Mihály Dénes
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Mihály Dénes (1894. július 7. Gödöllő - 1953. augusztus 29. Berlin)
[szerkesztés] Élete
Tanulmányait Budapesten végezte. 1904-1912 között a mai Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulója volt, majd a Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet.
Már mint gimnazistát is elsősorban a távolbalátás kérdése foglalkoztatta, amely azután egész életét végigkísérte. Az egyetem után kísérleteit a budapesti Telefongyárban kezdte meg. Legelső távolbalátó elgondolása, az 1919-ből származó "Telehor"-ja szeléncellával és húros oszcillográffal működött, s állóképek közvetítésére volt alkalmas több kilométer távolságra. A fejlesztési munka itthoni nehézségei miatt 1924-ben elfogadta a berlini Allgemeine Elektrizitats-Gesellschaft (AEG) meghívását, itt kutatásait jobb körülmények között tudta folytatni. 1928-ban a német birodalmi posta hivatalos kiállításán - nagy feltűnést keltve - mutatta be a tökéletesített készülékét és érzékeltette a távolbalátást, ami akkor csupán állóképek és egyszerű mozgó tárgyak megmutatásából állt. Ugyanez év novemberében sikerült először a filmek, mozgóképek átvitele, míg 1929. március 8-án a berlin-witzlebeni rádióállomás - a 175,4 m-es hullámhosszon - először a világon, mozgó televíziós közvetítést adott, majd rövid idő múlva sikerült szobában ülő személyeket, mesterséges fényforrás nélkül is "átvinni". A televíziós készülékek gyártására vállalatot alapított, "Telehor A. G." elnevezéssel, amely készülékeinek fejlesztését tűzte ki célul. 1935-ben E. H. Traub fizikussal továbbfejlesztette rendszerét, ez volt a forgótükrös, kis kapacitású Kerr-cellával, mint fényrelével dolgozó Mihály-Traub-féle vevőkészülék.
A hangosfilm kérdéseivel is foglakozott, ő tekinthető a mai értelemben vett hangosfilm feltalálójának. Hangosfilmje egyrészt 35 mm szélességű normálfilm-szalagra készült, másrészt technikailag jó hangrögzítést biztosított.
[szerkesztés] Forrás
- GOEBEL: D. v. Mihály, FTZ (Fernmeldetechnische Zeitschrift), 1953;
- RÁCZ István: A televízió fejlődésének két magyar úttörője. Technikatörténeti Szemle, 1967;
- KERÉNYI (KOREN) Dénes: M. D. és a Telehor. A budapesti VIII. ker. Vörösmarty Mihály Gimnázium Évkönyve az 1970/71 tanévről, Bp., 1971;
- NEMESKÜRTY István: A hangosfilm magyar feltalálója (M. D. és a Projectophon). 1980 In: A filmművészet új útjai. Bp., 1986