Kardszárnyú delfin
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 Státusz: mérsékelten veszélyeztetett (védelemfüggő)
|
|||||||||||||||||
 |
|||||||||||||||||
| Rendszertan | |||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||
| Orcinus orca (Linnaeus, 1758) |
|||||||||||||||||
 Az elterjedési területete
|
|||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||
| Egyéb név | |||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||
A kardszárnyú delfin (Orcinus orca), másnéven orka, vagy (helytelenül) gyilkos bálna az emlősök (Mammalia) osztályába a cetek (Cetacea) rendjébe és a fogascetek (Odontoceti) alrendjén belül a delfinfélék (Delphinidae) családjába tartozik.
Korábban a gömbölyűfejűdelfin-félék (Globicephalidae) közé sorolták.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Előfordulása
Valamennyi óceán területén előfordul, de a legtöbb példány az Antarktiszt körülvevő tengerekben él. Sekély öblökben, folyók torkolatvidékén is gyakran vadászik. Átlagosan 100 kilométert tesznek meg naponta.
[szerkesztés] Megjelenése
A hím átlagos hossza 8 méter, maximum 9,75 méter, a nőstény kicsit kisebb. Testtömege a 7200 kg-ot is elérheti.
Teste vaskos, de áramvonalas, kitűnő úszó. Feje lekerekített, csőre alig észrevehető. Hátuszonya hosszú, a hímeké háromszögletű, a nőstényeké kisebb, hátrafelé hajló.
A tengeri állatokhoz hasonlóan a háta sötét, a hasi része világos, így felülről és alulról is nehéz észrevenni. Testén jellegzetes nagy fehér foltok is találhatóak, a tengerbiológusok az egyes állatokat ezek szerint azonosítani tudják.
[szerkesztés] Szaporodása
Az ivarérettséget 8 éves korban éri el. A párzási időszak a tél kezdetén van. A vemhesség 16-17 hónapig tart, ennek végén 1 borjú születik. A borjak születéskor 2-2,4 méter hosszúak. Fiatal állatokon a fekete részek szürkés, a fehér részek sárgás árnyalatúak lehetnek.
[szerkesztés] Életmódja
A kardszárnyú delfinek igazi ragadozók, szinte minden kellően nagy tengeri állatot megtámadnak és elfogyasztanak. A halak mellett megeszik a delfineket, fókákat, tengeri madarakat, de még a náluk sokkal nagyobb bálnákat is. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy valaha is embert téptek volna szét. Az első év során a fiatal állatok 43 %-a elpusztul. A nőstények 10-12 éves koruktól, a hímek pedig többnyire csak 20 éves koruk után szaporodnak, de állatkertben volt már példa arra, hogy egy nőstény 7 éves korában egészséges utódot hozott a világra. A nőstények átlagosan 50 évig élnek, a hímek viszont csak 29 évig. Természetesen elélhetnek jóval hosszabb ideig is, a nőstények 80-90, a hímek 50-60 évig. A negyedik évtizedükön túljutott nőstények általában már nem fogamzóképesek. Mivel két ellés között 4-5 év is eltelik, egy nősténynek élete során 4-6 borja születik. Társas lények, 5-20 tagú rajokban élnek. Az elsősorban az amerikai Északnyugaton végzett kutatások szerint egy-egy ilyen raj többnyire egy idősebb nőstényből, utódaiból és leányaitól született unokáiból áll; a családtagok egész életükön át összetartanak. A leggyorsabban úszó tengeri emlősök közé tartoznak, 50 km/h-s sebességre is képesek. Mint minden cet, farkukkal hajtják előre magukat, a melluszonyok csak kormányzásra valók. Teljes tömegükkel képesek a víz fölé ugrani. Gyakran függőleges helyzetben állnak, és fejüket a víz fölé emelik; ez a viselkedés a kémlelés (spyhopping). Máskor farkukkal, vagy melluszonyaikkal csapkodják a vízfelszínt. Általában 1-4 percet töltenek a víz alatt, majd 3-5 alkalommal, 10-35 másodperces időközökben a felszínre jönnek levegőért. Amikor kiszuszogták magukat, jöhet az újabb merülés. Az eddig mért leghosszabb merülés 17 percig tartott. Mesterséges körülmények között egy állatnak (ez biztosan Ahab vagy Ishmael volt) sikerült 260 m mélyre lemerülnie; természetben 173 m-es mélységet mértek.
A kardszárnyú delfinek, más delfinekhez hasonlóan, hangjeleket bocsátanak ki, és a visszaverődő hanghullámok alapján tájékozódnak, találják meg zsákmányukat. A visszaverődő hanghullámok alapján képesek azonos nagyságú, de különböző fajú halakat megkülönböztetni. Egymás közötti kommunikációjuk során többféle hangjelet is kibocsátanak. Ezek egy része az ember számára is hallható. Minden példány hangjelei mások. A hangjelek hasonlósága alapján következtetni lehet az állatok rokonsági fokára.
Az öngyilkosság a kardszárnyú delfinek között viszonylag ritka, főleg hím példányokat érinthet. Új-Zélandon és a Vancouver-szigeten fordult elő, hogy kardszárnyú delfinek tömegesen partra vetődtek.
[szerkesztés] Természetvédelmi helyzete
A kardszárnyú delfin ma is viszonylag gyakori; hivatalos státusa védelemre szoruló (conservation dependent). Világállománya 100 ezer példányra becsülhető. A cetvadászat ezt a fajt is érintette, bár más fajoknál kisebb mértékben. Kereskedelmi célú vadászata 1960 és 1980 között volt a csúcsponton. Ebben az időszakban mintegy 6000 állatot öltek meg. Egy kardszárnyú delfinből megfelelő rosszakarat mellett 750-950 liter olajat lehet előállítani. A kardszárnyú delfin állományait ma már nem a vadászat veszélyezteti, hanem a tengerek növekvő szennyeződése és zsákmányállataik túlzott lehalászása. Veszélyezteti az állatokat a megnövekedett hajóforgalom is: 2006-ban a népszerű kanadai delfint, Lunát, egy teherhajó gázolta halálra.
Az 1960-as évek óta tartanak állatkertben kardszárnyú delfineket. 1985-től sikeresen szaporítják is őket. Jelenleg 45 állat él mesterséges körülmények között.
[szerkesztés] A kardszárnyú delfinek táplálkozása
A kardszárnyú delfin a cetfélék közül a leginkább ragadozó természetű, és az egyetlen olyan, amely melegvérű állatokat is megtámad. Étrendjét a tudomány kellő részletességgel ismeri; az adatok részben a vadászó állatok megfigyeléséből, részben a cetvadászok által elejtett delfinek gyomortartalmának vizsgálatából származnak, de ma már értékes adatok nyerhetők a delfinek ürülékének elemzésével is. A kutatások szerint a kardszárnyú delfin szinte minden kellően nagy állatot elfogyaszt, még a nálánál jóval nagyobb bálnákat is. A tengeri tápláléklánc vitathatatlan csúcsán áll.
A nagy sziláscetek közül bizonyítottan szerepel a kardszárnyú delfin étlapján a grönlandi bálna (Balaena mysticetus), az északi simabálna (Eubalaena glacialis), a szürke bálna (Eschrichtius robustus), a hosszúszárnyú bálna (Megaptera novaeangliae), a csukabálna (Balaenoptera acutorostrata), a tőkebálna (Balaenoptera borealis), a közönséges barázdásbálna (Balaenoptera physalus), és Földünk legnagyobb állata, a kék bálna (Balaenoptera musculus) is. Megöli az óriás ámbrás cetet (Physeter macrocephalus), a különféle csőrös ceteket, a fehér delfint (Delphinapterus leucas), a narvált (Monodon monoceros) és a gömbölyűfejű delfint; a kisebb delfinek közül a barna delfineket, a csíkos delfint (Stenella coeruleoalba), a közönséges delfint (Delphinus delphis) és a sötét delfint (Lagenorhynchus obscurus).
A fókák közül a kardszárnyú delfin megeszi a rozmárt (Odobenus rosmarus), az elefántfókákat, oroszlánfókákat, medvefókákat, a szakállas fókát (Erignathus barbatus), a rákevő fókát (Lobodon carcinophagus), a borjúfókát (Phoca vitulina), a leopárdfókát (Hydrurga leptonyx) és a Weddell-fókát (Leptonychotes weddellii). A menyétfélék közül a tengeri vidra (Enhydra lutris) eshet a kardszárnyú delfin zsákmányául.
Kedveli a szárnyasokat is, mint a pingvineket, a kárókatonát és a tengeri récéket.
Mint az egy delfintől elvárható, a kardszárnyú delfin halakat is eszik, így például bonitót (Sarda spp.), tőkehalat (Gadus spp.), elektromos ráját (Torpedo californica), laposhalakat (Heterosomata spp.), heringet (Clupea spp.), makrélát (Scombridae), holdhalat, lazacot (Oncorhynchus spp.), szardíniát (Sardinops melanosticta), bűzöslazacot (Osmeridae) és tonhalat (Thunnus spp.); de megeszi a cápákat, így a hatalmas termetű, bár ártalmatlan óriáscápát (Cetorhinus maximus) is. Elfogyasztja a tengeri teknősöket is, valamint a polipot és a különféle tintahalakat is.
Ezt egészítik ki az olyan szokatlanabb zsákmányállatok, mint a tengerszorosokon átúszó jávorszarvasok, a parthoz túl közel merészkedő birkák, valamint a delfináriumok látogatóinak kutyái.
[szerkesztés] A kardszárnyú delfin és a cetvadászat
A kardszárnyú delfin sohasem tartozott a cetvadászok fő zsákmányai közé. Termete sokkal kisebb a nagy bálnákénál, útvonalai kiszámíthatatlanok, azonkívül nehezebb a víznél, tehát halála után elsüllyed, emellett embereket szétszaggató ragadozó hírében állt. Mindez elég volt ahhoz, hogy a bálnavadászok ne kívánatos zsákmányként, hanem esetleg kellemetlen konkurrensként tekintsenek a delfinekre. Az elejtett bálnákba belekóstoló delfineket néha megszigonyozták, de nemigen dolgozták fel őket.
[szerkesztés] Fogságban tartott kardszárnyú delfinek
2006-ban világszerte 13 állatkertben tartanak kardszárnyú delfineket. Ez a szám korábban jóval magasabb is volt. A 13 intézmény közül öt található az Amerikai Egyesült Államokban; ebből három a Sea World hálózatához tartozik. Négy állatkert van Japánban, egy-egy Kanadában, Argentínában és Franciaországban. 2006 februárjától a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek Loro Parque nevű állatkertjében négy kardszárnyú delfint tartanak.
A 13 állatkertben 46 kardszárnyú delfin él. Közülük 17-en szabadon, 29-en fogságban születtek. Négy kivétellel olyan intézményekben élnek, ahol több kardszárnyú delfint tartanak, így fajtársaik társaságában lehetnek.
Mintegy 140 kardszárnyú delfin pusztult el fogságban. Tizenkettőnek sikerült kiszabadulnia. Ezek közül tízet néhány heti vagy havi fogság után, befogásuk helyétől nem messze engedtek szabadon, gyakran azért, mert közeli halálukra kellett számítani, és ezzel ártottak volna befogóik jó hírnevének. Másoknak, mint Charlie Chinnek és a hegyesorrú nősténynek, sikerült életben maradniuk. Ishmael maga vette kezébe sorsát; hogy milyen sikerrel, nem tudjuk. A delfináriumok világából egyedül Keikónak sikerült kiszabadulnia.
[szerkesztés] Forrás
- John Ford, Graeme Ellis, Kenneth Balcomb: Killer Whales. University of Washington Press, 2000 ISBN 0295979585
- Erich Hoyt: Orca - The Whale Called Killer. Firefly Books, 1990, ISBN 0920656250
- Peter Knudtson: Orca - Visions Of The Killer Whale. Sierra Club Books, 1996, ISBN 087156906X
- Alexandra Morton: Listening To Whales. Ballantine Books, 2002, ISBN 0345437942
- Elisabeth Lehmke, Jean C. Roche: Wale - Giganten der Meere. Kosmos (Franckh-Kosmos), 2002 -Greenpeace-Buch + CD mit Walgesängen-
http://www.freeweb.hu/arnys/delfin/cet51.htm
[szerkesztés] Külső hivatkozások
