Ortodox templom és egyházi múzeum (Miskolc)
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A Szent Háromság ortodox templom és a hozzá tartozó ortodox egyházi múzeum Miskolcon, a Belvárosban áll (Deák tér 7.)
A templomot 1785 és 1806 közt építették, copf stílusban. Berendezése is copf stílusú, 18. század végi, műemléki védelem alatt áll. A templomban található Közép-Európa legnagyobb ikonosztáza, mely 16 méter magas, és 88 jelenetet mutat be Jézus életéből. A későbarokk ikonosztáz Jankovits Miklós egri fafaragó műhelyében készült, az ikonok négy kivételével Anton Kuchelmeister bécsi festő művei. A templom kegyképe a Kazányi Fekete Mária, melyet II. Katalin cárnő adományozott az egyház részére.
A miskolci ortodox közösség már a 18. század elejétől rendelkezett egy kis kápolnával (Szent Naum-kápolna), mely a mai Széchenyi u. 12. alatti épület helyén állt. A század második felében határozták el a nagy templom építését. Eredetileg egy hatalmas, kupolás templomot akartak építeni Johannes Michart tervei alapján, de a túlságosan grandiózus tervek visszatetszést keltettek mind a nagyrészt protestáns városvezetőségben, mind azokban, akik a kor konzervatívabb építészeti stílusához voltak szokva. Az épület végül Johann Michael Schajdlet tervei alapján épült fel. Az építkezésen dolgozott az Olaszországban tanult egri kőfaragó, Adami János is. A templom belseje hármas tagoltságú (pronaosz v. előcsarnok, naosz, szentély oltárral.)
A templom mellé iskola, ispotály és parókia is épült, a telek ezenkívül temetőként is szolgált, ma is több szép vörösmárvány síremlék látható mellette.
A Magyar Ortodox Egyházi Múzeum a templom kertjéből nyílik, és az ország leggazdagabb ortodox egyházi gyűjteményének ad otthont. A múzeum az egykori görög iskola 1805-ben emelt épületében nyílt meg 1988-ban. Állandó kiállítása az ortodox egyház és iskolák történetét és egyházi művészetét mutatja be.
Az első terem kápolnára emlékeztet, felidézve a barokk templomok előtti görög kápolnák hangulatát. A második teremben ötvösmunkák és liturgikus textíliák tekinthetőek meg, míg a harmadik teremben látható az ikongyűjtemény és további ötvösremekművek.