Silius Italicus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Silius Italicus, Tiberius Catius (?, Kr. u. 26 – Nápoly, Kr. u. 101) Római költő, prózaíró és szónok

Életrajzának fő forrása Ifjabb Plinius egyik levele, valamint Martialis néhány költeménye. Költészettel ügyvédi pályájának befejezése után foglalkozott. 68-ban consul volt, proconsul 77-ben, majd visszavonulva a közélettől campaniai villájának magányában élt. Komoly könyvtára volt, szerette a szobrokat, kerteket és a szép villákat.

Ifjabb Plinius szerint versei inkább a nagy gond, mint a költői tehetség eredményei („...scribebat carmina maiore cura quam ingenio..."). Filozófiai felfogása a sztoicizmus felé mutat. Írt lírai verseket is, de egyértelmű főműve a 17 könyvre terjedő „Punica" történelmi eposz. Ennek tárgya a második pun háború, amely Hannibal esküjétől Scipiónak a zamai csata után tartott diadalmenetéig történt eseményeket foglalja magában. A műnek egyéni főhőse nincs, maga a római nép bizonyítja rátermettségét a győzelemre és az uralkodásra. Az eposz mechanikusan utánozza Vergilius „Aeneis"-ét, de a költőre hatott Homérosz, Ennius, Lucanus és Statius is. Forrásként Liviust és az annalisták műveit használta. A történeti tényektől néhol eltért, de geográfiai közlései hasznosak. Szónoki eszményképe Cicero, a költői Vergilius.

[szerkesztés] Források

• Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon (ISBN 9639374113)