Péter Áron moldvai fejedelem
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Ez a szócikk (vagy szakasz) nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült. Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható! Az ezen a lapon látható jelölés 2007 februárjából származik. |
Péter Áron Moldva fejedelme volt 1451. október és 1452. február, majd 1454. augusztus és 1455. február, végül 1455. május és 1457. április között. Sándor moldvai fejedelem törvénytelen fia volt, az anyja neve nem maradt fenn.
Trónigénylőként Péternek meg kellett küzdenie először II. Bogdánnal, akit 1451 októberében megölt, majd Alexăndrellel, akit 1455 márciusában legyőzött és visszavonulásra kényszerített. 1455 októberében Péter elküldte a szokásos hűbéresi hódolatot IV. Kázmér lengyel királynak. Ezt a hűbéri esküt 1456 júniusában megújította, egyben megerősítette az apja által a lengyel kereskedőknek adott privilégiumokat. Szintén 1456-ban belegyezett abba, hogy 2000 arany adót fizessen a török Portának. 1457 áprilisában III. (Nagy) István, II. Bogdán fia, két csatában is legyőzte és megfosztotta a tróntól. Péter Áron először Lengyelországba, majd a Székelyföldre menekült. Innen szította az ellentéteket III. István és Hunyadi Mátyás között. Az 1467-es baia-i ütközetben István foglyul ejtette Péter Áront és kivégeztette.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
Előző uralkodó: II. Bogdán |
Moldvai fejedelem 1451 – 1452 |
Következő uralkodó: Alexăndrel |
Előző uralkodó: Alexăndrel |
Moldvai fejedelem 1454 – 1455 |
Következő uralkodó: Alexăndrel |
Előző uralkodó: Alexăndrel |
Moldvai fejedelem 1455 – 1457 |
Következő uralkodó: III. (Nagy) István |