Nemzeti Koalíció
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A Nemzeti Koalíció (Kansallinen Kokoomus), 1951-ig Nemzeti Koalíciós Párt egy finnországi párt.
Az Európai Néppárt tagja, melynek egyik alelnöke Jyrki Katainen, aki a párt országgyűlési képviselője. 2007-től tagja a Matti Vanhanen vezette kormánynak. Az Eduskuntában 50 képviselője van.
[szerkesztés] Rövid párttörténet
A hagyományos konzervatív értékeket hirdető párt 1918-ban alakult a monarchikus államforma megteremtésére törekvő ófinnekből és a hozzájuk csatlakozott ifjúfinnekből. A II. világháború végéig 13 kormányban részt vevő párt az 1930-as években közel sodródott a szélsőjobboldalhoz, melytől Juho Kusti Paasikivi pártelnöksége során távolódott el. A párt ideológia megújúlásának kicsúcsosodása az 1957-es pártprogram volt. Ez a hagyományos értékeke mellett már több nyugati liberális és szocialista értéket is tartalmazott. 1953 és 1966 között 4 kormányban vettek részt. Az 1970-es programban már nem az állam erősítése volt a fő cél, hanem „a társadalom többrétegűsítése”. A párt mai programjában hangsúlyosan jelenik meg a személyes szabadság és felelősség, a néphatalom, a szociálisan igazságos és ökológikus piacgazdaság, az egyéni tulajdonjog és a helyi döntéshozás fontossága.
[szerkesztés] Híres politikusai
- Juho Kusti Paasikivi
- Harri Hermanni Holkeri