Arnold Schönberg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Arnold Schönberg
Arnold Schönberg
Született:
1874. szeptember 13. Bécs
Meghalt:
1951. július 13. Los Angeles
Nemzetisége
osztrák
Ismert
zeneszerző

Arnold Franz Walter Schönberg (Ausztria, Bécs, 1874. szeptember 13. – USA, Los Angeles, 1951. július 13.) osztrák zeneszerző, a dodekafon zene és az atonalitás technikájának megalkotója. Tanárként is a század legnagyobb hatású egyéniségei közé tartozott. Kiemelkedő növendéke volt többek között Alban Berg és Anton Webern.

Tartalomjegyzék 1 Ifjúsága 2 Az első érett művek 3 Továbblépés a tonalitástól 4 Az első világháború után 4.1 Munkássága az Egyesült Államokban 5 Forrás 5.1 Bibliográfia 5.2 Magyar nyelvű munkák

[szerkesztés] Ifjúsága

Apja, Samuel Schönberg kis cipőbolt tulajdonosa volt Bécs II., akkoriban főként zsidók lakta kerületében; sem ő, sem a felesége nem volt különösebben muzikális. A család tagjai között akadt két hivatásos énekes, a zeneszerző bátyja, Heinrich Schönberg, ill. unokatestvére, Hans Nachod. Az utóbbi tehetséges tenor énekes volt, ő énekelte először Waldemar szerepét Schönberg Gurreliederében (Guerre-dalok; 1900-01). Schönberg még nem volt 9 éves, amikor megírta első kis darabjait két hegedűre, majd két hegedűre és brácsára írott vonóstriók kerültek ki a tolla alól. Meghatározó volt találkozása Oskar Adlerral, a későbbi híres asztrológussal, aki arra biztatta, tanuljon meg csellózni, hogy barátai társaságában vonósnégyeseket játszhassanak. Schönberg azonnal hozzálátott a vonósnégyesek komponáláshoz. Hogy apja halála után (1890) a család anyagi helyzetén javítson, 1895-ig banktisztviselőként dolgozott. Ekkoriban barátkozott össze Alexander von Zemlinskyvel, az ígéretes fiatal zeneszerzővel, annak az amatőr zenekarnak a karmesterével, amelyben csellózott. Zemlinsky instrukciókkal látta el Schönberget a zeneszerzéssel, az összhangzattannal és az ellenponttal kapcsolatba. Ennek eredményeképpen született meg Schönberg első nyilvánosság előtt bemutatott műve, a D-dúr vonósnégyes (1897). A darabot, amelynek stílusán erősen érződik Brahms hatása, igen jól fogadta a bécsi közönség.

[szerkesztés] Az első érett művek

Pályafutásának fontos állomása volt 1899. Ekkor írta meg Verklärte Nacht ("Megdicsőült éj") című vonósszextettjét, egy ízig-vérig romantikus programzenei alkotást, Richard Dehmel azonos című költeménye alapján. A programzenei jelleg és a szokatlan harmóniavilág miatt a művet csak 1903-ban mutatták be, a közönség heves elutasítása közepette. Ennek ellenére ez lett egyik legnépszerűbb szerzeménye, mind eredeti formájában, mind pedig a későbbi vonószenekari változatban. Anyagi okokból 1901-ben Berlinbe költözött. Feleségül vette barátja húgát, Mathilde von Zemlinskyt, és az Überbrettl nevű művészkabaré zeneigazgatójaként helyezkedett el, de ő volt a társulat komponistája és karmestere is. Ezt a munkát azonban sem anyagilag, sem művészileg nem találta kielégítőnek. Richard Strauss zeneszerző segítségével tanári álláshoz jutott a Stern Konzervatóriumban, és közbenjárásával elnyerte az Általános Német Zeneegylet Liszt-ösztöndíját. Strauss ösztönzésére írta meg Maurice Maeterlinck belga író drámája alapján Pelleas und Melisande (1902-03) című nagyzenekari alkotását, egyetlen szimfonikus költeményét. Bécsbe visszatérvén 1903-ban megismerkedett Gustav Mahler osztrák zeneszerzővel, aki feltétlen híve és támogatója lett. Schönberg következő jelentős alkotása a d-moll vonósnégyes (1904; op. 7) volt. A kompozíció sűrű zenei szövete és szokatlan formája (a klasszikus négytételes vonósnégyesforma helyett egyetlen, megszakítás nélkül előadott, közel 50 perces darab szólal meg) ugyancsak megnehezítette befogadását az 1907-es bemutatón. Hasonló formában íródott az E-dúr kamaraszimfónia is (1906), amelyben hátat fordít az óriási posztromantikus zenekarnak. A művet 15 főből álló kamaraegyüttes szólaltatja meg, s ez akkoriban még meglehetősen szokatlannak számított.

[szerkesztés] Továbblépés a tonalitástól

Eddig Schönberg minden műve szigorúan tonális volt, vagyis a darabok egy bizonyos hangnemben íródtak, egy bizonyos hang köré felépítve. Amint azonban a harmóniák és a dallamok egyre összetettebbé váltak, a tonalitásnak már nem volt olyan fontos szerepe. 2. vonósnégyesének(1907-08) utolsó tételében nemcsak eljutott a tonalitás határáig, hanem meg is haladta azt. Ez a műve azért is úttörőnek számít a műfajban, mert az első olyan vonósnégyes, amelyben énekszólam található. A Három zongoradarab (1909; op. 11) az első olyan kompozíció, amely teljes egészében szakít a tonalitás elvével.

Schoenberg op11 no1 excerpt.png Általában atonálisnak nevezik azokat a műveket, amelyekben nincs egyetlen tonális központ, és a hangok harmóniai vagy dallamkombinációja előfordulhat bárminemű korlátozás nélkül (maga Schönberg szívesebben használta a "pántonális" megjelölést). Legfontosabb atonális szerzeményei közé tartozik az Öt zenekari darab (1909; op. 16), az Erwartung (Várakozás; 1924; op. 17) című monodráma szoprán hangra és zenekarra, a Pierrot Lunaire (1912; op. 21, 21 énekbeszéd ("melodráma") kamarazenekari kísérettel), a Die glückliche Hand {A sors keze; 1924; zenés dráma, op. 18) és az 1917-ben elkezdett Die Jakobsleiter {Jákob létrája) című befejezetlen oratóriuma. Ekkoriban már kezdték elismerni korábbi műveit. 1913. február 23-án Bécsben előadták Gurrelieder című dalciklusát. A terjedelmes kantáta megszólaltatásához igen nagy létszámú vokális és hangszeres előadói gárdára van szükség. Mahler 8. (Esz-dúr) szimfóniája (Ezrek szimfóniája) mellett Schönberg Gurreliedere a posztromantikus stílus legkiemelkedőbb példája. A darabot óriási lelkesedéssel fogadta a közönség. Megélhetési gondjai miatt 1911-ben újból Berlinbe költözött, de 1915-ben a háborús állapotok miatt vissza kellett térnie Ausztriába, és katonai szolgálatra kellett jelentkeznie Bécsben. 1916-17-ben több rövidebb időszakot töltött az osztrák hadseregben, majd egészségügyi okokból végleg fölmentették. A háborús években szinte alig szerzett zenét. Tevékenységében részben katonai szolgálata gátolta, részben ekkor mindenekelőtt azzal foglalkozott, hogyan tudná megoldani a tonalitástól való eltávolodás adta szerkezeti problémákat. Egy olyan új rendezőelvet akart bevezetni, amelynek segítségével a rendelkezésére álló gazdag harmónia- és dallamvilágot megfelelően kezelheti. Ezt végül 1921 júliusában találta meg a tizenkét, csak egymásra vonatkoztatott hanggal való komponálás módszerében. Ekkor kezdett el dolgozni első tizenkét hangú (dodekafon) darabján, az op. 25-ös Zongoraszviten, és ennek az elvnek alkalmazásával írta meg a sokak által legjelesebb alkotásának tartott operáját, az 1903-ban elkezdett Moses und Aron-t ("Mózes és Áron"). Schönberg ezután is alkalmazta a tizenkét hangú kompozíciós technikát, bár időről időre visszatért a hagyományos tonalitáshoz, mondván, hogy "még sok jó zenét kell megírni C-dúrban". Későbbi tonális szerzeményei többek között a Szvit vonószenekarra (1934), az Orgonavariációk egy recitativóra (1940; op. 40) és a Téma variációkkal fúvószenekarra (1943; op. 43 A).

[szerkesztés] Az első világháború után

Az első világháború után zenéjét egyre szívesebben fogadták, de az általa kifejlesztett tizenkét hangú kompozíciós technika továbbra is heves vitákat váltott ki. 1925-ben meghívást kapott a berlini Porosz Művészeti Akadémia zeneszerzői mesteriskolájának vezetésére. Úgy látszott, hogy pályafutásának csúcsára ért: tanári tevékenységét elismerték, és egymás után születtek fontos művei: a 3. vonósnégyes (1921; op. 30), a Von Heute auf Morgen (Máról holnapra; 1928-29, bemutató: 1930) című opera, a Begleitungsmusik zu einner Lichtspielszene (Kísérőzene egy filmjelenethez; 1929-30). A nemzetiszocializmus uralomra jutása (1933) után elbocsátották az akadémiáról. Rövid párizsi tartózkodása idején visszatért ifjúkorában elhagyott zsidó vallásához, majd az USA-ba emigrált. Bostonban a Maikin Konzervatóriumban kapott állást, 1934-ben pedig Kaliforniába költözött, s ott töltötte élete hátralévő részét. 1941-ben amerikai állampolgár lett. A Dél-kaliforniai (1935-36), majd Los Angelesben a Kaliforniai Egyetem (1936-44) tanára volt.

[szerkesztés] Munkássága az Egyesült Államokban

Legfontosabb amerikai munkái a dodekafónia módszerének egyre tökéletesebb és szabadabb alkalmazásáról tanúskodnak. E korszak kiemelkedő alkotása többek között a Hegedűverseny (1934-36; op. 36), a 4. vonósnégyes (1936; op. 37), a Zongoraverseny (1942; op. 42), valamint a Fantázia hegedűre zongorakísérettel (1949; op. 47). Több zsidó vonatkozású műve is született ekkor, például a Kol Nidre vegyeskarra, beszélőre és zenekarra (1938; op. 39), valamint az Előjáték a Genezis-szvithez zenekarra és vegyes karra (1945; op. 44).

[szerkesztés] Forrás

• Kárpáti János: Arnold Schönberg (1963).
• Brittanica Hungarica

[szerkesztés] Bibliográfia

• Josef Rufer: The Works of Arnold Schönberg (1962)
• Dika Newlin: Bruck-ner-Mahler-Schönberg (javított kiadás, 1978)
• H. H. Stuckenschmidt: Arnold Schönberg (1959)
• Wüli Reich: Schönberg: A Critical Biography (1971)
• Eberhard Freitag: Arnold Schönberg mit Selbstzengnissen und Bilddoku-menten (1994).

[szerkesztés] Magyar nyelvű munkák

• Arnold Schönberg: A zeneszerzés alapjai (1971)