Alkamenész
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Alkamenész (Kr. e. 440 – Kr. e. 400?) görög szobrász
A klasszikus kornak Pheidiasz mellett a legnagyobb athéni szobrásza volt. A hagyomány szerint Pheidiasz tanítványa, munkatársa, majd versenytársa, s későbbi száműzetése után Athén vezető szobrásza volt. Művei szinte kizárólag Athénben álltak. Bronz, márvány, arany és elefántcsont istenszobrok mellett atlétaszobrokat is készített. Fennmaradt Proknét és boszúból meggyilkolt fiát, Itüszt ábrázoló márvány szoborcsoportja (Athén, Akropolisz Múzeum, feltehetően római másolat), amelyet maga állított fogadalmi ajándékul. Két szignált görög másolatból ismerjük archaizáló herma alakú Hermészét, a híres Arész Borghese pedig minden bizonnyal az ő athéni Arész-szobrának római másolata. Egyéb híres, ókori forrásokból ismert szobrait -a leghíresebbet, az úgynevezett Kerti Aphroditét, háromtestű Hekatéját, illetve sántaságát finoman jelző Héphaisztoszát- mindeddig nem sikerült biztosan azonosítani.
[szerkesztés] Források
Művészeti lexikon (Akadémiai kiadó, Budapest, 1965)
- Ókorportál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap