Pozsonyi vértanúk

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Pozsonyi vértanúk című szócikk azokat a személyeket tartalmazza, akik a városban haltak meg vagy születtek és később vértanúk lettek.

Tartalomjegyzék 1 1848–49-es forradalom és szabadságharc pozsonyi vértanúi 1.1 Itt született 1.2 Itt halt meg (kivégezték) 2 1919. február 12- én kivégzett Pozsonyi vértanúk 2.1 A tüntetés 3 Az áldozatok névsora 4 Irodalom

[szerkesztés] 1848–49-es forradalom és szabadságharc pozsonyi vértanúi

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc számos résztvevőjének volt pozsonyi kötődése, vagy mert itt születtek, vagy mert itt végezték ki.

A pozsonyi Prímás palotában írta alá Haynau az általa létrehozott vérbíróság ítéleteit, amelynek következtében végezték ki mind az aradi vértanúkat, mind a szabadságharc Pozsonyban kivégzett résztvevőit, de számos embert ítélt e testület fogházbüntetésre is.

[szerkesztés] Itt született

• 1793. augusztus 25-én Aulich Lajos honvéd tábornok, aradi vértanú;
• 1800. január 22-én br. Jeszenák János, Nyitra vármegye főispánja, a szlovák felkelők ellen harcoló csapatok kormánybiztosa;
• 1807. február 10-én gr. Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök.

[szerkesztés] Itt halt meg (kivégezték)

• Dressler Kurz Dániel Keresztély;
• 1849.március 27- én Baldini János vasúti mérnök, főhadnagy, a polgári lövölde gyakorlóterén lőtték agyon;
• Barta József;
• Petőcz György alispán;
• Nimnichter János;
• 1849. június 5-én Gruber Fülöp tüzérszázados mert ellenezte Lipótvár feladását, felakasztották a Szamárhegyen ( most Borik );
• 1849. június 5-én báró Mednyánszky László (honvéd őrnagy) mert ellenezte Lipótvár feladását, felakasztották a Szamárhegyen ( most Borik);
• 1849. június 18-án Rázga Pál evangélikus lelkész forradalmi izgatással vádolták, felakasztották a Szamárhegyen ( most Borik );
• Mészáros Dávid;
• Stift József;
• Tóth József;
• Bugyik József;
• Treksler Ferenc;
• 1852- ben Gasparich Killit ferences barát.

[szerkesztés] 1919. február 12- én kivégzett Pozsonyi vértanúk

1909-ben I. Ferenc József osztrák császár és magyar király Pozsonyba látogatott, és fogdására a Stefánia út Grassalkovich palota sarkán az utca teljes szélességében egy díszkapu épült.

1919 januárjában a Csehszlovák Légió elfoglalja a várost, amelyet a város akkori polgárai csak ideiglenes megszállásnak gondoltak.

1919. február 4-én Csehszlovákia Szlovákia igazgatásával megbízott teljhatalmú minisztériuma Zsolnáról Pozsonyba költözik ünnepélyes külsőségek közepette. Pontosan ugyanarra a helyre, ahol egykor a I. Ferenc József fogadására szánt díszkapu épült, egy annál sokkal nagyobb diadalkaput építenek a város lakosainak költségén, a szlovák kormány fogadására.

A város polgárai nem fogadták túlzott lelkesedéssel új uraikat. A túlnyomórészt (81%-ban) német és magyar anyanyelvű lakosság házaiba húzódott, míg a munkásság és a közalkalmazottak általános sztrájkba kezdtek, s zárva maradtak az üzletek, éttermek, kávéházak is. A Csehszlovák Légió állt díszsorfalat a kormánynak, majd a Séta térre vonult ( ma Hviezdoslavovo nameštie ) ahol a Szlovákiában toborzott 72. gyalogezred katonái letették az esküt úgy, hogy az egykori Városi színházzal (ma Szlovák Nemzeti Színház ) szemben álló Petőfi szobrot körbedeszkázták.

[szerkesztés] A tüntetés

1919. február 12-én a régi vásárcsarnok előtti Vásár téren, (ma S.N.P. nameštie) többezres tüntető tömeg gyûlt össze. A fegyvertelen tüntetőkre több oldalról tüzet nyitottak, és szuronyrohamot intéztek a csehszlovák katonák, a Pozsonyt megszálló Csehszlovák Légió katonai parancsnokának, Riccardo Barecca ezredesnek tudta nélkül. Az olasz ezredes, amint értesült az eseményekről, a helyszínre sietett hogy visszaparancsolja a kaszárnyába katonáit, de egy Sadloň nevű közkatona puskatussal leütötte. Az ezredes puskatussal történő leütésével utólag a fegyvertelen tüntetőket vádolta a hivatalos jelentés, amely szerint a katonák azért voltak kénytelen használni a fegyverüket, mert a tömeg hógolyóval dobálta meg őket.

[szerkesztés] Az áldozatok névsora

A sortűz és az azt követő szuronyroham következményeképp kilenc tüntető életét vesztette, legalább huszonhárom súlyosan megsebesült.

• Luntzer Gusztáv, 19 éves munkás;
• Albrecht Károly, 21 éves leszerelt tengerész;
• Kubesch Vilmos, 17 éves fémipari szakmunkás tanuló;
• Kováts György, 28 éves rokkant katona;
• Heringes (vagy Haringás) Ferenc, 37 éves szabómester;
• Soós Ferencné, 37 éves városi alkalmazott neje;
• Záborszky Gyula, 37 éves hivatalnok;
• Skoda János pár nappal később halt bele a sérüléseibe.
• Hubert Károly 14 éves tanulót, az áldozatok temetése napján lőtte le egy cseh katona amikor az megkötötte a cipőjét, mert a katona azt hitte hogy a diák a fenekét mutatja neki.

A halottak a csalogányvölgyi temetőben (mai néven Bratislava IV. slavičie udolie) vannak eltemetve, Alexander Dubček sírjának szomszédságában.

[szerkesztés] Irodalom

• Vargha Erzsébet: Pozsony, Madách-Posonium 1995.
• Jankovich Marcell: Húsz esztendő Pozsonyban, Pozsony, Méry Ratio 2000.