Szent Januarius
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Szent Januarius, olaszul San Gennaro (születés ideje és helye ismeretlen – Puteoliban, Kr. u. 305) Benevento püspöke volt, aki hatodmagával (Festus, Desiderius, Sossus, Procolus, Eutüchész és Acutius) halt mártírhalált a Diocletianus-féle keresztényüldözések (284–305) során.
A Puteoliba látogató Januariust Sossus többször is felkereste, de mindig titokban, mert a cumaei szibillához zarándokló pogány tömeg veszélyes volt a keresztényekre. Sossust minden óvatossága ellenére felfedezték, s mint keresztényt bebörtönözték. Ekkor Januarius és két kísérője elment hozzá. Amikor megvallották, hogy ők is keresztények, mindhármukat letartóztatták és bíró elé vitték. A bíró felszólította őket, hogy áldozzanak az isteneknek, de mivel nem voltak hajlandóak, kimondta az ítéletet, hogy Sossusszal együtt mind a négy keresztényt vessék medvék elé Puteoli amfiteátrumában.
A legenda szerint a bíró megvakult, amikor kimondta az ítéletet, hogy medvék elé kell vetni a keresztényeket. Januarius ekkor meggyógyította, s így a bíró az ítéletet kard általi halálra változtatta.
[szerkesztés] Vér-ereklye
Januarius nevéhez egy ma is meglévő csoda kötődik: a vércsoda.
Ez a jelenség abban áll, hogy az ampullákban őrzött, összeszáradt vér időről időre folyékonnyá válik és felbuzog. Két nagy ampullát Nápolyban őriznek: a nagyobbik ovális keresztmetszetű, köbtartalma kb. 60 cm³, a kisebbik hengeres, köbtartalma kb. 25 cm³. Általában a május első vasárnapja előtti szombaton és szeptember 19-én történik a csoda, és megmarad nyolc napon át mindkét ünnep után. Utána a megalvadt vér ismét teljesen beszárad.
A hagyomány szerint egy nápolyi asszony felfogta a vértanú püspök vérét. Sokáig magánál őrizte, majd amikor már nagyon öreg lett, 389-ben átadta az ereklyét a nápolyi egyháznak. Ekkor történt először a csoda: a nápolyi hívek körmenetben vonultak ki a vér-ereklye fogadására, és magukkal vitték Januarius püspök fejereklyéjét is. Amikor a két ereklye találkozott, a beszáradt vér folyékony lett.
A csoda első hiteles leírása 389. augusztus 17-éről való. Nápoly népe a város fő patrónusaként tiszteli a vértanú püspököt, és a csoda bekövetkezését a következő hónapok kedvező vagy kedvezőtlen előjeleként értelmezik.
Természetes módon nincs magyarázat erre a jelenségre, mert a történelem folyamán kiderült, hogy sem időponthoz, sem külső körülményekhez nincs kötve. A 16. század óta a legkülönbözőbb okfejtésekkel próbálkoztak a kritikusai: a csalástól az okkult jelenségekig mindent próbáltak fölhozni a csoda megmagyarázása érdekében. Azt is mondták, hogy az egész jelenségnek semmi köze sincs az emberi vérhez. Miután azonban már ismerték a vér összetételét, 1902-ben két professzor a szeptemberi csoda után megvizsgálta a folyadékot, és azt találta, hogy az rendes emberi vér, és alvadása is ugyanúgy történik, ahogy a friss vér szokott megalvadni.
Ráadásul a csoda nemcsak Nápolyban, hanem egyidejűleg Pozzuoliban is történik, abban a templomban, amely a hagyomány szerint a kivégzés helye fölé épült.
A csoda kritikusai szerint nem vérről van szó, hanem tixotróp jellegű gélről, mint például vasoxid vagy FeO(OH). Az ilyen jellegű anyagokban a viszkozitás megnő, ha sok ideig mozdulatlan állapotban maradt, illetve lecsökken, ha megmozdítják.
