Bartók: Divertimento

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Bartók Béla Divertimentója nem a klasszikus értelemben vett szórakoztató muzsika: annál lényegesen jelentősebb, komolyabb súlyú mondanivaló hordozója. Megírására Paul Sacher adott megbízást a zeneszerzőnek, aki azt a svájci Saanenben néhány nap alatt be is fejezte, 1939 augusztusában (Sz. 113, BB 118).

A Divertimentót Paul Sacher és zenekara mutatta be Bázelben, 1940-ben.

Tartalomjegyzék 1 Keletkezéstörténet 2 Tételek 2.1 Allegro non troppo 2.2 Molto adagio 2.3 Allegro assai 3 Autográf anyagok 4 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Keletkezéstörténet

Augusztusban Bartók elbúcsúzott feleségétől, Péter fiától. Ők rövid nyaralás és kirándulás után visszamentek Budapestre. A komponista maradt a hegyek között. Saanen mellett egy kis kunyhóba költözött. Paul Sacher, a Bázeli Kamarazenekar vezetője bérelte a házikót és bocsátjtotta vendége, Bartók Béla rendelkezésére. Bartók természetesen örömmel vette a meghívást.

Sacherről és zenekaráról csupa jó emléke volt: a nekik írt „Zene húros-, ütőhangszerekre és cselesztára” nyakatekert című szimfónia-szerűség, ami óriási sikert aratott a premieren; ott van még a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre, melynek megrendelését is Sacher intézte, közvetítette. Most pedig újabb vonószenekari művet vár tőle a tehetős, ám pénzét nemes célra áldozó, s kétségkívül jó ízlésű karmester.

„Valahogyan régi világbeli muzsikusnak érzem magam – vallja be a komponista egy hazaküldött hosszabb tudósításában – akit mecénása vendégül hívott”

Bizonyos tervek már régebb óta foglalkoztatták. Határozott kedvet érzett egy barokkos, concerto-jellegű darab alkotásához. Nem állt egyedül ezzel a gondolattal:

• Paul Hindemith jó másfél évtizede komponálgatta barokkos koncertzenéit Koncertmusik címeken
• Igor Stravinsky pedig ugyancsak Johann Sebastian Bach „brandenburgi” versenyeinek szellemét igyekezett feltámasztani egy 1938-ban amerikai megrendelésre írt kompozícióban.

Bartóknak persze esze ágában sem volt mintákat követni, mivel valószínű, hogy Stravinsky darabjáról nem is hallott, Hindemith zenéje pedig soha nem érdekelte túlságosan. Inkább megérezte a tendenciát; az elembertelenedő modern világ benne is felébresztette a vágyat a muzsikával még természetesebben élni tudó korok művészete iránt.

A koncepció aztán picit módosult az alkotómunka során. Megmaradt ugyan a barokkos concerto grosso elv, azaz a szólistacsoport és a teljes együttes hangtömbjének váltakozása. Mégis, a concerto-címet a zeneszerző elvetette, s némi tétovázás után Divertimentónak keresztelte el a kompozíciót. Hogy miért – könnyen megértjük, ha a bevezető ütemeket meghalljuk.

A Divertimento premierjén Bartók nem vett részt. Sacher ugyan megtette a magáét, s a bázeli közönség 1940. június 11-én kegyeibe fogadta az újszülött darabot; de Bartók nem vállalhatta az utazást: lázasan dolgozott otthon népzenei gyűjtésén. Mindent el szeretett volna rendezni, mielőtt rászánja magát a nagyobb útra, az amerikai emigrációra.

[szerkesztés] Tételek

[szerkesztés] Allegro non troppo

A vonószenekari darab első tételének alkotója észrevehetően a barokk concerto grosso egyenletesen lüktető ritmusvilágát idézi fel, tematikája olykor gyengéd és játékos, máskor lapidáris, tömör. A tétel formája a klasszikus szonátáé (szonátaforma).

Kezdete többek közt épp azáltal erőteljes és derűs, mert kísérete tág líd hangsort ígér, dallama pedig eleinte akusztikus hangsorú. Innen vált mollos színek felé, de szinte csak azért, hogy a szűkebb hangközök teremtette feszültséget hamar oldhassa.

Az egyetlen pulzáló, ritmikus kísérethez büszke tartású, erőteljes, derűt sugárzó főtéma társul. Ez adja meg a mű alapkarakterét. S ha a kezdet mellé tesszük a befejezést, a harmadik tétel végét, kétségünk sem lehet afelől, hogy Bartók zenéje okkal viseli címét. Valóban: szórakoztató muzsika ez, mint a 18. század divertimentói.

Mindez egyelőre a bevezető, a zenei hangokkal festett kép háttere. Egy kis megtorpanás után mintha Bartók azt is elárulná: a helyszín Közel-Kelet-Európa. Az a vidék, amely a szélsőségesen pontozott ritmusú magyaros panaszdalok, keservesek hazája.

[szerkesztés] Molto adagio

Ezután a magyar keserves után jeleníti meg a muzsika a gyászmenetet. Pentaton dallamát – a a pentatónia megint leplezetlen utalás a magyarságra – zokogó trillák kísérik.

A lassú tétel emlékeztet a legkevésbé a hajdani szórakoztató muzsikák műfajára. A magány sötét látomásait jeleníti meg a bartóki „éjszaka-zenék” stílusában.

A második tétel az antipólus a maga kromatikájával. Itt nincs elmerülés a természet fenségébe, mint Bartók régebbi éji zenéiben...

[szerkesztés] Allegro assai

A felvonulás komor és konok; roppant feszültsége után majd a zárótétel néptánca és mozarti szerenádja hoz oldást.

A zárótétel ismét a zeneszerző népdal-utánérzéseinek egyik remeke, skálaszerű motivikája, érdekes ritmikája és kicsattanó jókedve a hajdani concertók szólóhangszert és együttest váltogató hangszerelésében érvényesül.

A harmadikban pedig legfőképpen a józan míxolíd sor uralkodik. Nem a mesés akusztikus skála, nem a lágyabb líd és a harsány dúr, hanem egyike a mértékletesebb, alapjában dúr-jellegű, mégis, az érzékeny vezetőhangot elkerülő soroknak. Ez annak a témának a hangsora, amelyet a rondószerű tétel legfőbb gondolatának nevezhetünk. Amely amolyan magyaros legénytáncként jelenik meg először, hogy aztán utóbb hol fugatót teremtsen belőle a komponista, hol igazi nosztalgikus gitárzenévé alakítva idézze fel, csupa pizzicatóval, játékosan, s csipetnyi iróniával fűszerezve. Ez a mixolíd dallam ad tartást, keretet a tételnek. Ez a biztos pont a kalandozások közepette.

[szerkesztés] Autográf anyagok

• Partitúra-fogalmazvány (vázlatok a 2. és 19. oldalon, BB 119 vázlatok: 14. p.), a tételek I., III., II. sorrendben (Bartók Péter gyűjteménye: 78FSS1)
• Autográf lichtpaus tisztázat (PB 78FSID1); a Boosey & Hawkes 8326 nagypartitúra elsőkiadás (1940) metszőpéldánya lappang
• A B&H nagypartitúra elsőkiadás egy példánya, javításokkal a zsebpartitúra kiadáshoz (Bartók Péter gyűjteménye: 78FSFC1)

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• A hét zeneműve – Kovács Sándor előadása (1995)

Bartók Béla zenekarra írt művei

Kossuth-szimfónia (1903) | Rapszódia zongorára és zenekarra, op. 1 (1904) | Scherzo zongorára és zenekarra, op. 2 (1904) | I. szvit, op. 3 (1905) | II. szvit, op. 4 (1905-1907) | Két portré, op. 5 (1907–08) | Két kép, op. 10 (1910) | Négy zenekari darab, op. 12 (1912, 1921) | Román népi táncok (1917) | Táncszvit (1923) | Cantata Profana (1930) | Erdélyi táncok (1931) | Magyar képek (1931) | Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára (1936) | 2 román tánc, op. 8a (1939) | Divertimento (1939, vonószenekar) | Concerto (1943)