Királyi városrész (Esztergom)
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Esztergom mai belvárosának helyén állt hajdanán a királyi város (Regia Civitas), ami a király tulajdona volt, tőle északra a Víziváros pedig az érseké. A királyi városrész adományként a 13. századra fokozatosan az érsek birtokába került. A mai belvárost – a tulajdonképpeni Esztergomot – Géza fejedelem alapította 972 körül az észak-déli hadiutak találkozásánál. A királyi város kezdetben teljesen különállt a mai város többi részétől, nemcsak tulajdonviszonyukat nézve, hanem földrajzilag is jól elkülöníthetőek voltak. Falak vették körül, a falakon túl különböző tulajdonú és jogállású külvárosok övezték. (Lásd: Kovácsi, Örmény, Szentistván, Szentkirály, Szentpál, Újfalu, Tabán) A királyi város területen található ma a városközpont, nagyjából a Esztergom közepén. A mai Széchenyi téren állt az ország sokáig egyetlen pénzverdéje, itt volt a városi piac. A tértől nyugatra folyik a Kis-Duna. A Duna partján rév működött a szomszédos Kakat településre. Itt laktak a város leggazdagabb polgárai, a városfalakon kívül pedig a 11. században zsidónegyedet említenek az oklevelek. Esztergom története során többször feldúlták, felégették, vagy teljesen megsemmisítették. A város a 13. században nagyrészt jól védhető, kőből készült palotákból állt, de tatárjáráskor teljesen elpusztult a külvárosokkal együtt. Az újjáépítések hamar megkezdődtek. Itt állt hajdanán a város északi nagy kapuja a Lőrinc kapu. Ide vezettek a Víziváros és Szenttamás utcái és innen indultak déli irányba a szabad királyi városba vezető fő útvonalak a Simor János utca, a Kossuth Lajos utca, a Széchenyi tér, valamint a Lőrinc utca. A királyi városra jellemzőek volt, hogy ezek az utcák egy déli irányba nyitott legyezőalakot formáltak. A török eleni háborúk során elnéptelenedett város 1708-ban visszakapta szabad királyi város rangját, vele az iparűzési, gazdasági, vám-, kereskedelmi, pallos- és polgárjogait, a törvénykezést, bíráskodást, örökösödést, közigazgatást is beleértve. A városrészt a 18. században átépítették, a főbb útvonalak viszont megmaradtak. Így a mai belváros utcái és terei lényegében azonosak a középkori királyi városéval. Délen a Hősök terénél állt a déli, úgynevezett Budai kapu. Szintén újjáépítették a Vízivárost, Szenttamást és Szentgyörgymezőt. E települések a 19. századra annyira összeépültek, hogy indokolttá vált egyesítésük. A városkapuk elbontásával létrehozták a mai Esztergomot, így amikor az 1895 előtti Esztergomról beszélünk gyakran csak a mai belvárost értjük alatta. Szenttamás lett az egyesített Esztergom II. kerülete, az Érseki Víziváros a III., és Szentgyörgymező a IV. (Korábban, 1854 és 1868 között a négy város közigazgatásilag és adózási szempontból már egybe tartozott.) A királyi város keleti falának nyomvonalán alakult ki a Simor János utca. Tőle nyugatra, vele nagyjából párhuzamosan fut a Kossuth Lajos utca (11-es főút), illetve még nyugatabbra a Széchenyi tér. 1876-ban Esztergom törvényhatósági jogai megszűntek.
A régi „Három Szerecsen” vendégfogadó helyén áll egy árkádos épület, melyet az 1950-es években emeltek. A ház Kossuth Lajos utca felőli homlokzatán egy középkori esztergomi Latin polgár modern szobra (1955) áll, mely arra emlékeztet, hogy egykor azon a helyen állott a középkori Esztergom szabad királyi város kapuja. A mai városközpont kialakítása során számos régi épületet tüntettek el a föld színéről az 1960-as években. A belváros északi részét teljesen elbontották, és a városképbe nem illeszkedő modern épületeket emeltek helyükre. A Vörösmarty utca és a Rákóczi tér sarkán áll a patinás Belvárosi Kávéház. Jelenleg a belváros teljes átalakítása folyik. 2006-2007-ben újjáépült a Széchenyi tér, a jövőben pedig a „Zöldház” épületét bontják el, és kezdődnek meg újabb építkezések. A Várhegy és környéke mellett a belvárosba látogat a legtöbb turista.
[szerkesztés] Források
- Szent István városa: Esztergom története (2006)
[szerkesztés] Belvárosi utcák, terek
- Bottyán János utca (Esztergom)
- Széchenyi tér (Esztergom)
- Deák Ferenc utca (Esztergom)
- Lőrinc utca (Esztergom)
Esztergom |
Fürdő Szálló | Központi Kávéház | Sándor-palota | Duna Múzeum | Megyei Levéltár |
Templomok, kápolnák |
---|
Szent Tamás-hegyi kápolna és kálvária | Kerektemplom | Ferences templom | Belvárosi plébániatemplom | Zsinagóga | Szent István-kápolna |
Utcák és terek |
Bottyán János utca | Deák Ferenc utca | Lőrinc utca | Széchenyi tér |
Belvárosi hidak |
Bottyán híd | Szt. Erzsébet (Tabán) híd | Mária Valéria híd | Béke híd |