Hópárduc
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 Veszélyeztetett. Státusz: sebezhető
|
|||||||||||||||||||
 |
|||||||||||||||||||
| Rendszertan | |||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|||||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||||
| Uncia uncia (Schreber, 1775) |
|||||||||||||||||||
 A hópárduc elterjedési területe.
|
|||||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||
A hópárduc vagy másnéven irbisz (Uncia uncia) az emlősök (Mammalia) osztályába a ragadozók (Carnivora) rendjébe és a macskafélék (Felidae) családjába tartozó Uncia nem egyetlen faja.
Korábban, több más nagymacskával együtt a Panthera nemhez tartozott, de a későbbiekben megállapították, hogy nem igazi leopárd, ezért önálló nembe sorolták be. A különbség egyik jele, hogy a pumához és a gepárdhoz hasonlóan a hópárduc sem képes bőgni.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Előfordulása
Közép-Ázsia hegyvidéki területein honos.
[szerkesztés] Megjelenése
A felnőtt állatok tömege általában 23–41 kg, de elérheti a 75 kg-ot is. A hasonló fajoktól markánsan megkülönbözteti hosszú farka: ezzel egyensúlyoz a meredek lejtőkön és ha alszik, ezzel védi orrát és száját a rendkívüli hidegtől. Teste 1,2–1,5 méter hosszú, farka körülbelül egy méteres. A hímek feje rendszerint szögletesebb és hosszabb a nőstényekénél. Rövid lábait a hiúzéhoz hasonló vastag szőrzet borítja, hogy könnyebben járhasson a hóban. Fekete-fehér bundáját törzsén és farkán a jaguáréhoz hasonló, gyűrű és patkó alakú minták, a lábain, a nyakán és a fején pedig pettyek díszítik, megfelelően álcázva az állatot a havas terepen. Évente kétszer vedlik: nyári bundája ritkásabb a télinél.
[szerkesztés] Életmódja
A hópárduc a legmagasabban élő macskaféle. Nyáron felhúzódik a 3500–6000 méter körüli fennsíkokra és sziklás magashegyekre, télire 2000 méter környékére költözik le. Vadászterülete 10–40 négyzetkilométer. Többnyire magányosan él; a párzási időszak januártól március közepéig tart; a terhesség körülbelül 100 napos. Az anya barlangban vagy a sziklák közt szüli meg és egyedül neveli fel 2-3 (ritkán akár 7) kölykét. Általában alkonyatkor vagy éjszaka indul vadászni. Étrendjébe főként a hegyvidékeken élő juh-, szarvasfélék- és kecske, valamint vaddisznók tartoznak, de megtámad bármilyen állatot, amit csak el tud ejteni, még akkor is, ha akár háromszor is nagyobb nála. Szükség esetén megeszi a madarakat és a rágcsálókat, sőt, a háziállatokat (jakborjakat, birkákat, kecskéket) is. A Himalájában jellemző zsákmányállatai a sörényes tahr (vadkecske) és a bharal (kék vadjuh).
A prédát akár hosszabb távon is követve becserkészi, majd egyetlen csapással teszi ártalmatlanná. Akár 16 méteres távolságot is képes átugrani, ez a teljesítmény egyedülálló a macskafélék között. Általában 10–12 évig él, de fogságban a 21 éves kort is megérheti.
[szerkesztés] Természetvédelmi helyzete
A hópárduc a veszélyeztetett állatok közé tartozik, mivel bundája rendkívül értékes a szőrmepiacon. Az 1960-as években a vadon élő példányok száma 1000-re csökkent és bár időközben sikerült megnövelni a populációt, az orvvadászat miatt 2005-re csak mintegy 4500-7500 példány maradt fenn a Pakisztán és a Bajkál-tó közötti élőhelyeken, és a létszám csökkenőben van, mivel a távoli területen élő állatokat nehéz megvédeni. A kutatók szerint a fajt a beltenyészet is fenyegeti, ezért az állatvédők igyekeznek átjárhatóságot biztosítani az elszigetelt csoportok között. A pakisztáni WWF természetes élőhelyükön, a Khunjerab Nemzeti Parkban próbálja megőrizni az hópárducokat. Mivel fogságban is jól szaporodik, ezért a faj megóvásában az állatkertek is segítenek. Megközelítőleg 500 példány él a világ mintegy 150 állatkertjében.
A hópárduc hazánkban két állatkertben, a Nyíregyházi Állatparkban és a Szegedi Vadasparkban tekinthető meg. A Szegedi Vadasparkban 2005-ben született két kölyök.
[szerkesztés] A hópárduc a kultúrában
A hópárduc (Aq Bars) Tatárföld és Kazahsztán nemzeti jelképe: megtalálható Almati város címerében és szárnyas alakban szerepel Tatárföld címerében is. Az egykori Szovjetunióban, a hópárducról elnevezett díjat kaptak azok a hegymászók, akiknek sikerült megmászniuk az ország mind az öt 7000 méteres hegycsúcsát. A Kirgiz Női Cserkészszövetség is ezt az állatot választotta jelképéül. A Himaláján élő népek néha szellemleopárdnak is nevezik a természetben ritkán megfigyelhető nagymacskát.
A magyar irodalomban Szentiványi Jenő: A kőbaltás ember című ifjúsági regényében találkozhatunk vele.
