Cölibátus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát. Részletek a cikk vitalapján.

A cölibátus papi nőtlenség, pontosabban nőtlen papság.

A nyugati katolikus egyházban áldozópappá csak nőtlen embereket szentelnek. Ennek eredete a katolikus teológia szerint Jézus és az apostolok példája, akik nőtlenül, illetve a feleségüktől elválva^[1] vállalták a szent szolgálatot. Egyébként ma is lehetséges a nyugati katolikus egyházban egy nős férfi áldozópappá szentelése, ha a feleség hozzájárul ehhez és végérvényesen különválnak. Ám ezen felül kell még a Szentszék engedélye is. (Viszont irreleváns a hitvestől hozzájárulást kérni, ha szakadatlan hűtlenségbe esett kánoni férjével szemben; azaz például házasságon kívüli gyermeke van, felbontja a polgári köteléket, stb.) Különvált esetben a megkötött katolikus házasság továbbra is megvan, de életközösség nincs. Ez viszont így, már csak ún. egyszerű akadályt képez. A felszentelési engedélyt viszont nem adják meg, ha van eltartásra szoruló gyermeke a papjelöltnek.

A cölibátus célja, hogy az áldozópap minél tökéletesebben tudjon ragaszkodni Krisztushoz és a szent szolgálathoz (vö 1Kor 7, 32-35). A Tridenti Zsinat (1537-62) dogmát fogalmazott meg, miszerint a nőtlen és szűzi állapot jobb és boldogabb (értsd: a vallásgyakorlás szempontjából), mint a házas állapot (DS 1810). Ettől eltekintve a felszentelés érvényes lenne a kötelező cölibátus megszüntetésével is. A világiak, főleg a felekezeten kívüliek és a vallásukat nem gyakorlók közül sokan szeretnék megszüntetni ezt az rendelkezést, a papok ellenben túlnyomó többségben szeretnék megőrizni, ezért megszüntetése nincs napirenden.

A keleti és a nyugati egyházban viszont a püspökök mind nőtlenek.

A protestáns egyházakban nincs kötelező lelkészi nőtlenség; igaz, szentségi papság sincs. A lelkészek a közösség részéről felkért világiak, így nem is lenne értelme.

[szerkesztés] Hivatkozás