Han-dinasztia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A Han-dinasztia (Kr. e. 206/202–Kr. u. 220) Kína történelmében az első hosszú életű császári dinasztia volt.

A Qin-dinasztia (i. e. 221–206) rövid ideig tartó uralmát egy felkeléssorozat söpörte el. A dinasztia bukását követő zűrzavarból két lázadó vezér, Xiang Yu (Hsziang Jü) és Liu Bang (Liu Pang) emelkedett ki, akik közül i. e. 202-ben az utóbbi kerekedett felül, megalapítva a Han-dinasztiát. Liu Bang kénytelen volt támogatóit, rokonait nagy földbirtokadományokkal jutalmazni, s a Qin-dinasztia bukásából okulva igyekezett minden tekintetben kompromisszumos politikát folytatni. A központi hatalom megerősödésére, a birodalom felvirágzására csak Liu Bang dédunokája, Han Wudi (Han Vu-ti) császár alatt került sor (ur. i. e. 141/140–87). Han Wudi megfogadta egyik tanácsadója, Dong Zhongshu (Tung Csung-su) javaslatát, s az ország államideológiájává a konfucianizmust tette, amely ekkor már legista elemekkel keveredett. Han Wudi végleg felszámolta a helyi kiskirályok uralmát, a birodalmat tizenhárom tartományra osztotta, amelyet kinevezett hivatalnokok igazgattak. Bevezette a versenyvizsgákat. A birodalom határait évtizedek óta veszélyeztető hsziungnukra (xiongnu) sorozatos vereségeket mért, birodalma határait kiterjesztette, s biztosította a Közép-Ázsiába vezető kereskedelmi útvonalakat.

Han Wudi uralkodásának vége felé, s különösen utódjai alatt a parasztok terhei növekedtek, fokozódott a földkoncentráció, ami az uralkodóház meggyengüléséhez vezetett. A tehetetlen császárok kezéből a tényleges hatalom a császárnéi családok kezébe csúszott át. Wang Mang (Vang Mang), az egyik császárné unokaöccse i. sz. 9-ben palotaforradalmat hajtott végre, s Xin (Hszin, Új) néven saját dinasztiát alapított. A feszültségek enyhítése érdekében visszaállította a kútföldrendszert, az uralkodó tulajdonának nyilvánított minden földet, megtiltotta a rabszolgák adásvételét, a sólepárlást, a vasöntést és a szeszfőzést állami monopóliummá nyilvánította. A reformokat azonban képtelen volt következetesen végrehajtani, s az állandó bizonytalanság és a természeti csapások hatalmas felkelésekhez vezettek (17: Lülin [Zölderdő] felkelés; 18: Chimei [vörösszemöldökűek]). Wang Mang uralmát a felkelők megdöntötték, s a trónra a Han-ház egyik tagja, Liu Xiu (Liu Hsziu) került (25), visszaállítva a Han-dinasztia uralmát.

Ettől fogva az i. e. 206/202-től i. sz. 9-ig tartó időszakot Nyugati vagy Korai) Han-kornak, az i. sz. 25-től 220-ig tartó periódust pedig Keleti (vagy Kései) Han-kornak nevezik – a fővárosok, Chang'an (ma Xi'an, Shaanxi tartomány), illetve Luoyang (Henan tartomány) elhelyezkedése alapján). Liu Xiu visszatért a Nyugati Han-kor elején alkalmazott parasztpártoló politikához, s sikerült dinasztiája hatalmát konszolidálnia. A megerősödött birodalom újra legyőzte a xiongnukat (73, 91), s megszilárdította Kína közép-ázsiai uralmát.

A 2. században azonban újra megindult a földkoncentráció, a parasztok elszegényedtek, miközben a trónon tehetetlen bábcsászárok követték egymást. 184-ben kitört az egy vallásos taoista szekta által vezetett sárgaturbánosok felkelése, amely ugyan elbukott, de a dinasztia uralma végleg meggyengült, s a hatalom a helyi parancsnokok kezébe került. Ezek egyike 220-ban hivatalosan is végett vetett a Han-dinasztia uralmának. Ezzel a széttagoltság több évszázados korszaka vette kezdetét Kínában. A Han-kort közvetlenül a Három királyság korszaka (220-280) követte.

A Han-kor Kína történetének egyik legfényesebb korszaka volt: megszilárdult az egységes, bürokratikusan kormányzott Kína eszméje, a kínai művészetek virágzásnak indultak, a konfucianizmus hivatalos állameszmévé vált, rögzült a hivatalnokvizsgák rendszere. A kínaiak a mai napig „han”-oknak nevezik magukat, nyelvüket pedig „a hanok nyelvének” (Hanyu).

[szerkesztés] Külső hivatkozások