Kányahegy
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Kányahegy (1899-ig Kanyánka, szlovákul Kanianka) község Szlovákiában, a Trencséni kerületben, a Privigyei járásban. 2001-ben 3823 lakosából 3791 szlovák volt.
[szerkesztés] Fekvése
Privigyétől 9 km-re északnyugatra fekszik.
[szerkesztés] Története
A község keletkezése valószínűleg a Nyitra jobb partjának németekkel való betelepülésével volt összefüggésben, amely annak következtében történt, hogy a környék hegyeiben a 14. században aranyat találtak. A falut 1479-ben említik először, a bajmóci uradalom része volt. A bajmóci uradalom Noffry család után a bajmóci prépostságé lett. Kezdetben a mezőgazdaságból élő lakosságnak minden falat kenyérért keményen meg kellett dolgoznia. A prépostság uralma alatt azonban a lakosság élete könnyebb lett. Különösen azután, hogy felépült a falu első egykerekes vizimalma, mely egészen 1859-ig működött. Ekkor Majthényi József akkori prépost új malmot és gátat építtetett. 1753-ban a faluban 50 ház állt, melyben ugyanennyi család élt. A község pecsétje 1781-ből származik, a benne levő Andráskereszt arra emlékeztet, hogy a falu lakói az egykori Kós bányászfaluból származnak. A község iskolája 1880-ban épült. 1910-ben 393, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Nyitra vármegye Privigyei járásához tartozott.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Hivatalos oldal
- Nemhivatalos oldal
- Községinfó
- Kányahegy Szlovákia térképén
- Az általános iskola honlapja
- Travelatlas.sk
A Privigyei járás települései | |
---|---|
Privigye (Prievidza) Alsóvesztény (Dolné Vestenice) · Bajmóc (Bojnice) · Bajmócapáti (Opatovce nad Nitrou) · Bajmóclazán (Lazany) · Besztercsény (Bystričany) · Bélapataka (Valaská Belá) · Cégely (Cigeľ) · Csavajó (Čavoj) · Cserenye (Čereňany) · Csék (Malinová) · Delzsény (Dlžín) · Divékrudnó (Nitrianske Rudno) · Divékszécs (Seč) · Divéktemes (Temeš) · Divékújfalu (Diviacka Nová Ves) · Erdőrét (Poluvsie) · Felsővesztény (Horné Vestenice) · Hársas (Lipník) · Parlag (Jalovec) · Kányahegy (Kanianka) · Kemenec (Kamenec pod Vtáčnikom) · Keselőkő (Podhradie) · Kiscsóta (Malá Čausa) · Kisegyházas (Kostolná Ves) · Kispróna (Pravenec) · Kocurány (Kocurany) · Kovácspalota (Tužina) · Kós (Koš) · Lestyén (Liešťany) · Mohos (Poruba) · Nagycsóta (Veľká Čausa) · Nádasérberzseny (Nedožery-Brezany) · Nemeskosztolány (Zemianske Kostoľany) · Nevigyén (Nevidzany) · Németpróna (Nitrianske Pravno) · Nyitrabánya (Handlová) · Nyitradivék (Diviaky nad Nitricou) · Nyitrafenyves (Chvojnica) · Nyitrafő (Kľačno) · Nyitranovák (Nováky) · Nyitraszucsány (Nitrianske Sučany) · Oszlány (Oslany) · Ófelfalu (Horná Ves) · Papszabadi (Lehota pod Vtáčnikom)· Radóc (Radobica) · Rákosvölgyudvarnok (Nitrica) · Rásztony (Ráztočno) · Rudnószabadi (Rudnianska Lehota) · Sújtó (Šutovce) · Szebed (Sebedražie) · Tormásborosznó (Chrenovec–Brusno) |