Kötőgép
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A kötőgép a textiliparban alkalmazott gépek körébe tartozik: kötöttáruk készítésére szolgál. Működése azon alapul, hogy a gyártáshoz felhasznált fonalból hurkokat és azokból egymáshoz kapcsolódó szemeket képez – ezek összessége alkotja a kötött kelmét. A gépek alkalmasak arra, hogy programozható vezérlésük révén a szemek kialakítását és egymáshoz való kapcsolódását sokféleképpen módosítsák. Ez teszi lehetővé, hogy változatos mintázatokat és különböző tulajdonságú kelméket állítsanak elő rajtuk, sokféle ruházati cikk mellett különféle ipari, mezőgazdasági, egészségügyi termékeket. Ezek nagy népszerűsége és elterjedtsége a kötőgépek nagyarányú fejlődéséhez vezetett és a kötőgépet a textilipar fontos termelőberendezésévé tették. Ilyen gépeket korábban Európában és az USA-ban gyártottak, de ma már Ázsia számos országában is jelentős és egyre növekvő kötőgépgyártás folyik. Magyarországon számottevő kötőgépgyártás nem volt (kivéve egyfajta síkkötőgép gyártását az 1960-as, 70-es években), ma egyáltalán nincs gyártás.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
Egy angol lelkész, William Lee találta fel a kötőgépet 1589-ben, eredetileg harisnyakötés céljára. Találmánya támogatására nem tudta I. Erzsébet királynő hozzájárulását megnyerni és a kézzel dolgozó harisnyakötő iparosok is ellenségesen fogadták. Sully herceg felszólítására, hogy találmányát Franciaországban is meghonosítsa, Lee 1612-ben gyártelepet rendezett be Rouenban, de találmányát itt sem méltatták eléggé, így az csak halála után találta meg az elismerést.
Nagy szerepe volt a kötőgépek fejlődésében a szintén angol William Cottonnak, aki 1864-ben szabadalmaztatta az azóta is cotton-gépnek nevezett, függőleges helyzetű horgastűkkel működő síkhurkológépet, amely már szaporítani és fogyasztani is tudott (azaz rajta a kötés szélességét növelni, illetve csökkenteni lehetett). 1768-ban Josiah Crane készítette az első, horgas tűkkel működő láncrendszerű kötőgépet, amit ma lánchurkológép néven ismerünk. A kanalas tűt az angol Matthew Townsend találta fel 1849-ben, de ilyen tűkkel először az amerikai Isaac Wixom Lamb készített kötőgépet 1863-ban: ez volt az első, kézzel hajtott síkkötőgép. Az ugyancsak kanalas tűkkel működő harisnya-körkötőgépet, amely a harisnya sarkának és orrának kialakítására is alkalmas, 1866-ban az amerikai MacNary találta fel. Az 1859-ben szabadalmaztatott raschel-gép, a láncrendszerű kötőgép kanalas tűkkel működő változata, szintén angol találmány. (A raschel-gép nevet egy német gépgyár adta, amely egy francia színésznő, Élisabeth-Félice Rachel révén népszerűsítette a gép termékét, egy sálat. Neve a németes raschel-gép írásmódban maradt fenn.) A 20. század nagyarányú technikai fejlődése a kötőgépek terén is érvényesült, ez újabb tűfajták (tolókás tű, karabínertű), gépkonstrukciók bevezetéséhez és széles körű elterjedéséhez, a gépteljesítmények jelentős növeléséhez, a számítógép-vezérlés révén a mintázóképesség növeléséhez vezetett.
[szerkesztés] Működése
 1. ábra |
 3. ábra |
 4. ábra |
A kötőgépekben tűk dolgoznak, ezeken képződnek a szemek. A kötőgépekben kanalas (a), horgas (b), tolókás (c) vagy karabíner- (d) tűket használnak (1. ábra). Lee gépében horgas tűk dolgoztak, így őt lehet egyúttal ennek a tűfajtának a feltalálójául is tekinteni.
A tűk a tűágyban foglalnak helyet. A tűágy alakjától függően megkülönböztetünk sík- és körgépeket. A síkgépek tűágya egyenes vonalú, a körgépeké tárcsa vagy henger alakú. A 2. ábra példaként kanalas tűn mutatja be a szemképzés menetét.
Az általános értelemben vett „kötőgépek”-en belül két alaptípust különböztetünk meg: a szűkebb értelemben vett „kötőgépeket”, amelyekben a tűk külön-külön mozognak, és a „hurkológépeket”, amelyek tűi mind együtt mozognak. Ez a különbség a kész kötöttáruban nem látható, de a gépek szerkezete és működésmódja emiatt jelentősen eltér.
A „vetülékrendszerű” gépeket az jellemzi, hogy elvileg akár egyetlen fonalból is készíthetik a kötött kelmét, és ez a fonal a kelme szélességirányában haladva alkot egymás melletti szemeket (3. ábra). A „láncrendszerű” gépeken annyi fonalra van szükség, ahány tű működik a gépben. Ezek a fonalak a kelme hosszirányában húzódnak, és az egymás melletti fonalakat kapcsolják össze a szemek (4.ábra).
A korszerű kötőgépek jelentős részben automatikus működésűek, igen nagy teljesítményűek, kezelésük nagyon kevés emberi beavatkozást igényel, ugyanakkor számítógépes vezérlésük folytán nagyon bonyolult kelmeszerkezetek előállítására alkalmasak, amit főként a mintázásra lehet jól kihasználni, de nagyban elősegítik a termékek formakialakítását is már magán a kötőgépen. Különösen nagy arányú fejlődés tapasztalható a síkkötőgépek, a nagy átmérőjű körkötőgépek és a harisnyakötőgépek, valamint a raschel-gépek körében, amelyek különösen alkalmasaknak bizonyulnak a mai divatkövetelmények kielégítésére, illetve a nem ruházati felhasználásra szánt kötött termékek gyártására, és amelyekkel a gazdaságos gyártás követelményei különösen magas szinten elégíthetők ki.
Lásd még: Kötés.
[szerkesztés] A kötőgépek fő adatai
A kötőgépek legfontosabb adata a gépfinomság, ami a hosszegységre eső tűk számát jelenti. A hosszegység általában az 1 angol hüvelyk (1 inch = 25,4 mm), bár egyes gépgyárak ettől eltérnek. Ha az 1 angol hüvelyk a hosszegység, ezt E betűvel jelölik. Így egy 12 E finomságú kötőgépen 25,4 mm-re 12 tű esik. A leggyakrabban alkalmazott gépfinomságok ez idő szerint 2-től 48 E-ig terjednek. Minél kisebb ez a szám, annál durvább gépről van szó, ennek megfelelően annál vastagabb fonal dolgozható fel rajta, annál durvább szerkezetű, annál vastagabb kötöttáru készíthető a gépen.
Sík tűágyas gépeken nagyon fontos adat a tűágy hosszúsága, mert ez határozza meg, milyen széles kelme készíthető a gépen. Körkötőgépeken az ennek megfelelő adat a tűágy átmérője: minél nagyobb átmérőjű a gép, annál nagyobb átmérőjű cső alakú kelme készítésére alkalmas, amit aztán vagy cső alakban, vagy hosszában felvágva és kiterítve dolgoznak fel.
Jellemző adata a kötőgépnek, hogy egyidejűleg hány szemsort készít, ez az ún. munkaegységek számától függ. Minél nagyobb ez a szám, annál nagyobb teljesítményre képes a gép és annál változatosabb minták készítését teszi lehetővé.
[szerkesztés] A kötőgépek alkalmazásai
A sokféle kötőgép számos alkalmazási lehetőséget biztosít.
[szerkesztés] Ruházati alkalmazások
Legelterjedtebbek a ruházati cikkek készítésére használt gépek. Pulóvereket, kardigánokat, kötött ruhákat leggyakrabban síkkötőgépen készítenek, mert ezek ma már alkalmasak arra, hogy a szabásmintának megfelelő, vagy azt jól közelítő alakra kössék meg a ruhadarab egyes részeit (eleje, háta, ujjak, gallér), amiket azután szabás nélkül vagy csak nagyon kevés szabászati munkával (és így nagyon kevés hulladék képződésével) lehet a varrodában feldolgozni, és a kész ruhadarabot előállítani. Ma már olyan síkkötőgépeket is készítenek, amelyek az egész ruhadarabot egy darabban, teljesen automatikus vezérléssel szinte készre kötik, így azok semmilyen vagy csak minimális konfekcionálást (szabást, varrást) igényelnek („egybekötött ruhadarabok”). Ez jelentős megtakarítást jelent az anyag- és munkaráfordításban. Ugyancsak ilyen felsőruházati kötöttáruk gyártására használják a síkhurkológépeket is, amelyek szintén képesek alakra kötni az alkatrészeket, azonban ezek kevésbé sokoldalúak, mint a síkkötőgépek.
A síkkötőgépek egy speciális fajtája a kesztyűkötőgép, amely teljesen önműködően, egy darabban köti meg a kesztyű öt ujját, tenyérrészét és kézelőjét.
Ugyancsak a síkkötőgépek körébe tartozik az a gép, amelyen a nálunk svájcisapka néven ismert ruhadarabot készítik.
Az úgynevezett bal-bal síkkötőgépek speciális kialakításuknál fogva egy jellegzetes mintázat előállítását teszik lehetővé. Ma már visszaszorulóban vannak, mert a mai korszerű síkkötőgépek más módon ugyan, de képesek hasonló mintázatok készítésére.
A ruházati cikkek egy megkülönböztetett fajtája a zokni, illetve harisnya, ezek készítésére kis átmérőjű körkötőgépeket használnak. A korszerű zokni- illetve harisnyakötőgépek teljesen önműködően, igen nagy sebességgel dolgoznak. Egyes típusaik a sarkat és az orr-részt öblösre alakítják ki, más fajtáik csak a sarok készítésénél alkalmazzák ezt a módszert, az orr-részt utólag varrással kell kiképezni, ismét mások egyszerűen csak egy „csövet” kötnek, amiből utólag, hőformázással alakítják ki a kívánt formát (ezt csak szintetikus fonalból – nylonból – készült női harisnyák, harisnyanadrágok gyártásánál alkalmazzák). A harisnyanadrágokat általában két külön kötött harisnyaszár utólagos egyesítésével (összevarrásával) állítják elő, de vannak olyan gépek is, amelyek egy darabban kötik meg a teljes harisnyanadrágot.
A nagy átmérőjű körkötőgépeket többnyire végáruk készítésére használják, amiből szabással-varrással állítják elő a kívánt árucikket. E gépfajta egy csoportját az úgynevezett testátmérőjű körkötőgépek alkotják, amelyek átmérője – mint az elnevezésből kitűnik – az emberi test méretéhez igazodik, ennélfogva ezeken olyan csövet kötnek, amiből oldalvarrás nélkül készíthetők pl. atlétatrikók, T-ingek, pólók stb. Ez a kialakítás jelentős anyag- és munkamegtakarítást jelent. Ma már vannak olyan változataik is ezeknek a gépeknek, amelyeken sokoldalúbb formakialakításra van mód, így például egy egész kötött ruhát meg lehet rajtuk kötni úgy, hogy jóformán semmilyen utólagos konfekcionálásra nincs szükség (tehát ezek is „egybekötött ruhadarabok”).
Hasonlóképpen végáruk készítésére szolgálnak a láncrendszerű kötőgépek, bár egyes változataik szalagok, mintás díszítőpántok előállítására készülnek. Különösen érvényes ez a horgológépekre. A lánchurkológépeken általában alsóruházati cikkek, fűzőáruk, fürdőruhák kelméit állítják elő, a raschel-gépek leggyakoribb felhasználása a csipke- és függönygyártás, valamint egyes bútorhuzatkelmék készítése.
[szerkesztés] Műszaki alkalmazások
A ruházati cikkek mellett ma már egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert – és nagy fejlődést mutatnak – a kötött kelmék műszaki alkalmazásai. Ebben a vezető szerepet ez idő szerint a raschel-gépek játsszák. Ezeken készítik a magas- és mélyépítő iparban, a mezőgazdaságban, a halászatban, a járműiparban, a szállításoknál stb. elterjedten használt különféle hálókat, de készítenek rajtuk egy darabban kötött zsákokat, a földmunkáknál használt erősítő anyagokat (ún. geotextíliákat) stb. Kihasználva a körkötőgépek azon sajátosságát, hogy cső alakú kelmét készítenek, ipari felhasználára gyártanak rajtuk különféle tömlőket, zsinórokat. Az így kötött tömlőket azután megfelelő bevonattal ellátva folyadékok, gázok vezetésére lehet felhasználni. Az a körülmény, hogy a síkkötőgépeken bonyolult, háromdimenziós alakzatok is megköthetők, alkalmassá teszi őket arra, hogy pl. műanyag szerkezetek vázanyagaként szolgáljanak.
[szerkesztés] Egészségügyi, gyógyászati alkalmazások
Sokféle kötött kelmét alkalmaznak rugalmas kötszerek előállítására, kötőgépen készülnek a különböző szorítóerejű egészségügyi harisnyák, és készítenek kötőgépen érprotéziseket is.
[szerkesztés] Irodalom
- Lázár K.: Kötéstechnológia I. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1983
- Spencer, D.J.: Knitting Technology. Pergamon Press,1983
- Vékássy A.: Hurkoló- és konfekcióipar. Műszaki Könyvkiadó, 1960
- Weber, K.-P., Weber, O.M.: Wirkerei und Strickerei. Deutscher Fachverlag, 2003
- Deutsches Strumpfmuseum Német Harisnya Múzeum (történeti áttekintés)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Kötés.lap.hu (mindenféle, ami a kötőgépekkel kapcsolatos)
- A kötés története (angol)
Trevor,