Stephan Ladislaus Endlicher

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Joseph Kriehuber litográfiája Stephan Ladislaus Endlicherről, 1849

Stephan Ladislaus Endlicher (magyarosan Endlicher István László (Pozsony, 1804. június 24. – Bécs, 1849. március 28.) tiszteletbeli orvosdoktor, császári és királyi kormánytanácsos és bécsi egyetemi tanár

[szerkesztés] Élete

Endlicher János orvos és Janusch Julianna fia volt. Alsóbb iskoláit szülővárosában járta, ahol megtanulta a latin nyelvet. 1818-ban alumnus lett a bécsi érseki seminariumban, hol később a bölcseleti s teológiai tudományokat hallgatta. 1826-ban a bécsi alumneumot és a teologiai tanulmányokat elhagyván, megvált az egyházi pályától. Különösen foglalkozott az ókori római remekirókkal, a középkori latinistákkal, a kínai nyelvvel és a magyar történelmi forrásokkal; mint alumnus szabad idejét az Újszövetség concordantiájának elkészítésére fordította. 1828-ban hivatalt nyert a császári udvari könyvtárnál Bécsben, ahol nagyobbrészt a kéziratok rendezésével foglalkozott, de előbbi tanulmányait sem hanyagolta el, sőt még a növénytant is hatáskörébe vonta s a „Genera plantarum" című munkája által, melyet Franz Unger akkor grazi, később bécsi egyetemi tanárral együttesen kigondolt és kidolgozott rendszer alapján készített, századunk legnagyobb botanikusai között is a legelsők közé tartozik. A hatalmas munkához 32 éves korában fogott és azt 36 éves korában fejezte be. Munkáihoz olyan segédeszközök voltak szükségesek, amiket a bécsi könyvtárak és gyűjtemények egészen nem nyújthattak, miért is Endlicher a megkivántató anyag megszerzése végett többfelé fordult, a Londonban, Párizsban, Philadelphiában és Calcuttában található kútforrásokat is igénybe vette. Tudományos gyűjteményeinek bősége s értéke évről évre növekedvén, önmagának ebből semmi jövedelmi nyeresége nem lett, sőt saját könyvtárát és füvészeti gyűjteményét, 36.000 forint értékben, az államnak ajándékozta. 1836. a császári udvari növénygyűjtemény örévé s későbben a bécsi egyetemnél (1840 novembere) a füvészet rendes tanára s a füvészkert igazgatója lett. A porosz király (1844. december 31.) a tudományokban szerzett érdemeit, lovagrend káptalanának választását helyben hagyva, a „pour le mérite" renddel tisztelte meg. Nagy számú tudományos társulatok választották meg tagjoknak, mint a bécsi, müncheni, nápolyi, padovai, modenai akadémiák; a világ legtekintélyesebb természetrajzi társasága, a Linnean Society, tagja volt és adjunctusa a Lipót-Károly-féle császári természetvizsgálók akadémiájának, stb. Az osztrák császári udvarban a kormánytól érdekes emlékiratok kidolgozására, néha missiókra is használtatott; igy midőn Krakkó Ausztriához csatoltatott, az ottani tudomány-egyetem reorganisatióját vitte a helyszinén keresztül, mely fáradozásai jutalmául a kormánytanácsosi címet nyerte. A bécsi tudományos akadémia alapítása körül őt illeti a főérdem, miután az irányadó köröket a terv keresztülvitelére megnyerhette, elvárta, hogy elnöknek választják és igy az akadémiát a régen táplált tervek-szerint virágzásnak indíthatja. Miután a szavazatok többsége Joseph von Hammer-Purgstall báróra esett, a választó ülésen nyomban bejelentette lemondását és eltávozott. Majdnem tiz évig minden héten a császárhoz, kinek nagyon kedves embere volt, vitte az udvari kocsi, órákig mulattatta V. Ferdinándot természettörténeti tárgyakkal. A márciusi mozgalmakban élénk részt vett, az osztrák birodalmi és a német parlament tagjának választatott, a német tudományegyetemek ujjászervezésére Jénában összegyült congressusra is elküldetett. A legkedveltebb és legbefolyásosabb emberek egyike volt Bécsben. Metternich hercegné (Zichy Melania grófné) az akkori időkből Endlichernek azt a mondását jegyezte fel: Mi rombolhatunk, de az igazat bevallva, felépíteni másoknak kell majd. (Wir können zerstören, aber gerade herausgesagt, aufbauen müssen Andere). Az 1848. május 26-iki energikus intézkedéseket a tanulók ellen neki tulajdonították, azért menekülnie kellett és csak 1848 őszén tért Bécsbe vissza. Lenn igy vélekedtek róla, fenn pedig mint született magyart, ki magyardolgok iránt való rokonszenvét mindig leplezetlenűl mutatta, magyar barátsággal vádolták. Gyűjteményeire, könyvtárára, egyszer másszor könyvei kiadására is nagy összegeket költött, az élet is drága volt, úgy hogy nemcsak tekintélyes örökségét, felesége kis vagyonát elköltötte, hanem még adósságokat is csinált. Állítólag ő a szerzője azon manifestumnak, melyet V. Ferdinand mint osztrák császár 1848 májusában a bécsiekhez intézett. Helyzete mindinkább nyomasztóbbá lett, mihez még élelmezési gondok is járultak, végre roppant adósságait nem fedezhetvén, 1849. március 28. Bécsben sztrichninnel megmérgezte magát; a matzleinsdorfi temetőben helyezték el örök nyugalomra, azonban 1892-ben ezen temető megszünt és hogy a kitünő tudós részére a Bécs városától, mely már évek előtt egy utcát nevezett el utána, a legnagyobb készséggel ingyen átengedett díszsírhelyre méltó emléket állíthassanak fel, Bécsben gyűjtést indítottak; a Magyar Tudományos Akadémiában is Jurányi egyetemi tanár indítványára hozzájárultak a költséghez és arcképének az országos képtár számára való lefestéséhez. Pozsony szülővárosa és az Erdélyi Muzeum erre a célra megszavazott adománya, az Erdélyi Múzeum-Egyesület orvostermészettudom. szakosztályának, Jurányi és Kanitz gyűjtései és azoknak a magyar adományozóknak az összegei, kik a pénzt egyenesen Bécsbe küldötték, az egész világból befolyt összegnek majdnem negyed részét teszik ki.

[szerkesztés] Munkái

Examen criticum codicis IV. evangelicorum Byzantico-Corviniani. Lipsiae, 1826.
Anonymi Belae Regis notarii de gestis Hungarorum liber. Textus ad fidem Codicis membran. bibl. Caes. Vindob. et Indices. Viennae, 1827. (Kritikai bevezetéssel Magyarországnak akkori térképével és a kézirat kezdősorainak hasonmásával.)
Prisciani grammatici de laude imperatoris Anastasii et de ponderibus et mensuris carmina. Vindobonae, 1828.
Flora Posoniensis... Posonii, 1830. (Ifjabb báró Jaquinnak ajánlotta, kinek halálával a Linné rendszere is megszünt Ausztriában és E., ki ezt a munkáját Jussieu természeti rendszere után adta ki, később maga is egy rendszert alkotott, mely által a természeti rendszert meghonosítá Ausztriában.)
Meletemata botanica. Vindobonae, 1832. (Schott Henrikkel. Csak 60 példányban nyomatott.)
Ceratotheca. Berlin, 1832. (Különnyomat a Linnaea VII. k.)
Prodromus Florae Norfolkicae sive Catalogus stirpium quae in insula Norfolk annis 1804 et 1805 a Ferdinando Bauer collectae et depictae nunc in museo caesareo palatino rerum naturalium Vindobonae servantur. Vindobonae, 1833.
Atacta botanica. Nova genera et species plantarum descripta et iconibus illustrata. 40 tab. U. ott, 1833.
Fragmenta theotisca versionis antiquissimae Evangelii S. Matthaei et aliquot homiliarum. U. ott, 1834.
De Ulpiani institutionum fragmento, in Bibliotheca palatina Vindobonensi nuper reperto. Epistola ad. F. C. Savigny Prof. Jur. Berolini. U. ott, 1835.
Von Bruoder Rauschen, und was wunder er getrieben hat in einem Closter... U. ott, 1835. (Wolf Ferdinánddal együtt. Csak néhány példányban nyomatott.)
Nova genera et species plantarum quas in regno Chilensi, Peruviani et in terra Amazonica annis 1827–32 collegit Eduard Pöppig et cum St. E. descripsit iconibusque illustravit. Lipsiae, 1835–45. (Három kötet, 300 színezett táblával.)
Sertum cabulicum. Enumeratio plantarum, quas in itinere inter Dera-Ghazee-Khan et Kabul mensibus Majo et Junio 1833. collegit Martinus Honigberger. Accedunt novarum vel minus cognitarum stirpium icones et descriptiones. Fasc. I. tab. 5. Vindobonae, 1836.
Analecta grammatica in maximam partem inedita. U. ott, 1836.
Catalogus codicum philologicorum latinorum bibliothecae palatinae Vindobonensis. U. ott, 1836. (Ism. a bécsi Blätter für Literatur, Tud. Gyűjt. 1836. III. 117. Tud. Tár. 1841. Liter. V. 78. Figyelmező 1837.)
Genera plantarum secundum ordines naturales disposita. Accedit supplementum primum. U. ott, 1836–40. (A legnevezetesebb növénytani munkák egyike. Ezen munkához még négy pótlék jelent meg a II–V. Mantissa botanica cz. U. ott, 1842. 1843. 1847. és 1850.)
Iconographia generum plantarum 125 tab. 10 fasc. Vindobonae, 1837–40.
Enumeratio plantarum quas in Novae Hollandiae ora austro-occidentali ad fluvium cygnorum et in sinu regis Georgii collegit Carolus liber baro de Hügel. U. ott, 1837.
Verzeichniss der chinessischen und japanischen Münzen des k. kön. Münz- und Antiken-Cabinets in Wien. Nebst einer Uebersicht der chinesischen und japanischen Bücher. U. ott, 1837.
Grundzüge einer neuen Theorie der Pflanzenzeugung. U. ott, 1838.
Stirpium Australicarum decades. U. ott, 1838.
Novarum stirpium decades editae museo Caesareo Palat. Vindobonensi. U. ott, 1839. (Fenzl, Reissek és másokkal.)
Encheiridion botanicum. Lipsiae, 1841.
St. Endlicher et Car. Nicol. Jos. Schreibers Caroli Linnaei epistolae ad Nicol. Jos. Jacquin. Vindobonae, 1841.
Die Medicinalpflanzen der österreichischen Pharmacopöe. Ein Handbuch für Aerzte und Apotheker. U. ott, 1842.
Catalogus horti academici Vindobonensis. U. ott, 1842. Két kötet.
Grundzüge der Botanik. U. ott, 1843. (Unger Ferenccel.)
Atlas von China nach Aufnahmen der Jesuiten-Missionäre. U. ott, 1843.
Anfangsgründe der chinesischen Grammatik. U. ott, 1845. (A nyomatatási költséget, mely a tizezer forintot meghaladta, ő fedezte, a betüket azután a császári államnyomdának ajándékozta.)
Aus den Denkwürdigkeiten der Helene Kottanerin. 1438. 1439. 1440. Leipzig, 1846. (Ism. Kerékgyártó Árpád az Irodalomtörténeti Közleményekben 1891.)
Synopsis coniferarum. Sangalli, 1847.
Die Gesetze des heiligen Stephan. Ein Beitrag zur ungarischen Rechtsgeschichte. Wien, 1849.
Rerum Hungaricarum monumenta Arpadiana. Sangalli, 1849.

Cikke: Conrad Celtis. (Hormayr, Archiv. Wien, XII. 1821. és XVI. 1825.) Kanitz Ágost sajtó alá rendezi egy hátrahagyott latin történeti értekezését, mely bevezetésül volt szánva Jordanes ujabb kiadásához.

[szerkesztés] Arcképe

Arcképe kőnyomatban Rohn és Grundnál jelent meg Pesten 1866-ban a Magyar Orvosok és természetvizsgálók Munkálatai XI. kötetében.
Legjobb kőnyomatú arcképét Joseph Kriehuber készítette 1849-ben.