Vasaló (néprajz)
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A vasaló vagy főzőkarám a magyar népi építészetben nádfalú, fedetlen építmény, amely a legelőn tartózkodó pásztor számára szolgál főzőhelyül.
[szerkesztés] Tipológia
A vasaló 2-3 méter magas falazatának anyaga nád, ritkábban kukoricakóró. Az ovális vagy körte alaprajzú építmény szűk bejárata nyitott vagy kisebb deszkaajtó zárja. Az összekorcolt falazatot egy ásónyomnyi mélyen a földbe ültetik, és befelé döntik akképpen, hogy a 10–15 négyzetméternyi főzőhely felett csupán egy szűk füstnyílás nézzen az égre, s így a vasaló a cserény főzőhelyével szemben nemcsak a szél, de részben a csapadék ellen is védelmet nyújt. Itt helyezi el a pásztor a főző- és evőeszközeit, élelmiszer-tartalékát, s a vasaló közepén, a füstnyílás alatt áll a szolgafás nyílt tűzhely, ritkán a sárból tapasztott katlan. Jellemzően ebédjüket is itt költik el a pásztorok. A vasaló gyakran a szálláshelyül szolgáló, fedett, de füstnyílással nem rendelkező, így tüzelésre alkalmatlan pásztorkunyhó járulékos részeként, gyakorlatilag konyhájaként jelenik meg.
[szerkesztés] Elterjedés
A vasaló kizárólag a Tiszántúl északi részén, azon belül is főként a Hortobágyon ismert.
[szerkesztés] Forrás
- Györffy István, Gazdálkodás, in: A magyarság néprajza, II. köt., Budapest, Egyetemi ny., 1933, 146.
- Balogh István, Vasaló, in: Magyar néprajzi lexikon, V. köt., Budapest, Akadémiai, 1982, 495–496.
- Építmények a juhok részére, in: Magyar néprajz II.: Gazdálkodás, Budapest, Akadémiai, 2001, 720.
Magyar házvidékek: dél-dunántúli házvidék • északi vagy palóc házvidék • keleti vagy erdélyi házvidék • középmagyar vagy alföldi házvidék • nyugati vagy délnyugat-dunántúli házvidék • népi barokk • népi klasszicizmus |
Lakóháztípusok: barlanglakás • veremház (putriház, földház) • kör alaprajzú épület • soros alaprajzú ház • nyújtott, soros alaprajzú ház • hosszúház • görbe ház • keresztszárnyas ház • keresztszínes ház • kerített ház • szárazbejárásos ház • lábasház |
Falazat: rakott sárfal • gömbölyeges sárfal • vert fal • gyeptégla fal • vályogfal • favázas sárfal • boronafal • deszkafal • zsilipelt fal • gerendavázas fal • sövényfal • nádfal • kőfal • nyerstégla fal • téglafal • habarcs • vakolat • oromzat • torombakötéses oromzat |
Födém: mestergerenda • középoszlop • padló • mennyezet • padlás • magtárpadlás |
Tetőszerkezet: ágasfás tetőszerkezet • szelemenes tetőszerkezet • szarufás tetőszerkezet • székes tetőszerkezet • búsvitéz • herkelik • nyeregtető • kontyos tető • csonkakontyos tető • füstlyukas tető • vízvetős tető • üstökös tető • sátortető • bogárhátú tető |
Héjazat: nádtető • lészás nádtető • szalmatető • zsúptető • fazsindely • dránica • palatető • cseréptető |
Tüzelőberendezés, füstelvezetés: nyílt tűz • szikrafogó • katlan • kandalló • kemence • boglyakemence • kályha • takaréktűzhely • kémény • szabadkémény • kaminkémény • béreskohó |
Alaprajz: egysejtű ház • kétosztatú ház • háromosztatú ház • szoba • pitvar • konyha • füstöskonyha • kamra • tisztaszoba • oldalház • ereszalj • tornác • gádor • ajtó • félajtó • kétszárnyú ajtó • kéttáblás ajtó • ablak • ablakrács • ablaktábla |
Gazdasági épületek: enyhely • szárnyék • karám • esztrenga, kosár • akol • állás • pecó • cserény • vasaló • óltanya • kontyos kunyhó • esztenaház • kaszoj • kerekeskunyhó • szántalpas kunyhó • halászkunyhó • hodály • földól • disznóól • istálló • hídlás • baromfiól • galambdúc • méhes • kelence • csűr, pajta • verem • gabonásverem • gabonás (gabonáskas, életesház, hombár, szuszék) • szántalpas hombár • magtár • góré • sopa • abora • szénaszín • rakodó • polyvatartó • kandi • dohánypajta • aszalókemence • pálinkaégető kunyhó • nyárikonyha • pince • lyukpince • présház • kút • kopolya • gémeskút • árok • kerítés • garád • hágcsó • kapu • fedeles kapu • kiskapu |
Középületek: iskola • községház • csőszház • mosóház • ispotály • szakállszárító • bolt • kocsma • beszálló • fogadó • csárda • híd • bürü • dobogó • pellengér |
Szakrális épületek: templom • kápolna • harangláb • harangtorony, fatorony • kálvária • kőkereszt • plébániaház • paplak |
Ipari épületek: olajütő • szárazmalom • szélmalom (bakos malom) • vízimalom (patakmalom, folyami malom, hajómalom) • fűrészmalom • kallómalom • lomozómalom • paprikamalom • kovácsolómalom • kovácsműhely |
Díszítőművészet a népi építészetben: házfelirat • házjegy • festett famennyezet |
Építőtevékenység: építőmunkás • kőműves • ács • bádogos • baráber • építőáldozat • meszelés • mázolás • pingálás • feketézés • homoklocsolás |