Mehádia
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
| Mehádia | |
|---|---|
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Bánság |
| Megye | Krassó-Szörény |
| Rang | községközpont |
| Beosztott falvak | Globoreu, Plugova és Valeabolvasnica |
| Polgármester | Iancu Panduru (PD) |
| Népesség | |
| Népesség | 2345 (2002) |
| Község népessége | 4474 (2002) |
| Földrajzi adatok | |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
  Mehádia
|
|
Mehádia (románul Mehadia): falu Romániában, a Bánságban, Krassó-Szörény megyében.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fekvése
Orsovától 23 km-re északra, Herkulesfürdőtől 11 km-re északnyugatra, a Belaréka patak hegyektől körülvett szűk völgyében fekszik.
[szerkesztés] Nevének eredete
A rómaiak Ad Mediam néven települést és katonai tábort alapítottak határában. A középkori vár magyar neve oklevelekben Miháld volt (1323, Mihald, 1349, Myhold). A román tudomány hagyományosan az előbbiből, a magyar – Pesty Frigyes óta – az utóbbiból származtatja nevét (Mihály személynév + -d képző). A mai név első előfordulása: Mehadia (1614). A helységnévrendezés idején Krassó-Szörény vármegye is ragaszkodott a világszerte ismert helységnév meghagyásához, ezért nem változtatták meg Miháldvárára.
[szerkesztés] Története
A római tábor a falutól északnyugatra, a Belaréka és a Bolvasnica patakok összefolyásánál, az E70-es autóút mellett állt és a Sarmizegethusába vezető utat védte.
A 10–11. században helyén magyar település létezett. Vára az 1241–1242-es tatárjárás után épült. Kenézi kerület központja volt, melyhez a 14–15. században tizenkét ma is létező és több mára elpusztult falu tartozott. 1387-ben a várat Losonczi László visszafoglalta a pártütő Horváthi Jánostól és Palisnai Jánostól. 1428-ban oppidumként említik, ekkor Luxemburgi Zsigmond közgyűlést tartott itt a kerület kenézeinek és nemeseinek.
A törökök 1440-ben előbb sikertelenül ostromolták, majd 1523-ban elfoglalták. 1529-ben Szapolyai János kezén volt, 1605-ben Bocskai török segítséggel foglalta el. 1630-től hosszabb időre újra a törököké. 1626-ban kétszáz lovasból és ugyanannyi gyalogosból álló erdélyi, 1692-ben 60-100 fős császári helyőrség védte. 1693-ban Thököly ostromolta.
1717-ben a település 75 házból állt. 1713 és 1717 között a császáriak új erőd- és sáncrendszert építettek, lezárva az Orsováról Karánsebes felé vezető utat. Ez a falu egyik végében az egyik oldalával a hegynek támaszkodó, négyszögű erődből, a másik végében ugyancsak négyszögű, sarkain bástyákkal erődített sáncműből és két elővédből állt. 1737 és 1739 között az erődrendszer nyolcszor cserélt gazdát a törökök és a császáriak között. 1737-ben a törökök három nap alatt, tíz ostrom után vették be. 1738. május 28-án a Piccolomini vezette helyőrség tíz nap után adta meg magát a Hadzsi Mohamed vezette szpáhiknak. Július 17-én viszont már az itt táborozó kétezer janicsár engedte át az erősséget Lotaringiai Ferenc seregének. A törökök ezután még kétszer elfoglalták, majd 1740-ben, a belgrádi béke feltételeinek megfelelően lerombolták.
A háború után ismét katonai támaszpontnak rendezték be, kaszárnyákkal és részben német lakossággal. 1751-től önálló kerület székhelye. 1757-ben vámhivatalt állítottak föl benne. 1768-ban ide hívták össze az Orsova környéki falvak népét, a határőrvidék megszervezése céljából. 1774 és 1777 között az oláh-bánsági határőrezred székhelye. 1774-től határőriskola működött benne. 1788-ban újra török katonaság szállta meg, de 1789. augusztus 28-án Clerfay táborszernagy határában szétverte a törököket. 1828-tól a korábbi globoreui század székhelye.
1888-ig a községhez tartozott Herkulesfürdő, amely csak I. Ferenc rendeletére kapta mai nevét, korábban (és még az 1870-es évekig gyakran) Mehádiai fürdőknek (latinul Mehadienses Thermae vagy Thermae ad Mediam) nevezték.
1849. április 22-től itt volt Malkowsky osztrák tábornok 9200 fős seregének főhadiszállása. Augusztus 23-án itt vívták a szabadságharc utolsó ütközetét, amelyben Fockner ezredes lengyel és olasz honvédserege azzal a céllal ütközött meg az osztrákokkal, hogy biztosítsa a magyar vezetők menekülését Törökország felé.
1880-tól Krassó-Szörény vármegyéhez tartozott.
1890 körül északi részén barnakőszénbányát nyitottak, amely a 20. század végéig működött.
[szerkesztés] Lakossága
1910-ben 2504 lakosából 2071 román, 205 német, 132 magyar, 30 szerb és 26 horvát anyanyelvű, 2112 ortodox és 322 római katolikus vallású volt.
2002-ben 2345 lakosából 2321 román nemzetiségű, 2265 ortodox, 42 baptista és 22 római katolikus vallású.
[szerkesztés] Látnivalók
- A várostól északkeletre áll Miháld várának maradványa, a lakótorony 15 méter magas romja.
- Római katolikus temploma 1740 körül, az ortodox 1856-ban épült.
[szerkesztés] Gazdasága
A községben hat fafeldolgozó vállalat működik.
[szerkesztés] Híres emberek
- Itt született 1750-ben és itt szolgált esperesként 1792 és 1833 között Nicolae Stoica de Haţeg, a Bánát történetírója. Itt is temették el, sírkövét beépítették a mai ortodox templom falába.
[szerkesztés] Források
- Pesty Frigyes: A Szörényi Bánság és Szörény vármegye története. I–III. Bp., 1877–78
[szerkesztés] Testvértelepülése
Gratkorn, Ausztria
[szerkesztés] Külső hivatkozások
|
Municípiumok |
Csudafalva (Ciudanoviţa) |
Ógerlistye (Eftimie Murgu) |
