Epiphaniosz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Epiphaniosz, Szalamiszi (Eleutheropolisz környéke, Ghaza mellett, Izrael, Kr. u. 315 körül – hajóúton a Földközi-tengeren, Ciprus közelében, Kr. u. 403. május 12.) görögül alkotó ókeresztény író, püspök, az egyházatyák egyike.

Rövid ideig Egyiptomban élt, majd szülőföldjére visszatérve Eleutheropoliszban 335 körül kolostort alapított, s ezt körülbelül 30 éven át vezette. 367-ben a ciprusi Szalamisz püspökének hívták meg, tekintélye az egész Római Birodalomban hatalmas volt. 390-ben az ő jeruzsálemi beszédei indították meg az úgynevezett Órigenész-vitát, amely 400-ban az alexandriai zsinaton a nagy egyházatya eretnekké nyilvánításával végződött. Két fő műve vitairat az eretnekségek ellen. „Ankürótosz” (A lehorgonyzott (ember), latinul Anchoratus, 374) című dogmatikai kézikönyve az igaz hit szilárd horgonyát kínálja a tévelygédekkel szemben. Másik műve, a „Panarion” (Kosár), teljes címén: „Panarion eit' ún kibótiosz kata paszón tón haireszeón” (Kosár, ládikó vagy nádtál, telve 80 eretnekség mérge elleni orvossággal, latinul: „Panarium, arcula, sive canistrum, plenum remediis adversus venenum haeresium LXXX”, 377) című könyve valamennyi eretnekség cáfolatát nyújtja. Terjedelmes idézetei és bő ismertetései miatt páratlanul fontos és becses forrás.

Epiphaniosz stílusa egyszerű, szinte közönséges, ez azonban nála nem műveletlenség jele, ennek ellenkezőjét hatalmas olvasottsága mutatja, inkább tudatos törekvés, hogy a beszélt köznyelvet használva közérthető legyen.

Egyéb művei: „Peri metrón kai sztahmón” (Súlyokról és mértékekről, 392), bibliai lexikon és Palesztina földrajza, „Peri tón dódeka lithón” (A 12 drágakőről), amelyben a zsidó főpapi mell-ékszer drágaköveinek allegorizáló magyarázata, valamint számos levél. Több kétes hitelű, illetve tévesen neki tulajdonított munkát is ismerünk, ezek közül a legnevezetesebbek a „Phüsziologosz” görög változata és az Énekek énekéhez írott kommentár.