IV. Márton pápa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Ez a szócikk (vagy szakasz) nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült.
Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható!

IV. Márton pápa a katolikus egyház vezetője

'

Eredeti neve:	Simon de Brie
Születési ideje:	1210 k., Montpensier
Nemzetisége:
Megválasztása a pápai trónra:	1281. február 22
Felszentelése:	1281. március 23
Pontifikátusának vége:	1285. március 28
Előző pápa:	III. Miklós
Következő pápa:	IV. Honorius
Ellenpápa:	{{{ellenpápa}}}
{{{megjegyzés}}}

IV. Márton néven lépett fel Szent Péter ősi trónjára a katolikus egyház történetének 189. pápája. Alig több mint négy évig foglalhatta el az egyház legfőbb méltóságának hivatalát, mégis pontifikátusa igen jelentős változásokat hozott az itáliai félsziget politikai viszonyaiban. Márton eredetileg a francia trón egyik legközvetlenebb barátjaként foglalhatta el trónját, és ennek alapján lépett fel Európa politikai színpadán. A krónikák emlékét messze nem úgy őrizték meg, mint elődjének, III. Miklósnak, aki a higgadt, hidegfejű politizálás nagymestere volt. Márton gyakran gyors és meggondolatlan, de annál erélyesebb döntéseket hozott, amelyek franciabarátságát sok klerikus nem nézte jó szemmel.

[szerkesztés] A Márton név előtt

Eredetileg Simon de Brie néven látta meg a napvilágot a franciaországi Touraine tartomány egyik nemesi várában, Montpensier-ban 1210 körül. Kiváló nemesi családban látta meg a napvilágot, amely elsőrangú neveltetéssel párosult. Egyházi karrierjének első állomása Rouen volt, ahol presbiteri rangot kapott. Röviddel ezután Tours-ba utazott, ahol a Szent Márton-templom kanonokja, majd kincstárnoka lett. Simon kiválóan bánt a templom gazdasági ügyeivel és családi kapcsolatai sem voltak elhanyagolhatóak abban a tényben, hogy IX. Lajos király felfigyelt képességeire, és maga mellé vette udvarába. Először Simon az uralkodó tanácsadója volt, majd 1260-ban Lajos kancellárrá nevezte ki, és később a királyi pecsétőr hivatalát is betölthette. Befolyása nemcsak a világi hierarchiában öltött testet, hiszen IV. Orbán pápa 1262-ben a Szent Cecília-templom címzetes bíborosává szentelte fel. Ekkor Simon rövid időre Rómába utazott, majd pápai legátusként kétszer is visszatért szülőföldjére. Először 1266-ban IV. Kelemen követeként érkezett Anjou Károlyhoz, hogy tárgyaljon vele a szicíliai trón elfoglalásáról. X. Gergely pontifikátusa alatt pedig a francia klérus egyházi fegyelmének megszilárdítása miatt érkezett francia földre. Több zsinatot is összehívott, amelyek közül az 1276-ban megtartott bourges-i zsinat volt a legkiemelkedőbb.
Amikor 1277-ben III. Miklós foglalta el a pápai trónt, Simon kissé háttérbe szorult, ugynis ekkoriban már közismert volt a bíborosi kollégiumban, hogy a francia származású bíboros Lajos és általában az Anjou-ház elkötelezett támogatója volt. Miklós politikája azonban éppen ellentétes erőkre épült. A pápa igyekezett kiszorítani a szicília trónján ülő Anjou Károlyt Itáliából és a korábbi Pápai Állam területéről. Miklós sikerei azonban csak ideiglenesnek mondhatók, hiszen alig három év múltán az idős egyházfő meghalt, így eredményei nem lehettek tartósak. A pápa halála után az egyre inkább két pártra szakadó konklávé Viterboban ült össze. A tanácskozások alatt majdnem minden szabályt felrúgtak, amelyet korábban a pápaválasztással kapcsolatban felállítottak. Anjou Károly seregeivel elfogatta a kollégium két legbefolyásosabb bíborosát, akik minden bizonnyal Károly és a franciabarát klérus ellen foglaltak volna állást. Az így is fél évesre nyúlt konklávé végül 1281. február 22-én egyhangúlag Simon de Brie-t választotta meg pápának. A kezdetben visszakozó Simon bíboros végül francia nyomásra elfogadta hivatalát, és felvette a IV. Márton nevet.

[szerkesztés] Pontifikátusa

Márton a korabeli források szerint igazán kiváló választás volt, hiszen rendkívül okosnak és kivételesen jóságosnak tartották. Azonban ez egyáltalán nem érdekelte a rómaiakat, akik lázongtak a gyűlölt francia ellen. A klérus egy része ráadásul hátatfordított a pápának, és interdiktum alá helyezték Viterbot, mivel a város segített Károlynak a két bíboros fogvatartásában. A konklávé után Márton úgy döntött, hogy Orvieto városában rendezi be pápai udvarát. Viterboban nem maradhatott, hiszen egyházi tilalom alatt állt, míg Rómába nem mehetett a nép haragja miatt. Így 1281. március 23-án Orvietoban koronázták meg. Röviddel beiktatása után nyilvánvalóvá vált, hogy csodás erényei mellett a pápai trónon hasznavehetetlen volt. Márton mindenben Anjou Károly akaratától függött. A kemény uralkodásáról ismertté vált szicíliai király kieszközölte, hogy a pápa megváltoztassa a Miklós által hozott törvényeket, miszerint idegen nem viselhet római hivatalt. Károly 1281-ben ismét az örök város szenátusának feje lett. Az egyházfő mindenben támogatta a francia származású uralkodót, így azokat a terveket is magáévá tette, amelyeket Károly Bizánc ellen szövögetett az egykori Latin Császárság újjáélesztéséért. Márton 1282-ben egyházi átokkal sújtotta VIII. Mihály bizánci császárt. Ezzel egy csapásra véget vetett a két keresztény egyház közeledésének, amely pedig több elődjének évtizedes munkája volt. A keleti rítusú egyház és a politikai megfontolásból békülékenynek mutatkozó császár sem akart többé Róma primátusáról hallani.

Azonban Márton minden igyekezete hiábavalónak tűnt, amikor a franciák ellen lázadás tört ki 1282-ben Szicíliában. A királyság lakosai az úgynevezett szicíliai vecsernyén véget vetettek Károly uralkodásának, és elűzték őt az ország trónjáról. Helyére III. Pétert, Aragónia királyát hívták meg. Az Anjou-ház trónfosztását a pápa minden erejével megpróbálta visszafordítani. Azonnal kiátkozta Pétert az egyházból, és keresztes háborút hirdetett ellene Európaszerte. Azonban ezen törekvései kudarcba fulladtak. Márton Merész Fülöpöt, IX. Lajos gyermekét nevezte meg Szicília új uralodójának, azonban a francia herceg seregei kudarcot vallottak Péter hadai ellen. 1285 elején végül Károly is meghalt, mire Márton minden reményét elveszítette. Pontifikátusának fennmaradó idejét elvonultan töltötte Perugia városában. Itt érte utol a halál 1285. március 28-án.
Ő is szerepel Dante poklában, méghozzá a purgatóriumban találkozik vele a költő. Itt mindössze a néhai egyházfő falánkságáról esik szó, hiszen Márton élt-halt az angolnáért és a borért.