John Lee Hooker

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

John Lee Hooker

Long Beach Blues Festival
Információk
Származás:	Clarksdale, Mississippi, USA
Született:	1917. augusztus 22.
Elhunyt:	2001. június 21.
Aktív évek:	1948-2001
Hangszer(ek):	Epiphone]] Sheraton, Epiphone Sheraton II
Műfaj(ok):	Blues, Electric blues, Delta blues, Country blues, Detroit blues
Kiadó(k):	Modern, Vee-Jay, Chess, ABC/Bluesway, Pointblank
Honlap:	http://www.johnleehooker.com John Lee Hooker hivatalos honlapja

John Lee Hooker (Clarksdale, Mississippi, USA, 1917. augusztus 22. – Los Altos, Kalifornia, USA, 2001. június 21.): amerikai blues énekes, gitáros és dalszövegíró. Az amerikai Mississippi állam Coahoma megyéjében, Clarksdale-től nem messze született egy zenész családban. Mostohaapja egy helyi blues gitáros volt.

[szerkesztés] Életpályája

[szerkesztés] Életének első szakasza

Hooker 1917. augusztus 22-én született Coahoma megyében, Clarksdale-től nem messze, William (1871-1923) Hooker földbérlő és baptista prédikátor és Minnie Ramsey Hooker (1875-?) tizenegyedik gyermekeként. John és testvérei otthon tanultak. Csak vallási zenéket hallgathattak. 1921-ben szülei elváltak, a következő évben anyja hozzáment William Moore-hoz, egy blues énekeshez, aki biztosította Johnnak az első gitár bemutatóját. Egy évvel később (1923-ban), mikor John édesapja meghalt, John elszökött otthonról. Soha többet nem találkozott anyjával és mostohaapjával. Az 1930-as években Memphisben élt és dolgozott a Beale Streeten, ahol alkalmi fellépései voltak házibulikon. Különfél gyárakban dolgozott a II. Világháború alatt, később a Ford Motor Company-nál Detroitban is. Detroit északi részén a Hastings Streeten (a feketék mulatozóhelyének központja) töltötte idejét blues bárokban, találkozóhelyeken. Detroit-i klubokban lépett fel, ezért népszerűsége gyorsan nőtt. Új, "hangosabb" hangszerre volt szüksége, ezért megvette első elektromos gitárját

[szerkesztés] Karrier

Hooker karrierje 1948-ban kezdődött el, mikor az ügynöke készíttetett egy demo lemezt Hookerrel és a Bihari brothers-szel (a Modern Records tulajdonosaival).

Bár dadogott, a dalait félig beszélve adta elő, ami jelelgzetességévé vált. Zenéjének ritmusa kötetlen volt, hasonlított a Delta blues előadóira. Éneke is inkább a beszédhez állt közelebb, semmint dallamok kiénekléséhez. Ez a laza, kötetlen stílus a Chicagóból érkező elektromos blues zenekarok megjelenésével vesztett népszerűségéből, bár amikor nem szólóban játszott, Hooker megpróbálta a kettőt ötvözni.

[szerkesztés] Zenéje

Hooker Memphisben (Tennessee állam) kezdett zenélni, majd 1943-ban Detroitba költözött, ahol gyári munkás volt. Itt élt 1969-ig, a város keleti részén, a feketék szórakozóhelyei közelében. Első lemezfelvételeit 1948-ban készítette, ezek közül a "Boogie Chillen" sláger lett. Több mint egymillió darabot adtak el belőle. Ez megteremtette számára a lehetőséget, hogy olyan, ma már klasszikus dalokat vegyen fel, mint a "Crawling King Snake", az "In the Mood", a "Rock House Boogie" és a "Shake Holler Run".

Szólókarriert kezdett, az 1960-as évek elején a blues és a folk rajongói között is népszerűvé vált, így ő mutathatta be a közönségnek a fiatal Bob Dylant.

1980-ban előadta nagysikerű dalát, a "Boom Boom"-t a Blues Brothers című filmben.

1989-ben vendégmuzsikusok – Keith Richards, Carlos Santana – társaságában felvette The Healer című, Grammy-díjnyertes albumát.

2001-ben, röviddel európai turnéja előtt betegedett meg, és nem sokkal utána elhunyt.

Hooker több, mint 100 albumot vett fel, utolsó éveiben San Franciscó-ban élt.

Jellegzetes, mély tónusú énekhangja mellett gitárkísérete iskolát teremtett. Gitárstílusa egyszerűnek tűnik, ám lüktető basszusmeneten alapuló, egyetlen gitáron játszott kétszólamú kísérete technikai bravúr. Még az 1990-es évek elején is készített felvételeket, így duettet énekelt Van Morrison Gloria című dalában, illetve Bonnie Raitt-tal.

[szerkesztés] Díjak, elismerések

Csillagot kapott a hollywoodi Walk of Fame-en
Bekerül a Blues Hall of Fame-be (1980)
Bekerül a Rock and Roll Hall of Fame-be (1991)

Grammy díjai

A legjobb tradícionális blues felvétel 1990-ben az "I'm in the Mood"-ért (Bonnie Raittel)
A legjobb tradícionális blues felvétel 1998-ban a "Don't Look Back"-ért
Grammy életműdíj 2000-ben

Két dalát, a "Boogie Chillen"-t és a "Boom Boom"-t beválasztották a Rock and Roll Hall of Fame: "500 dal, amely megváltoztatta a Rock and Roll-t" nevezetű listájába A "Boogie Chillen" egyike volt Az Évszázad Dalainak.