként a szerves anyag lebontásából, vagy feldarabolásából áll. Ez azt jelenti, hogy táplálékukat a hullott avar, növényi törmelék és az azokon megtelepedő mikroorganizmusok és gombafonalak (hifa) alkotják. Egyes internetes források megemlítenek az ászkák köréből kerti kártevőket is, de ezen „kártételek” valós mértéke vagy valóságtartalma kérdéses.
[szerkesztés] Elterjedés
Ez az állatcsoport a szárazföldi viszonyokhoz való alkalmazkodása fényében válik különösen izgalmassá. Ugyanis a szárazföldi ászkarákok közeli rokonai édesvizekben és a világtengerekben is megtalálhatóak, mint például a víziászkák (Asellus sp.).
Az egyes filogenetikailag és morfológiailag különálló ászkataxonok (pl. Diplocheta, Tylida, Microcheta, Synocheta, Crinocheta) a szárazföldi viszonyokhoz való alkalmazkodás eltérő fokozatait képviselik. Ennek megfelelően eltérő szárazföldi élőhelyekhez, illetve mikroélőhelyekhez kötődnek, de megtalálhatók szinte mindenhol – a tengerpartoktól a sivatagokig, a természetes területektől a metropolisokig. Például a kezdetlegesen adaptálódott Ligiidae család képviselői (Ligia sp.) mindig nedves élőhelyeken, főleg tengerpartok hullámzónájában élnek. Ezzel szemben a Hemilepistus génusz fajait sivatagos területeken (Szahara, Közel-Kelet) találjuk.
[szerkesztés] Magyarország ászkafaunája
A hazai ászkarákkutatás több mint 150 éves múltra tekinthet vissza, ám ezen időszak alatt évtizedes periódusok is elteltek értékelhető eredmények nélkül. Zoológusok, akik közreműködtek a hazai ászkafauna feltárásában: Frivaldszky Imre, Kesselyák Adorján, Dudich Endre, Andreas Allspach, Hornung Erzsébet, Szlávecz Katalin, Farkas Sándor, Kontschán Jenő és Vilisics Ferenc. Magyarország ászkarákfaunája 2007-es adatok[1] alapján 56 fajt számlált, de várható új fajok felbukkanásai is – főleg a városokból. Budapestről eddig 28 fajt ismerünk (nem publikált adatok), amelyek közül számos faj faunára új, idegenhonos ászkának számít, amelyek az ember „segítségével” kerültek távol eredeti élőhelyüktől. Ilyenek pl. a Budai Várból előkerülő kis-ázsiai Agabiformius lentus vagy a II. kerületi Csalán utcában megtalált mediterrán Paraschizidium coeculum faj. Természetesen a botanikus kertek és üvegházak is jelentős behurcolási gócpontok.
Hazánkban a leggyakoribb fajok között főleg őshonosnak számító fajokat találunk: Armadillidium vulgare, Protracheoniscus politus, Porcellium collicola, Hyloniscus riparius, Trachelipus rathkii[2].
Ritka, természetes fajaink főleg határaink közelében fordulnak elő. Az Északi-középhegységben él az egyetlen hazai endemikus ászkarák a Haplophthalmus hungaricus, és itt él a kárpáti endemizmusnak számító Trachelipus difficilis faj is. Az Aggteleki-karszt barlangjaiban található a barlangi vakászka, a Mesoniscus graniger[3].
Érdekes módon, az Alföld területéről csak csekély adat áll rendelkezésre. Ezek alapján általánosságban az ászkarákfauna fajszegénysége és a tágtűrésű fajok (pl. Armadillidium vulgare, Trachelipus nodulosus és Trachelipus rathkii dominanciája látszik.
[szerkesztés] Városok ászkafaunája
A hazai városok és lakott területek fajai jól elkülönülnek a természetes élőhelyek ászkáitól. Ennek okait elsősorban (természetesen) az ember tevékenységének hatásaiban kell keresni. Ilyen hatások például a természetes élőhelyek fragmentálódása, pusztulása, az intenzív mezőgazdasági művelés, a városiasodás és új fajok behurcolódása. Ez utóbbi egyértelműen tetten érhető a városok élővilágában, de az egzotikus, trópusi és mediterrán fajok felbukkanása mellett az ászkafauna homogenizálódása is látszik. Ez annyit jelent, hogy a legtöbb városban – akár közép európai léptékben – ugyanaz az 5-10 tágtűrésű faj található. A leggyakoribb fajok (pl. a közönséges gömbászka – Armadillidium vulgare – vagy az érdes pinceászka – Porcellio scaber) nemcsak a Kárpát-medence területén, hanem világszerte is közönséges fajnak számítanak. Mindennek ellenére a városokban olykor kiemelkedően magas fajgazdagságot tapasztalhatunk. Az élőhelyi sokféleség, az új fajok behurcolása és a kiegyenlített időjárási viszonyok azonban erre is magyarázatul szolgálnak. Tehát lokálisan, bizonyos speciális élőhelytípusokban (pl. botanikus kertek, üvegházak) relatíve nagy fajgazdagságban élnek ászkák, ám a városban általában kevés faj tud túlélni. Ászkarákok városi fennmaradásához különösen alkalmas helyek az udvarok végében álló, nem bolygatott farakások, tégla- és törmelékhalmok, parkok valamint a komposzt. Egyes fajok az épületekben, pincékben is felbukkanhatnak, de elsősorban a házon kívül tudnak tömegesen (több száz, akár ezer példány) megjelenni. A tömegesség ellenére alig láthatóak, mivel nappal rejtőzködnek.
Fontos lebontó szervezetek, „szagtalan” és békés jószágok lévén nem kell zavarni őket.
[szerkesztés] Magyarországon ismert ászkafajok
[szerkesztés] Mesoniscidae
Mesoniscus graniger (Frivaldszky, 1865)
[szerkesztés] Ligiidae / Fürge ászkák
Ligidium germanicum Verhoeff, 1901
Fürge ászka / Ligidium hypnorum (Cuvier, 1792)
Ligidium intermedium Radu, 1950
[szerkesztés] Styloniscidae
Cordioniscus stebbingi (Patience, 1907)
[szerkesztés] Trichoniscidae
Buddelundiella cataractae Verhoeff, 1930 - Calconiscellus karawankianus (Verhoeff, 1908) - Haplophthalmus danicus (Budde-Lund, 1880) - Haplophthalmus hungaricus Kesselyák, 1930 - Haplophthalmus mengii (Zaddach, 1844) - Haplophthalmus montivagus (Budde-Lund, 1880) - Hyloniscus riparius (C. Koch, 1938) - Hyloniscus transsilvanicus (Verhoeff, 1901) - Hyloniscus vividus (C. Koch, 1941) - Androniscus roseus (C. Koch, 1838) - Tachysoniscus austriacus (Verhoeff, 1908) - Trichoniscus bosniensis Verhoeff, 1901 - Trichoniscus crassipes Verhoeff, 1939 - Trichoniscus nivatus Verhoeff, 1917 - Trichoniscus noricus Verhoeff, 1917 - Trichoniscus pusillus ? - Trichoniscus provisorius Racovitza, 1908 - Trichoniscus steinboecki Verhoeff, 1931
[szerkesztés] Philosciidae
Chaetophiloscia cellaria (Dollfus, 1884) - Lepidoniscus minutus (C. Koch, 1838)
[szerkesztés] Oniscidae
Foltos pinceászka / Oniscus asellus Linnaeus, 1752
[szerkesztés] Porcellionidae / Pinceászkák
Széles pinceászka / Porcellio dilatatus Brandt, 1833
Kis pinceászka / Porcellio laevis Latreille, 1804
Érdes pinceászka / Porcellio scaber Latreille, 1804
Foltos pinceászka / Porcellio spinicornis Say, 1818
Porcellionides pruinosus (Brandt, 1833)
Proporcellio vulcanius Verhoeff, 1908
[szerkesztés] Megjegyzés
-
- A kis pinceászka történetesen az egyik legnagyobb termetű Porcellio faj!
[szerkesztés] Agnaridae
Orthometopon planum (Budde-Lund, 1885) - Protracheoniscus franzi Strouhal, 1948 - Protracheoniscus major (Dollfus, 1903) - Protracheoniscus politus (C. Koch 1841)
[szerkesztés] Platyarthridae
Hangyás-vakászka / Platyarthrus hoffmannseggii Brandt, 1833
Platyarthrus schoblii Budde-Lund, 1885 - Trichorhina tomentosa (Budde-Lund, 1893)
[szerkesztés] Cylisticidae
Álgömbászka / Cylisticus convexus (De Geer, 1778)
[szerkesztés] Trachelipodidae
Agabiformius lentus (Budde-Lund, 1885)
Porcellium collicola (Verhoeff, 1907)
Porcellium conspersum (C.Koch, 1841)
Porcellium recurvatum Verhoeff, 1901
Trachelipus nodulosus (C. Koch 1838)
Márványos ászka / Trachelipus rathkii (Brandt, 1833)
Lebenyes ászka / Trachelipus ratzeburgii (Brandt, 1833)
Trachelipus difficilis (Radu, 1950)
[szerkesztés] Armadillidae
Reductoniscus costulatus Kesselyák, 1930
[szerkesztés] Armadillidiidae / Gömbászkák
Üvegházi gömbászka / Armadillidium nasatum Budde-Lund, 1885
Armadillidium opacum (C. Koch, 1841)
Armadillidium pictum Brandt, 1833
Armadillidium versicolor Stein, 1859
Közönséges gömbászka / Armadillidium vulgare (Latreille 1804)
Armadillidium zenckeri Brandt, 1833
Paraschizidium coeculum (Silvestri, 1897)
[szerkesztés] Hivatkozások
- Schmölzer, K. (1965): Bestimmungsbücher zur Bodenfauna Europas. Ordnung Isopoda (Landasseln). Lieferung 4 and 5: 468pp.; Berlin.
- Gruner, H. (1966): Die Tierwelt Deutschlands. 53. Teil. Krebstiere oder Crustacea. V. Isopoda, 2. Lieferung, pp. 151-380; Jena.
- Gozmány, L. (1979): Septemlingual dictionary of the names of European animals I-II. – Akadémiai Kiadó, Budapest
- Schmalfuss, H. (2003) World catalog of terrestrial isopods (Isopoda: Oniscidea), Stuttgarter Beitr. Naturk. Ser. A. Nr., 654: 341 pp
- Schmalfuss, H., (1984): Eco-morphological strategies in terrestrial isopods. – Symp. zool. Soc. Lond., 53: 49–63.
- http://www.bugguide.net
- Vilisics, F. (2007): New and rare species in the isopod fauna of Hungary (Crustacea, Isopoda, Oniscidea): results of field surveys and revisions. – Folia Historico Musei Matraensis 31: 115-123. URL: http://www.univet.hu/users/vilisics/html/publist.html
- Forró, L. & Farkas, S. (1998): Checklist, preliminary distribution maps and bibliography of woodlice in Hungary (Isopoda: Oniscidea), Miscnea zool. Hung., 12: 21-44., illetve nem publikált adatok
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- (magyar nyelven) Vilisics, F. (2007): Rákok a szárazföldön: A hódító ászkák. – Természet Búvár, Vol. 62(1)
- (magyar nyelven) Farkas, S. & Vilisics, F. (2006): A Mecsek szárazföldi ászkarák együttesei (Isopoda: Oniscidea). – Folia comloensis = Komlói Közlemények, Vol.15: 25-34. old.
