Lábjegyzet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A lábjegyzet olyan szövegrészlet, amely az oldal alján, a főszövegtől elkülönítve helyezkedik el, és a főszöveghez képest kiegészítő információt tartalmaz. Célja az, hogy a háttérinformáció ne szakítsa meg a folytonos olvasást, hanem az olvasóra bízza a döntést, hogy kíván-e tájékozódni róla. Szerepelhet benne állításra vagy idézetre vonatkozó pontos hivatkozás, illetve a szerkesztő megjegyzése, amelyet a szerző szövegétől el kíván különíteni.

Jelölése lehet csillag (*) vagy felső indexben szereplő számjegy: ¹. Ez a szám olykor szögletes zárójelben áll: [1] Menetrendekben és hasonló dokumentumokban gyakran többféle lábjegyzet is előfordul. Betűmérete gyakran kisebb a főszövegnél, betűtípusa pedig mindig álló (nem dőlt). Számozása minden oldalon újrakezdődik. Amennyiben nem az egyes oldalak alján, hanem a fejezet végén szerepel összegyűjtve, nem lábjegyzetnek, hanem végjegyzetnek nevezik.

Helyesírásáról az alábbiakat lehet tudni:

A lábjegyzetet rendszerint felső helyzetű csillaggal vagy ugyancsak felső helyzetű arab tőszámokkal jelöljük. Mindkét jel szóköz nélkül tapad az előtte álló szó utolsó vagy magában a lábjegyzetben a mögötte álló szó első betűjéhez: szemantika* vagy ³Helyesírás. Az alsó és felső helyzetű kitevőket sohasem kurziváljuk.

A főszövegben a jegyzetszámokat, ha olyan szóhoz kapcsolódnak, amelyet írásjel követ, általában az írásjel után kell kitenni: …helyesírás.¹⁷ Értelemszerűen, ha egy jegyzet egy zárójeles vagy gondolatjeles részre vonatkozik, akkor a jegyzetszámnak a zárójelen, illetve a gondolatjelen belül kell megjelennie: …az író – legalábbis ebben a művében¹⁷ – nem utal a múltra; …az író (legalábbis ebben a művében¹⁷) nem utal a múltra…

(Osiris-féle Helyesírás, Budapest, 2004, 297–298. o.)