Stabat Mater
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A Stabat Mater 13. századi katolikus himnusz, Jacopone da Todi szerzeménye, egyike a legismertebb középkori énekeknek. Máriának a keresztfa mellett átélt fájdalmáról szól. A címe az első sorából adódik: Stabat mater dolorosa (szó szerinti fordításban: „Állt a fájdalommal terhes anya”).
Sok zeneszerző is megzenésítette, többek közt Franz Joseph Haydn, Antonín Dvořák, Antonio Vivaldi, Gioacchino Rossini, Giovanni Battista Pergolesi, Arvo Pärt és Domenico Scarlatti. A Quattro Pezzi Sacri részeként Verdi is írt hozzá zenét.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Szövege
[szerkesztés] A latin szöveg
Bár már korábban is használták, csak 1908 óta ez a hivatalos, vatikáni változat. Feltételezhető azonban, hogy nem pontosan ez az eredeti latin szöveg. Középkori kódexekben és más régi forrásokban az alábbitól kis mértékben eltérő szöveg olvasható [1] – ékezetes betűk a nyomatéki hangsúlyt jelölik, ezeket a szótagokat kicsit jobban ki kell tartani (pl. gemeentem, de semmiképp sem é-vel!), így adódik a ritmusa a szövegnek. A hangsúlytalan utolsó szótagok mindig röviden ejtendők. A két magánhangzó közötti 's' 'z'-nek, 'æ' és 'œ' mindenhol egységesen rövid 'e'-nek ejtendő, 'h' mindenhol néma, „succénsus” ejtése: 'szukceenzusz'.
Stábat Máter dolorósa
Iúxta crúcem lacrimósa
Dúm pendébat Fílius
Cúius ánimam geméntem
Contristátam et doléntem
Pertransívit gládius
Ó quám trístis et afflícta
Fúit ílla benedícta
Máter unigéniti!
Quæ moerébat et dolébat,
Pía Máter, dúm vidébat
Náti pœ'nas íncliti
Quís ést hómo quí nón fléret,
Mátrem Chrísti sí vidéret
Ín tanto supplício?
Quís nón pósset contristári,
Chrísti Mátrem contemplári
Doléntem cúm Fílio?
Pró peccátis súæ géntis
Vídit Iésum in torméntis,
Et flagéllis súbditum.
Vídit súum dúlcem nátum
Moriéndo desolátum
Dúm emísit spíritum
Éia Máter, fóns amóris
Mé sentíre vím dolóris
Fác, ut técum lúgeam
Fác, ut árdeat cór méum
Ín amándo Chrístum Déum
Út sibi compláceam
Sáncta Máter, ístud ágas,
Crúcifixi fíge plágas
Córdi méo válide.
Túi náti vulneráti,
Tám dignáti pró mé páti,
Pœ'nas mécum dívide.
Fác mé técum, píe, flére,
Crucifíxo condolére,
Dónec égo víxero.
Iúxta crúcem técum stáre,
Et mé tíbi sociáre
In plánctu desídero
Vírgo vírginum præclára,
Míhi iám non sís amára
Fác mé técum plángere
Fác, ut pórtem Chrísti mórtem
Passiónis fác consórtem,
Et plágas recólere.
Fác mé plágis vulnerári,
Fác mé crúce inebriári,
Et cruóre Fílii
Flámmis ne úrar succénsus
Pér Te, Vírgo, sím defénsus
In díe iudícii
Chríste, cúm sit hínc exíre,
Dá per Mátrem mé veníre
Ád pálmam victóriæ
Quándo córpus moriétur,
Fác, ut ánimæ donétur
Paradísi glória. Ámen.
[szerkesztés] A szöveg magyarul
[szerkesztés] Sík Sándor fordítása
Kis átalakítással ma ezt használják a magyar keresztény egyházakban.
Áll a fájdalomnak anyja,
Kín az arcát könnybe vonja.
Úgy siratja szent Fiát.
Gyász a lelkét meggyötörte,
Kín és bánat összetörte,
Tőrnek éle járta át.
Ó mi nagy volt ama drága
Szűzanya szomorúsága,
Egyszülött szent magzatán!
Mennyit sírt és hogy kesergett,
Látván azt a nagy keservet,
Azt a nagy kínt szent Fián.
Ki ne sírna, melyik ember,
Hogyha ennyi gyötrelemben
Látja lankadozni őt?
Ki ne sírna Máriával,
Hogyha látja szent Fiával
Szenvedni a szent Szülőt!
Népét hogy megmossa szennytől,
Látta tenger gyötrelemtől
Roskadozni Jézusát.
Látta édes egy szülöttét,
Halálos nagy elepedtét,
Látta, hogy halálra vált.
Szeretetnek szent kútfője,
Add, a fájdalomnak tőre
Járjon át a lelkemen.
Hogy szívemben lángra kelne
Krisztusomnak szent szerelme.
Segíts neki tetszenem.
Esdek, hogy szívembe véssed,
Szűzanyám, nagy szenvedésed
S az Átvertnek sebeit.
Gyermekednek, a sebzettnek,
Ki miattam szenvedett meg,
Osszam meg gyötrelmeit.
Add meg, kérlek, hogy mig élek,
Együtt sirjak mindig véled
S azzal, ki a fán eped.
A keresztnél veled állni,
Gyászban veled eggyé válni:
Erre űz a szeretet.
Dicső szűze szent szűzeknek,
Hadd ízleljem kelyhedet meg:
Add nekem fájdalmaid:
Add tisztelnem, add viselnem,
S nem felednem:
holt Szerelmem Krisztusomnak kínjait.
Sebeivel sebesítsen,
Szent mámorba részegítsen
Buzgó vérével Fiad.
Hogy ne jussak ama tűzbe,
Védj meg engem, drága Szűz te,
Ha az ítélet riad.
Krisztusom, ha jő halálom,
Anyád szeme rám találjon,
És elhívjon engemet.
S hogyha testem porba tér meg,
Lelkem akkor a nagy égnek
Dicsőségét lelje meg.
[szerkesztés] Babits Mihály fordítása
Jacopo da Todi himnusza a fájdalmas anyáról
Állt az anya keservében
sírva a kereszt tövében,
melyen függött szent Fia,
kinek megtört s jajjal-tellett
lelkét kemény kardnak kellett
kínzón általjárnia.
Óh mily búsan, sujtva állt ott
amaz asszonyok-közt-áldott,
ki Téged szűlt, Egyszülött!
Mily nagy gyásza volt sírása
mikor látta szent Fiát a
szívtépő kínok között!
Van-e oly szem, mely nem sírna
Krisztus anyjával s e kínra
hidegen pillantana?
aki könnyek nélkül nézze,
hogy merűl a szenvedésbe
fia mellett az anya?
Látta Jézust, hogy fajtája
vétkéért mit vett magára
és korbáccsal vereték.
S látta édes fiát végül
haldokolni vigasz nélkül,
míg kiadta életét.
Kútja égi szeretetnek,
engedd éreznem sebednek
mérgét: hadd sírjak veled!
Engedd, hogy a szívem égjen
Krisztus isten szerelmében,
s ő szeressen engemet!
Óh szentséges anya, tedd meg,
a Keresztrefeszítettnek
nyomd szívembe sebeit!
Oszd meg, kérem, kínját vélem,
kinek érdem nélkül értem
tetszett annyit tűrni itt!
Jámborul hadd sírjak véled
és szenvedjek mígcsak élek
Avval, ki keresztre szállt!
Álljak a kereszt tövében!
Szívem szíved keservében
társad lenni úgy sovárg!
Szűzek szűze! Légy szívedben
hozzám jó és nem kegyetlen!
Oszd meg vélem könnyedet!
Add hogy sírván Krisztus sírján
sebeit szívembe írnám
s bánatodban részt vegyek!
Fiad sebe sebesítsen!
Szent keresztje részegítsen
és vérének itala.
hogy pokol tüzén ne égjek!
S az ítélet napján, kérlek,
te légy védőm, Szűzanya!
Ha majd el kell mennem innen,
engedj győzelemre mennem
anyád által, Krisztusom!
És ha testem meghal, adjad
hogy lelkem dicsőn fogadja
a pálmás paradicsom!
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Külső hivatkozások
Zeneportál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap
