Parnasszosz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A Parnasszosz-hegy (Parnassus, ma Liakura) Közép-Görögország hatalmas, kréta kori mészkőhegysége, amely a Korintoszi-öböl északi partvidékén, elbűvölő, olíva ligetekkel tarkított táj kellős közepén emelkedik. Az archaikus Görögországban a Parnasszosz, Apollón szent hegye, és a „Kasztaliai-nimfák”, azaz a Múzsák lakhelye volt. A hegy lábánál fekszik Delphoi, amelynek híres jósdáját egykor a világ közepének tartották, továbbá a sziklák közti szurdokban fakad a szent Kasztalia-forrás.

A Parnasszosz név etimológiailag a pre-görög előnyelvből ered. A Parna- szótő a hettita eredetű „ház” szóra vezethető vissza, a –ssos utótag pedig a helységnevek jelölésére szolgáló végződés.

Tartalomjegyzék 1 Parnasszosz a mitológiában 2 Parnasszosz, mint metafora 3 A Parnasszosz ma 4 Referenciák

[szerkesztés] Parnasszosz a mitológiában

A Parnasszosz hegy névadója Kleodóra nimfa és Kleopompóusz fia Parnasszosz, aki a hegy lábánál álló város vezetője volt. Egyszer a városra özönvíz-szerű esőzés zúdult és mindent elpusztított. A városlakók mindenüket hátrahagyva menekültek az áradás és a nyomukban üvöltve loholó farkasok elől, mind feljebb és feljebb a hegyre. A túlélők, Parnasszosz vezetésével új várost építettek itt, amelynek neve Likoreia (Lykoreia) azaz „farkasüvöltés” lett. (Ma a Parnasszosz legmagasabb csúcsának elnevezése: Likoreia vagy Likeri (2457m).)

A Parnasszoszhoz kötődik a görög mítoszok nagy vízözön-története is, amely szerint a megmenekülő Deukalión, Prométheusz fia, valamint felesége, Pürrha, a vizek apadásakor a Parnasszosz csúcsán kötöttek ki és itt teremtették meg az új emberiséget a Földanya csontjaiból, azaz a hátuk mögé dobált kövekből ^[1].

A legendák szerint itt küzdött meg Apollón a szörnyű Püthón kígyóval, majd miután megölte, a helyet saját kultusza szolgálatába állította. Mint ahogyan a delpoi jósda, a Parnasszosz-hegy is Apollón szent helye volt. Itt állt az ókori Görögország legnagyobb Apollón-temploma.

A hegyen fakad a költői ihlet forrásaként emlegetett Kasztalia-forrás, amely a Múzsák kedvelt tartózkodási helye, otthona volt – így a Parnasszosz lett a költészet, a zene és a tanulás bölcsője. (Megjegyzendő, hogy a hagyományok egy másik hegyet, a Helikón-hegyet is a Múzsák lakhelyeként tisztelik.)

• A Parnasszosz-hegy Oresztész kedvenc rejtekhelye volt.
• A Parnasszosz Dionüszosznak szentelt hegy volt, a maniaszok ceremóniáinak helyszine.
• A hegyoldalon található korikoszi-barlang a kecskelábú Pan és a Múzsák szentélye volt.
• A Parnasszosz adott otthont Bellerophontész szárnyas lovának Pégaszosznak.

[szerkesztés] Parnasszosz, mint metafora

A „Parnasszosz” irodalmi megjelenésében a szépség és a művészet eszményi helyszíne, a költészet otthona, a tökély és a halhatatlanság jelképe. Ezt tükrözik az ókorban itt megrendezett Parnasszoszi Játékok elnevezésű költészeti és szónoki versenyek. Navarrai Margit (1492-1549) irodalmi „szalonjának” elnevezése is Új Parnasszosz volt. „Ebben az értelemben választották elnevezésül az un. parnasszisták, az 1866–1876 között megjelenő Le Parnasse Contemporain versantológia-sorozat költői.” ^[2] A Reneszánszban az Aranykor képzete fűződött a hegyhez.

„Poéták, akik hajdan regéltek

az aranykorrul s boldog életrül,

talán Parnasszust álmodák helyének”

(Dante: Isteni Színjáték, Purgatórium, XXVIII. 139–142)

A modern élet alkotásaiban is rátalálunk, a Parnasszoszra, mint idilli helyre:

• Edward Albee Nem félünk a farkastól (Who's Afraid of Virginia Woolf) című művében. [1]
• Christopher Morleytől ered a mozgó könyvesboltok új elnevezése – „Parnasszosz kerekeken”.
• Párizs művésznegyedének neve, a Montparnasse is az ihletetet adó, múzsák lakta helyet idézi.

[szerkesztés] A Parnasszosz ma

Ma a hegy lejtőin két síközpontot is találunk – Kellaria és Fterolakka – amelyek együtt Görögország legnagyobb sí-régióját [2] alkotják. A Parnasszosz-hegység gazdag bauxit lelőhely.

[szerkesztés] Referenciák