Id. Grandpierre Emil
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
idősb Grandpierre Emil (Nagykanizsa, 1874. november 18. – Budapest, 1938. április 7.) regényíró, jogtudományi és politikai író, Kolozsvári Grandpierre Emil és Grandpierre Edit apja.
Régi francia hugenotta családból származik, dédapja Svájcból költözött Kolozsvárra, ahol francia-német nyelvmester lett. Középiskolai tanulmányait a debreceni Református Kollégiumban, Nagyszeben és a kolozsvári Református Kollégiumban végezte. 1899-ben jogi doktorátust szerzett, majd a kolozsvári törvényszéken joggyakornok, majd járásbíró, ítélőtáblai tanácsjegyző, végül törvényszéki tanácsvezető bíró volt. 1918. december 1-től a Károlyi-kormány megbízásából Kolozsvár és Kolozs megye főispán-kormánybiztosa lett. Az eskütétel megtagadása után a román hatóságok tőle veszik át a hatalmat 1919. január 18-án.
Ő volt a Pásztortűz névadója és egyik alapítója. Az 1921-ben megalakult Magyar Szövetség egyik szervezője, ügyvezető alelnöke, illetve 1922-ben a Magyar Nemzeti Párt elnöke lett. 1925-ben áttelepült Magyarországra és közigazgatási bíróként dolgozott Budapesten.
[szerkesztés] Művei
- Ó, kedves Kolozsvár!, Berlin 1926
- Három egyfelvonásos színdarab, Kolozsvár, 1926
- A Szamos-parti ház, regény, Kolozsvár, 1927
- A főtéri nagy ház, regény, Kolozsvár, 1933
[szerkesztés] Forrás
- Romániai Magyar Irodalmi Lexikon
- Palotai Mária: A Pásztortűz elődje: az Erdélyi Szemle, Kisebbségkutatás, 2003/1
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Sas Péter: Kolozsvár ábrázolása Grandpierre Emil alias Nagy Péter 80 éves lírai városkalauzában, Helikon, XVIII. évfolyam 2007. 22. (492.) szám, november 25.
- Erdély-portál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap