Görög–perzsa háborúk
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A Kr. e. 7.-6. században a Perzsa Birodalom terjeszkedése elérte Kis-Ázsia partvidékeit, köztük a ióniai görög városállamokat, és néhány égei-tengeri szigetet. A görögök és a perzsák közt a Kr. e. 5. század közepéig háborúk sorozata zajlott a Földközi-tenger keleti medencéje feletti ellenőrzésért.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Előzmények
[szerkesztés] Naxoszi felkelés
Az egyik sziget, Naxosz azonban felkelt Dareiosz ellen. A naxoszi volt vezetők Milétosz türannoszától kértek segítséget, Arisztogorasztól. Ő ráállt, és a perzsa uralkodó testvérétől, Artaphernésztől kért segítséget, aki egy egész flottát bocsátott a rendelkezésére. A flotta, mikor Naxoszhoz ért a vártnál erősebb ellenállásba ütközött, és négy hónap erőfeszítés során a Naxosziaknak sikerült visszaszorítania a perzsákat. Emiatt a kudarc miatt Arisztogarosz magára haragította a Perzsa kormányzatot, és ezért bújtotta a iónokat, hogy keljenek fel a perzsa hatalom ellen.
[szerkesztés] A ión felkelés
Arisztogarosz összehívta Milétosz vezető polgárait, elmondta a tervét a lázadásra, és egy ember kivételével mindannyian egyetértettek vele. Egész iónia felkelt, de a perzsák szerveződtek, és katonai expedícióra készültek. Ezért Arisztagorasz a görög városállamokba indult segítségért. Olyan pénzt ajánlott fel a segítség ellenében, aminek nem volt a birtokában. A legtöbben elutasították, de néhányan Milétosz segítségére siettek, köztük Athén is. Ezután a felkelés kiterjedt a Cipruson levő görög városállamokra is. Egy ideig úgy tűnt, hogy a poliszok újra szabadok lesznek, de a Perzsa Birodalom hamar szétzúzta Ciprust, és utána ostrom alá vette a kis-ázsiai városállamokat is. Arisztogarosz elmenekült, és i. e. 495-ben a döntő csatában a perzsák végleges győzelmet arattak a felkelők ellen.
[szerkesztés] A háború első szakasza (i. e. 492-480)
A Perzsa Birodalom bosszút akart állni Athénon, mert segítette a fellázadt iónokat. Persze ez csak ürügy volt, valójában azt akarta, hogy Athén és a többi görög polisz virágzó kereskedelmét a magáénak tudhassa. Az első támadási kisérlet nem jutott el a görög poliszok területére, már a barbár törzsek szétverték Dareiosz seregeit (bár Thrákia és Makedónia perzsa fennhatóság alatt volt), és a hajóhadat pedig a vihar szórta szét az Athosz-hegyfoknál. I. e. 490-ben a szigetvilág érintésével közeledett a perzsa sereg Athén felé. Bár az ókori írások szerint akár százezer főt is meghaladt a perzsa sereg ma, már feltételezhető, hogy kb. 20 ezer katona harcolt a perzsák oldalán. A perzsa sereg Marathonnál akart partra szállni, ahol megfelelő sík terület volt a lovasság számára. Görög sereg azonban tudta ezt, és ott várta őket Miltiádész, athéni sztratégosz vezetésével. Mikor a partra szálltak a perzsák a görögök előjöttek az erdőből, és lerohanták a perzsa sereget. A meglepődött perzsák csak egyszer tudtak nyilazni, és aztán közelharcra került sor, amiben a perzsáknak esélyük sem volt. Így sikerült Dareiosz első seregét visszaszorítani. De várható volt, hogy lesz egy következő.
[szerkesztés] Belső változások Athénban
Dareiosz halála (i. e.486) után, fia Xerxész vette át a helyét. De az őt lekötő belső viszályok miatt, a perzsa haderő tíz évig nem mozdult ki Perzsiából. Athénban a felkészülésre vonatkozóan két nézet állt szemben egymással. A hoplita haderő növelése (Ariszteidész), és a hajóhad erősítése (Themisztoklész). Az első mellett az szólt, hogy Marathónnál is szárazföldön győzték le a perzsákat; az utóbbi mellett pedig az, hogy csak ebben tudják felvenni a versenyt a perzsákkal, és ebben volt az athéniaknak nagyobb tapasztalatuk. Végül is Themisztoklész javára dőlt el a politikai küzdelem, és Ariszteidészt cserépszavazással száműzték. Megindult a flottaépítés, aminek az árát az Athén körüli ezüstbányákból fedeztek. Hamarosan Athénnak közel 200 hajóból álló tengeri hadereje volt.
[szerkesztés] A háború második szakasza (i. e. 480-479)
Xerxész csapatai i. e. 480-ban a Hellészpontoszon át haladva, közeledtek a szárazföld peremén haladva közeledtek Hellász központja felé. Létszáma Herodotosz szerint több milliós volt, a mai feltételezések szerint 200 ezer körüli lehetett katonaság száma, és 650 a hajóké, ami eddig valóban soha nem látott erőket képviselt. A Thermopülai-szorosnál sorakoztak fel a spártai hopliták, körülbelül háromszázan, Leonidász király vezetésével. Itt csak egy átjárón lehetett haladni ezért a perzsa túlerő itt könnyebben visszaverhető volt. Sok ideig bírták a spártaiak, addig amíg egy áruló görög fel nem fedezett egy ösvényt és jó pénzért meg nem mutatta a perzsáknak. A perzsáknak sikerült egy kis sereget a görög hopliták háta mögé beküldeni, akik így könnyűszerrel le tudták győzni a spártai hoplitákat. A görög szárazföldi erők egészen Pelponnészosz kapujáig visszavonultak, így feladva Boiótiát és Attikát, s Xerxész bevonuló katonái az üres Athént fosztották ki. Az attikai lakosságot Themisztoklész Szalamisz szigetére, vezényelte át. A tengeri haderőt is Iszthmoszig akarták visszavonni, de ezzel a tervvel szemben fellépett Themisztoklész, mondván hogy a gyorsabb és fürgébb görög hajók a kisebb helyen letudják győzni a perzsa flottát, nyílt tengeren viszont esélyük sincs. Végül is úgy érte el a célját, hogy hamis árulókat küldött Xerxészhez, akik azt mondták hogy az athéni hajóhad egyesülni akar az 500 fős spártai hajóhaddal. Ezért Xerxész hajóhada elzárta a menekülés lehetőségét, és a görögök kénytelenek voltak itt harcolni. Végül is győztek a görögök, bár egyik félnek se esett olyan nagy mennyiségű áldozata. Így hát Xerxész elvesztette fölényét a tengeren, és visszavonult Kis-Ázsiába. És vezető nélkül állt a perzsa hadsereg, így az egy évvel később (i. e. 479) esedékes Plataiai csatában a perzsa hadsereg végképp feloszlott.
[szerkesztés] A háború befejező szakasza
A görögség, megszabadulva a perzsa szorítástól, nem egyformán vélekedett a háború folyását illetően. Athén és a szigetvilág poliszai folytatni akarták a harcot, mert amíg a Perzsák uralták Kis-Ázsiát, és a Márvány-tengert, nem tudnak átkelni a Fekete-tengerre, ahol a kereskedőtelepeik voltak. Persze akik nyugatra indultak gyarmatvárosokat alapítani, az semmiképpen se akart háborúzni, mert nekik ez csak veszteséget okozott volna. Így hát voltak akik folytatték a harcot, és voltak akik nem. Akik folytatták azok között kialakult a Déloszi-szövetség, akik hajóval és pénzzel támogatták az amúgy sem csekély athéni hajóhadat.
Hosszú háborúzás után a két fél belátta (i. e.448), hogy az erőviszonyokat nem tudják számottevően megváltoztatni, s így a ciprusi csata után békét kötöttek. A perzsák lemondtak a Kis-Ázsiai partvidékről és a Márvány-tengerről, Athén pedig a további terjeszkedésről. Így a békével győztesen zárult le a lélekszámra kicsi görögség harca az óriási keleti birodalommal.
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Forrás
- Száray Miklós: Történelem I. (középiskolák)
