Cape Canaveral
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Az amerikai légierő Cape Canaveral-i bázisa a legfontosabb amerikai rakétaindító telep. Itt található a NASA Kennedy Űrközpontja is, amely az emberszállító űrhajók indítását is végzi. Földrajzi koordinátái: É. sz. 28,35°, Ny. h. 80,37°. Az első rakétaindítás Cape Canaveralból 1950. július 24-én volt egy Bumper 8 rakétával a 3-as indítóállványról. Cape Canaveral-ból az első sikeres műholdindítást 1958. január 31-én hajtották végre, amikor pályára állították az első amerikai műholdat, az Explorer-1-et.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Töténete
Cape Canaveral fejlődése akkor gyorsult meg, amikor 1958-ban létrehozták a NASA-t, az amerikai űrkutatási és űrhajózási hivatalt, mert 1957 végére világossá vált, hogy az Egyesült Államok az űrkutatásban lemaradt a Szovjetunió mögött. A hely kiválasztását az indokolta, hogy délnyugati irányban több ezer kilométeren át amerikai birtokban lévő szigetekről követhetik figyelemmel az innen indított rakétákat. Eddig valamennyi űrhajós erről a kilövőállomásról startolt. Emellett Cape Canaveralről indítanak meteorológiai és távközlési mesterséges holdakat. (A katonai rendeltetésű felderítő- és kémholdak kilövőhelye a nyilvánosság elől elzárt kaliforniai Vanderberg-légitámaszpont.)
[szerkesztés] Kiállítás
A kiállítás elején mutatják be az amerikai űrkutatási és űrhajózási program nevezetességeit, köztük a holdkomp modelljét. A körút végigvezet a kilövőállomások között, érint egy szabadtéri bemutatót, ahol az eddig felhasznált különböző rakéták modelljeit állítják ki, elvisz néhány laboratóriumba, abba is, ahol az űrhajósok készülnek fel szimulátor-berendezésekkel feladataik végrehajtására (bár a gyakorlatokat általában a Texas szövetségi államban található houstoni űrközpontban végzik). A kirándulás kegérdekesebb pontja az indítóállás ahonnan az Apollo-űrhajók indultak, továbbá a közelben lévő, több mint 150 m magas szerelőcsarnok. Ebben végzik az óriás rakéták összeszerelését és a berendezések üzempróbáit (a rakéták különböző fokozatai, utaskabinjai és más részei a gyárakból hajóval és repülőgépen érkeznek ide). A szerelőcsarnokban található az ún. mobile launcher, a hatalmas mozgó szerelő- és indítóállvány. Amikor a rakéta és az űrhajó összeszerelése és kipróbálása befejeződött, az ötezer tonna súlyú hatalmas acéllábakon nyugvó, csaknem 140 m magas állvány alá begördül egy nagy traktor, s az egész, harmincemeletes építményt, amelyen már ott van az összeszerelt rakéta is, lassan "vállára veszi". Ez a nyolc lánctalppal szállító jármű több mint negyven méter hásszú, harminc méternél szélesebb, súlya megközelítőleg 3 000 tonna. Óránként másfél km-es sebességgel szállítja terhét a kb. öt km-re levő indító helyig, ahova addigra már kivitték a másik szerelőtornyot is. Erről folyik a végső szerelés, majd a rajt előtt néhány órával ez a szerkezet visszakerül eredeti helyére, s csak szerelés, majd a kilövőtorony marad a rakéta mellett. Ha éppen az indítás előkészületeivel foglalkoznak, a hatalmas komplexum zárva marad a látogatók előtt; magát a rajtot pedig, biztonsági okokból, csak sok km-es távolságból lehet megtekinteni.
[szerkesztés] Az USA további rakétaindító telepei
- Vandenberg (Kalifornia);
- Wallops Island (Virginia)
- Kodiak Launch Complex (Alaszka);
- Edwards légibázis (Kalifornia);
[szerkesztés] Forrrás
- Kis Csaba: Amerikai Egyesült Államok, Második, javított kiadás
