Charles D'Orleans

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Charles D'Orleans (Párizs, 1394. november 24. – Amboise, 1465. január 5.) francia költő

Charles D'Orleans korabeli ábrázolása

[szerkesztés] Élete

Louis D'Orleans herceg és Valentine milánói hercegnő fia volt. Apja VI. Károly francia király fivére volt, az ő fia később XII. Lajos néven lett francia király. Kiváló neveltetésben részesült, már tíz éves korában kiválóan beszélt latin nyelven. Apját Jean-sans-Peur burgundiai herceg meggyilkoltatta, rá egy évre anyját is elvesztette, egy év múlva felesége is meghalt. Szövetkezett az Armagnac-házzal, hogy megbosszúlja apja halálát, ezzel vette kezdetét a Burgundiak és az Armagnacok véres harca, amely a Burgundi hercegeket támogató angol befolyás miatt még pusztítóbbá tette a százéves háborút. A francia királyi sereg Azincourt melletti vereségekor angol fogságba esett, amely 25 éven át tartott. Birtokai nagy részét, sőt még könyvtárát is eladták, hogy zsaroló fogvatartóit kifizethesse, míg végül, 1432-ben Suffolk gróf (akinek hitvese a költő Geoffrey Chaucer unokája volt) vette pártfogásába. 1442-ben szabadult, roppant váltságdíj fejében, ráadásul a Burgundi herceg rokonával kellett házasságra lépnie. Ettől fogva blois-i kastélyában élt, rendezte anyagi ügyeit, s a francia-angol békén munkálkodott. 1447-ben az itáliai Asti városa ellen indított hadjáratot, hogy anyai örökségét visszaszerezze, de nem járt sikerrel. Ezután haláláig a költészetnek élt, mecénáskodott, számos költőt, így Villont is támogatott. Múltbeli megpróbáltatásai egyfajta rezignált erűre késztették, így ragadt rá a Közöny-herceg (le prince Nonchaloir) név.

Az irodalomkritika d'Orleanst Villon mögé helyezi, mint egy halódó arisztokratikus életérzés költőjét a friss, modern Villonnal szemben. Költeményeiben megfigyelhető patriotizmusa, illetve természetérzéke, ami Villonból teljesen hiányzik. Érett költeményeiben a sejtelmes lelki cselekmény ad értelmet az elvont színhelynek:

A Soká-Várás erdejében

ezer ösvényen ügetek,

megyek egy éve nyáron-télen,

merre a Vágy útja vezet.

Előttem szállásmesterek

készítgetik már lakhelyem

Sors-Várodban, hol majd megállok.

Kivették szívemnek s nekem

Az Édes Gondolat Beszállót.

Később az elvont sorok már a köznyelv mindennapos szókincsét adják, szinte észrevétlenné válnak:

Eladtál engem, Ifjúság,

a zsibvásáron, semmiért

Stílusa végső állomása a főnevet, fogalmat, képet végképp nélkülöző, szinte anyagtalan sejtetés:

Találd ki, mit gondoltam én,

másként megtudnod nem lehet

Itt a költő már nem közöl semmit, a vers tárgya maga a vers, a sejtetés az összes elképzelhető találgatást megengedi. Sok balladájában, több száz fennmaradt rondójában a körülötte zajló történelem, illetve saját magánélete egyfajta visszhangját adja.