1905-ös magyarországi belpolitikai válság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Az 1905-ös magyarországi belpolitikai válság az 1905-ös választások után bontakozott ki, ahol, az akkor éppen 30 éve, 1875 óta folyamatosan kormányzó és addig minden választást megnyerő Szabadelvű Párt története során először kisebbségbe került a parlamentben. Az előző évben egységes Koalícióba tömörült parlamenti ellenzék, melynek többségét a 48-asok adták, alapjaiban kérdőjelezték meg a dualizmus rendszerét. I. Ferenc József a parlamenti többséget figyelmen kívül hagyva, 1905. június 18-án báró Fejérváry Géza táborszernagyot, a magyar királyi darabont testőrség kapitányát nevezte ki miniszterelnökké. Az ideiglenes jelleggel kinevezett Fejérváry-kormányt fenállása alatt nem támogatta egyetlen párt sem, így az ellenzék által szervezett „nemzeti ellenállás” gyakorlatilag teljesen cselekvésképtelenné tette. A válságot a Koalíció és az uralkodó között kötött kompromisszum révén Wekerle Sándor (és a koalíciós kormány) 1906. április 8-i kinevezése, illetve az azt megerősítő, ismételten a koalíció győzelmét hozó 1906-os választások oldották fel.

[szerkesztés] Előzmények

Gróf Tisza István első miniszterelnöksége alatt az általa elengedhetetlennek tartott véderőreformok keretében 1904. november 18-án keresztülvitte a parlamentben a házszabály-módosítást az ellenzéki obstrukció letörésére. Tisza beszéde után Perczel Dezső házelnök – a házszabály megsértésével – azonnali szavazást rendelt el a módosító javaslatról (melyet Dániel Gábor, a Szabadelvű Párt elnökhelyettese nyújtott be), s bár a jelenet leírásai nem egységesek abban, hogy a házelnök meglengetett-e egy zsebkendőt, ezzel adva jelet a kormánypártiaknak a szavazásra, a jelenet „zsebkendőszavazásként” íródott be a magyar parlament történetébe. A többség igennel szavazott, az ülésteremben verekedés tört ki, az ellenzéki képviselők szétverték a képviselőház bútorzatát. Az eset végérvényesen elmélyítette a miniszterelnök és politikai ellenfelei közti szakadékot, és saját pártjának számos tagját – köztük Széll Kálmánt és Andrássy Gyulát – is a párt elhagyására, valamint a parlamenti ellenzéket teljes egészében egyetlen, egységes választási koalícióba késztette.

[szerkesztés] 1905-ös választások, darabontkormány

Bővebben: 1905-ös választások és Fejérváry-kormány

A parlamentben ellehetetlenült állapotok és a közvélemény példátlan polarizálódása miatt 1905. január 3-án a király feloszlatta az országgyűlést, és új választásokat írt ki. Ezen az addig harminc éven át abszolút parlamenti többséggel kormányzó, a magyar politikát uraló Szabadelvű Párt vereséget szenvedett a Koalícióval szemben. A Koalíció, melynek többségét a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt (Függetlenségi Párt) adta, alapjaiban kérdőjelezte meg a kiegyezést illetve a dualizmus intézményét és az 1848-as (innen a nevük) célokat és vívmányokat kívánta elérni, illetve kiharcolni, így egyebek mellett önálló magyar hadsereget, valamint saját külügyminisztériumot kívánt felállítani. Ez gyakorlatilag a Magyar Királyság kiválását jelentette volna az Osztrák-Magyar Monarchiából, Ausztria és Magyarország között csupán a perszonáluniót megtartva.

I. Ferenc József a Monarchia szétesésétől való félelmében a parlamenti többséget figyelmen kívül hagyva, 1905. június 18-án a hozzá és a dualizmus rendszeréhez hű, báró Fejérváry Géza táborszernagyot, a magyar királyi darabont testőrség kapitányát nevezte ki miniszterelnökké átmeneti jelleggel, míg a Koalícióval nem sikerül valamiféle egyezségre jutni.

A szinte teljes egészében parlamenten kívüli tagokból alakult Fejérváry-kormány – hangsúlyozottan átmeneti jelleggel történt – kinevezését általános közfelháborodás fogadta. Fennállása alatt nem támogatta egyetlen párt sem, így az ellenzék által szervezett „nemzeti ellenállás” gyakorlatilag teljesen cselekvésképtelenné tette. A Szabadelvű Párt szembefordulása azért volt különösen érdekes, mert a 67-es értékek és eredmények egyedüli képviselőjeként gyakorlatilag az egyértelműen azok megvédésére tett kísérlet ellen fordult. Tisza István ezen döntése a párt azonnali halálát eredményezte, mely az 1906-os választásokon egyetlen jelöltet sem tudott állítani és két és fél héttel a választások előtt, 1906. április 11-én jogutód nélkül feloszlott. A kormány egyetlen kísérlete az ellene irányuló tenziók csitítására az általános és titkos választási rendszer bevezetésének ígérete volt, azonban ezzel sem tudtak elérni semmit, a kezdeményezés elbukott.

[szerkesztés] A válság vége

Bővebben: 1906-os választások és A második Wekerle-kormány

A válság feloldását és a Koalíció hatalomra jutását végül az udvarral kötött titkos paktum (melyben a győztes ellenzék gyakorlatilag régi programját feladni volt kénytelen), illetve a király iránti lojalitását korábban már bizonyított Wekerle Sándor kinevezése tette lehetővé. Az új kormányt az 1906-os választások megerősítették pozíciójában.

A második Wekerle-kormányt a koalíció belső ellentétei, valamint sorozatos hibái pozícióiban szinte a kezdetektől fogva olyannyira meggyengítették, hogy sem az önálló Magyar Nemzeti Bank felállítását, sem más, a paktumban nem szereplő, tehát az udvar által nem „tiltott” célkitűzéseit nem sikerült elérnie.