Passzívház
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A passzívház (németül Passivhaus) a világ több országában az energiatakarékos épületekre alkalmazott német minősítési rendszer. Definíciója szerint:
- A passzívház olyan épület, amelyben a kényelmes hőmérsékletet biztosítása (ISO 7730) megoldható kizárólag a levegő frissentartásához (DIN 1946) megmozgatott légtömeg utánfűtésével vagy utánhűtésével, további levegő visszaforgatása nélkül.[1]
A passzívházak kiemelkedő hőszigetelésüknek köszönhetően nem igényelnek hagyományos fűtési rendszert vagy légkondicionáló berendezést.
A kívánt hőmérséklet eléréséhez szükséges viszonylag alacsony hőmennyiséget főleg a napsugárzásból, illetve az épületben tartózkodó személyek és műszaki berendezések által kisugárzott hőből fedezik.
A minősítési rendszer nem köti ki az épület típusát, lakóházak mellett alkalmazták már pl. irodaépületekre, iskolákra, illetve korábbi építésű és később felújított épületekre is.
Az első passzívház 1990-ben épült a németországi Darmstadtban. A szabvány gondozásáért és a minősítésért felelős Passivhaus-Institutot 1996-ban hozták létre ugyanott. Azóta több mint 14 000 passzívház épült Európa-szerte[2] (főként Németországban és Ausztriában), illetve a világ több országában is.
[szerkesztés] Források
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Passivhaus Institut (német, angol és francia nyelven)