Elfriede Jelinek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Elfriede Jelinek (IPA: [ˀɛlˈfʀiːdɛ ˈjɛlinɛk], Ausztria, Mürzzuschlag, 1946. október 20. – ) Nobel-díjas feminista osztrák írónő.

[szerkesztés] Élete

Elfriede Jelinek egy cseh-zsidó származású kémikus és egy bécsi könyvelő gyermekeként született Stájerországban. Kolostori iskolában tanult, amely saját elmondása szerint meglehetősen korlátozta őt, majd 13 évesen felvették a bécsi konzervatóriumba. Számos hangszeren tanult játszani (orgona, zongora, blockflöte).

Az érettségit követően idegösszeroppanást kapott, ennek ellenére néhány félév erejéig művészettörténetet és színháztudományt tanult a Bécsi Egyetemen. Szorongásai miatt 1967-ben félbehagyta az egyetemet, és egy évig teljes elszigeteltségben otthon élt. Ez idő tájt kezdett el írni; első versei különböző folyóiratokban, valamint első verseskötetében (Lisas Schatten) jelentek meg. Első regénye (bukolit) már 1968-ban megszületett, de csak 1979-ben jelent meg nyomtatásban.

Édesapja, Friedrich az ötvenes évektől kezdve szintén lelki betegségben szenvedett, majd a hatvanas évektől egyre zavarodottabb elmeállapotban zömében otthon tartózkodott. 1972-ben egy pszichiátrián hunyt el.

Elfriede Jelinek 1974-ben belépett az Osztrák Kommunista Pártba (KPÖ), amelyet különböző kulturális rendezvényeken és a választási kampányban is segített, és amelynek egészen 1991-ig tagja volt. Szintén 1974-ben férjhez ment Gottfried Hüngsberghez, aki ez idő tájt filmzenéket írt, de a hetvenes évek közepétől kezdve informatikusként dolgozott Münchenben. Jelinek a házasságkötést követően felváltva tartózkodott Bécsben és Münchenben.

A hetvenes évektől kezdve francia, angol és amerikai szerzők műveit fordította németre. 1983-ban jelent meg A zongoratanárnő (Die Klavierspielerin) című híres regénye, amellyel széles ismertséget szerzett, és amelyből évtizedekkel később film is készült.

Az 1989-ben kiadott, nagy vitákat kiváltó Kéj (Lust) című művében a nyolcvanas évek feminista pornográfiai vitájával foglalkozik.

1991-ben kilépett a Kommunista Pártból, majd 1995-ben visszavonul az osztrák közélettől és megtiltotta színpadi műveinek műsorra tűzését a Staatstheaterben, miután a Raststätte című színdarab a Kéjhez hasonló vitákat váltott ki és személyes támadások is érték.

Az elkövetkező időben folyamatosan aktuális, nagy port felverő, gyakran politikai témákhoz nyúlt: darabjaiban szót emel többek között Jörg Haider vitatott osztrák politikus és az iraki háború ellen is. Rajongói nyelvművészként, szókimondó, semmitől sem visszariadó zseniként tisztelik, míg ellenzői obszcén, a saját országát gyalázó ("Nestbeschmutzer"), túlbecsült firkászt látnak benne.

2004-ben Jelinek kapta első osztrák íróként az irodalmi Nobel-díjat, ami még rajongóit és tisztelőit is meglepte. A bizottság a díjjal mind műveinek társadalmi kliséket és abszurditásokat feltáró jellegét, mind pedig nyelvezetének szenvedélyét elismerte. Jelinek a bejelentést követően kettős érzéseinek adott hangot: egyrészt felettébb örült az elismerésnek, másrészt aggodalmát fejezte ki, hogy így még ismertebb lesz és ez megnehezítheti további életét. Azt is felvetette, hogy esetleg csak azért kapta a díjat, mert nő – úgy gondolta ugyanis, hogy a német nyelvű szerzők közül az általa "élő klasszikus"-nak tartott szintén osztrák Peter Handke sokkal inkább megérdemelte volna az elismerést. A díjat szorongásai miatt nem személyesen vette át, csupán egy videó-üzenet formájában köszöntötte a Stockholmban egybegyűlteket.

[szerkesztés] Fontosabb díjai

• Heinrich Böll-díj (1989)
• Georg Büchner-díj (1998)
• Düsseldorf városának Heinrich Heine-díja (2002)
• Irodalmi Nobel-díj (2004)