Káma
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
|
||||
|---|---|---|---|---|
 |
||||
| Hossz: | 1805 km | |||
| Vízhozam: | 3500 m³/s | |||
| Vízgyűjtő terület: | 507 000 km² | |||
| Forrás: | Udmurtföld | |||
| Torkolat: | Volga, Szamarai víztározó | |||
| Országok: | Oroszország | |||
A Káma (oroszul: Кама; az udmurt kam szóból, jelentése folyó) Oroszország európai részének egyik legjelentősebb folyója, a Volga legnagyobb, jobb oldali mellékfolyója.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Földrajz
Hossza: 1805 km, vízgyűjtő medencéje: 507 000 km². 966 km-en át hajózható, bővíz idején ez további 600 km-rel megnő.
Udmurtföld északi részén ered. Eleinte észak felé, a Kirovi területen halad; a Permi kerületben (a közelmúltban megszüntetett Komi-Permják Autonóm Körzetben) előbb keletre, majd nagy kanyart téve déli, délnyugati irányba fordul. Egy rövidebb szakaszon újból érinti Udmurtföldet, végül a Tatár Köztársaságon át éri el a Volgát. Felső szakaszán széles völgyben folyik, medre bizonytalan, sok kanyart és mellékágat képez. A Visera folyó torkolatától a vidék megváltozik: a jobb part alacsony, a bal part magas, néhol meredeken szakad le, sok a zátony és a sziget. A Bjelaja folyó torkolatától éppen ellenkezőleg: a bal part alacsony és a jobb part magas. Alsó szakaszán a Káma kb. 15 km széles völgyben halad, medrének szélessége 450–1200 m között váltakozik, több helyen ágakra bomlik. A Vjatka torkolata alatt ömlik a Volgán létesített Kujbisevi víztározó széles öblébe.
A tavaszi bővíz idején folyik le az éves vízmennyiség mintegy 63%-a, nyáron és ősszel 28%-a, télen 9%-a. A vízállás ingadozó, az ingadozás mértéke 8 m, az alsó és a felső szakaszon 7 m. A tél beálltával 10-20 napig tartó jégzajlás után a folyó befagy, április körül enged fel. A tavaszi jégzajlás 3-15 napig tart. A folyó halban igen gazdag, de több halfaj létét erősen veszélyeztetik az ipari üzemek által a vízbe juttatott káros vegyianyagok.
[szerkesztés] Mellékfolyók
Legnagyobb mellékfolyói: jobb oldalon a Kosza, Obva, Vjatka; bal oldalon a Bjelaja (az Ufával), valamint az Urál-hegységben eredő, hideg és sebes folyású Jajva, Koszva, Visera és Csuszovaja (a Szülvával).
Néhány hidrológiai mutató alapján indokolt lenne a Volgát tekinteni a Káma mellékfolyójának, nem pedig fordítva. Ezt támasztja alá a folyórendszer kialakulása is. Az utolsó előtti jégkorszak idején a Káma megváltoztatta medrét, a korábbi északi helyett déli irányba fordult és a Kaszpi-tengerbe ömlött. A Volga ekkor még más irányba folyt, csak jóval később alakította ki mai medrét és torkollt a Kámába.
[szerkesztés] Erőművek, városok
A folyón három jelentős vízierőmű és víztározó létesült: a Perm városánál épült Kámai (1958); nem sokkal lejjebb, Csajkovszkij városnál a Votkinszki (1965); végül Naberezsnüje Cselnünél a Nyizsnyekamszki (1990) erőmű, illetve víztározó. (Utóbbi víztározó építését környezetvédők tiltakozása miatt leállították). Az átlagos vízhozam az elsőnél 1630 m³/s, a másodiknál 1750 m³/s, a torkolatnál 3500 m³/s.
Fontosabb Káma-menti városok:
Perm városát rendszeres hajójáratok kötik össze Moszkvával és több volgai nagyvárossal. A folyópart és a víztározók partjai a belföldi turizmus kedvelt célpontjai.
[szerkesztés] Történelem
A folyó az őstörténetben és a magyar nép történetében is fontos szerepet játszott. Az uráli alapnyelvet beszélő népek őshazája a Volga-Káma vidékén, az Urál középső részénél lehetett. Együttélésük a Kr. e. 4000 körül kezdett felbomlani, de a finnugor népek a vidéket továbbra is lakták, és néhány finnugor nép – főleg az udmurt és a komi-permják – lakja ma is. A 10. és a 13. század között pedig a Volga-Káma vidéken magyar népesség is élt, őket találhatta meg Julianus barát 1235-ben. Nyomukat őrzi többek között a Káma-parti Csisztopol kikötőváros temetőjében fellelt egyik sírkőfelirat is.
[szerkesztés] Hivatkozások
- Róna-Tas András A honfoglaló magyar nép (Bp., 1997. Balassi) ISBN 963-506-140-4
