Nagygép

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát.
Részletek a cikk vitalapján.
Az ezen a lapon látható jelölés 2006 márciusából származik.

Nagygép, (angol kifejezéssel: mainframe) (szakmai körökben elterjedt kifejezéssel nagy vas) azokat a nagy és „drága”, nagyteljesítményű számítógépeket jelenti, amelyeket főleg kormányzati intézmények, illetve nagyvállalatok, bankok az üzletileg kritikus alkalmazásaik futtatására használnak, általában nagymennyiségű adat kezelésére, tárolására képesek, amelyeket a statisztika, a nyilvántartások, ERP rendszerek, és pénzügyi tranzakció feldolgozás igényelnek.

A kifejezés a korai 1970-es évekből ered, amikor kisebb, kevésbé komplex számítógépek piacra kerültek, (például a DEC PDP-8 és a PDP-11 sorozat) amelyek kisgépek vagy csak minik néven lettek közismertek. Az ipari, banki, kormányzati felhasználók a fizikai valójukban is ténylegesen nagy gépeket, a „számítógépeket” kezdték nagygépként emlegetni.

Tartalomjegyzék

1 Meghatározás
2 Kapcsolat a piaccal
3 Története
4 A piac újraéledése
5 Nagygépek és szuper(számító)gépek összehasonlítása
6 Statisztikák
7 Sebesség és teljesítmény
8 Irodalom
9 Angol nyelvű linkek

[szerkesztés] Meghatározás

A modern nagygépek számítási teljesítménye, magas minőségi követelményeknek való megfelelése, bizonyított üzembiztossága, magas szintű biztonsága, a hozzá tartozó magas szintű szerviz szolgáltatások, és végül, a régebbi szoftverekre biztosított, úgynevezett visszafelé kompatibilitás miatt alkotnak külön kategóriát. A nagygépek képesek több éven keresztül kikapcsolás nélküli működni – ami nem jelenti azt, hogy közben nincsenek megfelelően karbantartva. A megbízható működésen túl a gyártók még speciális készenléti, csere (gép vagy megfelelő helyszín és környezet) szolgáltatásokat is nyújtanak az esetleges meghibásodás idejére, lehetőleg úgy, hogy a végfelhasználók ezt ne, vagy alig érzékeljék.

A nagygépek robosztus felépítése, megbízhatósága miatt gyakorlatilag „örökéletűek”, ezért futtatnak rajtuk olyan alkalmazásokat, amelyek kiesése katasztrófális következményeket vonnának maguk után. A szokásos marketing kifejezés, a „RAS” (Reliabaility – megbízhatóság, Availability – rendelkezésre állás, Serviceability – használhatóság) itt valóság, ami a robosztus kivitelből és architektúrából következik, és gyakran érv a nagygép(ek) valamilyen kevésbé drága típussal való helyettesítése ellen.

A nagygépek gyakran ezres nagyságrendű egyidejű végfelhasználót szolgálnak ki, buta terminálokon vagy terminál emulátorokon keresztül. A korai nagygépek többnyire időosztásos módban szolgálták ki a végfelhasználókat, vagy kötegelt, úgynevezett batch módban dolgoztak, amikor a felhasználók nem voltak közvetlen kapcsolatban a nagygéppel, csak a futás eredményeit kapták meg. Gyakran a két mód párhuzamosan is működött, amikor kötegelt feladatokra az idő-osztásos mód „maradék” idejét fordították. Ezeknél a korai nagygépeknél a kiszolgáló és karbantartó szolgáltatások folymatos biztosítása mellett különleges gondot fordítottak a szünetmentes energia-ellátásra, a klimatizált működési környezet biztosítására, és egyes modeleknél például a vízhűtésre. A mai nagygépek szolgáltatásait már többféle felhasználói interfészen keresztül érhetők el, ideértve a Webet is. Az úgynevezett blade szerverek és rack szerverek a régebbi nagyépekhez hasonlóan újra különleges hűtési megoldásokat igényelnek és egyre több helyet foglalnak el a adat-központokban.

[szerkesztés] Kapcsolat a piaccal

Csaknem az összes nagygép képes több operációs rendszer futtatására (angol kifejezéssel: hostolására), és így képes egyedülálló gépként több, virtuális gépként is működni. Ez a tulajdonsága, hogy egy gépként helyettesíteni tud tucatnyi vagy esetleg néhány száz kisebb szervert, amivel a menedzsment és adminisztratív költségeket csökkenteni lehet, és sokkal inkább kielégíthetők a skálázázhatóságra (feladatnak megfelelő méretnagyság) és megbizhatóságra vonatkozó követelmények. A megbízhatóság növelhető, mivel a hardver önmagában is redundánsan tervezett, a skálázhatóság pedig a virtuális gépek közötti erőforrások átszervezésével/megosztásával biztosítható, a teljes kapacitás kihasználása mellett. A nagygépeken a rendszer kapacitása a többi futó alkalmazást nem befolyásolva, azonnal, és megfelelő mennyiségben szabályozható – az IBM marketingje találóan „igény szerinti számítógépnek” nevezi a nagygépeket. A modern, mai nagygépek, főként az IBM nagygép a zSeries és a System z9 szerverek, a kapcitásokhoz való hozzáférésnek legalább három látszólagos szintjét biztosítják: logikai partíciók (LPAR-ok, a PR/SM-eken keresztül), virtuális gépek (például a z/VM segítségével), és a védett és virtuális címzési mechanizmus és terhelés megosztás az operációs rendszer z/OS támogatásával. Együttesen, ezek a „virtualizált” technológiák biztosítják az üzleti alkalmazások számára a kényelmes, kiegyesúlyozott kevert terheléses, a Linux és Java magas szintű, megbízható és hatékony használatát.

Hogy egy nagygép bekerülési költsége elfogadható-e, az a bekerülési költség megtérülésétől (angol kifejezéssel a „return on investment”, ROI) függ. Egy nagygép alkalmazásának megtérülése, mint minden más számítógép platform esetén, alapvetően függ a skálázhatóságától, a kevert terhelés elviselésének módjától, a munkaköltségek csökkenésétől, az üzletileg kritikus alkalmazások megszakítás nélküli rendelkezésre állásától, és még sok egyéb más tényezőtől is. Néhány ellenvélemény szerint a modern nagygépek nem költséghatékonyak. A Sun Microsystems, a Hewlett-Packard, és a Dell képviselik azt a nézőpontot, független szakértők véleményére támaszkodva. Ennek ellenére, az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy egyedül a nagygépek képesek (költséghatékonyan) kiszolgálni az államigazgatás és az üzleti területek bizonyos igényeit. Az IBM zSeries és System z9 eladásaiból származó bevételei növekszenek, az árak csökkentése ellenére. A legnagyobb független elemzők, mint például a Gartner, megerősítik ezt a tendenciát. Ezzel kapcsolatosan gyakran hozzák fel példának, hogy ugyan vannak személyautók, mésem próbálkozik seki a tömegszállításban a buszok helyett több személyautót használni – mindkettőnek megvan a maga költséghatékony felhasználási területe, amelyek nem esnek egybe.

Nem kérdéses, hogy közben a közepes nagyságú mid-range gépek, szerverek közben fejlődnek. Logikailag particionálhatóak, már alapkiépítésban is, nem csak a nagyteljesítményű Unix alapú szervereknél. Annak ellenére, hogy a szerverek gyors ütemben fejlődnek, attól még nem lesznek nagygépes szerverek. Például, a zSeries/z9 szerverek minden utasítást kétszer hajtanak végre, összehasonlítják az eredményeket, és ha szükséges, a terhelést a jól működő processzorra irányítják, bekapcsolnak egy tartalékot, mindezt anélkül, hogy az egyéb alkalmazások és felhasználók ezt érzékelnék. Ezt követően jelzik a karbantartóknak, hogy cserélni kell egy processzor modult, amit működés közben is végre lehet hajtani. Ez egy ritka megoldás, eddig csak a Tandem Computers alkalmazta, ami egy nagymegbízhatóságú, hibatűrő, leállás mentes, kétprocesszoros gépén, mivel a két processzor közül egy mindig végre tud hajtani utasításokat. Természetesen nem minden alkalmazás igényli ezt a nagymegbízhatóságú környezetet, viszont vannak olyan alkalmazások (pénzügyi tranzakciók, villamos teherelosztó-rendszer vezérlés, légiforgalmi irányítás) ahol szükséges ez a biztonsági szint.

Csaknem bizonyos, hogy a nagygépek értékéről folyó vita folytatódik a jövőben – ami, kiterjed a más számítástechnika berendezés értékére is, mint például a PC. A vita valójában 1964-ben kezdődött az IBM System/360 modell bejelentéskor, és 40 éve folyamatosan folyik.

A nagygépes piac az elemzők szerint hasonló jellemzőket mutat, mint a félvezetők és a nagy légitársaságok piacai. Ezek a piacok hatalmas tőkebefektetéseket igényelnek, az eremények a nagy szállítók kis csoportjainál jelentkeznek. Ma még ezek a piacok versenypiacok, mert a technológiai vezetők könnyen változhatnak, és a piac aránytalanul érzékeny a makrogazdasági változásokra. Az üzlet és az államigazgatás hajlamos késleltetni vagy későbbre halasztani tőkebefektetéseket gazdasági visszaesés alatt, ha nagygépek beszerzéséről van szó.

Egyetértés van abban az elemzők között, hogy a nagygépes piacot alapvetően az IBM határozza meg. Az év elején (2006) az IBM-é a piac 90%-a. A cég 2005 vége felé kezdte el szállítani a piac legnagyobb teljesítményű nagygépét, a System z9-109, aminek a kifejlesztésére hozzávetőlegesen 1.2 milliárd dollárt fordított. Az IBM jelentős árcsökkentést is végrehajtott: a szoftver árakat 10%-kal, a memória árakat 20%-kal, a Linux és Java processzorok árait csaknem 25%-kal csökkentette. Annak ellenére, hogy az IBM csaknem egyeduralkodó, nem az egyetlen szállító a piacon. A Unisys a korábbi Sperry és Burroughs termékcsalád alapján gyártja a ClearPath nagygépét a hozzá hű felhasználók számára. A Fujitsu jelenlegi családja, a Nova, a Unisys ES7000 hardverén alapszik. Az Amdahl 31 bites nagygép családja lassan már elöregszik, és nem lesz ellenfele az IBM 64-bites technológiájának. A Hitachi közösen fejleszti az elfogadható árú (100,000 dollár alatt) zSeries 800 nagygépet az IBM-el költségmegosztásos alapon. A Hewlett-Packard folytatja az egyedi NonStop rendszerek aldását, amit a Tandem Computers megvásárlásával szerzett meg. A Bull DPS nagygépei egyelőre csak az európai piacon vannak jelen. Ipari (rém)hírek szerint egy új (vagy újrabelépő) piaci szereplő elkezd IBM kompatibilis nagygépeket szállítani.

A Unisys és a HP egyre inkább bízik az Intel CPU családjában, a fejlesztési költségek csökkentése miatt, és úgy tűnik, ez a stratégia segít a Unisys-nek és HP-nek abban, hogy növeljék a nyereségüket. Kontrasztként, az IBM milliárdokat fordít saját fejlesztésű technológiákra, amivel sikerül a felhasználók érdeklődését felkelteniük. Ez egyben az IBM termékek megkülönböztető jele is.

A nagygépek beszerzési ára változó, de a legutolsó IBM modell, a zSeries 890 model 110 „200 000 dollár alatt” kezdődik (2005-ös árakon, szoftverek, diszkes és szalagos tárolók nélkül). Ez az ár önmagában félrevezető lehet, mivel az IBM processzorai „örök tulajdonok” – azaz a felhasználónak csak egyszer kell megvennie a processzort, a korszerűsítéskor csak egy korlátozott összeget kell fizetnie, de nem kell megvennie a teljes új processzor kapacitást. Az ár magában foglal bizonyos karbantartási és szerviz szolgáltatásokat is, ami más gyártók esetén nem tipikus.

A használt nagygépek piaca kivételesen aktív piac, nagyon hasonló a repülőgépek piacához.

[szerkesztés] Története

Néhány gyártó készített csak nagygépeket 1950 végétől az 1970-g tartó időszakban. Azokban a dicsőséges időkben az „IBM és a hét törpe”: Burroughs, Control Data Corporation, General Electric, Honeywell, NCR, RCA, és a UNIVAC volt piacon. Az 1950-es évekig az IBM főleg katonai célalkalmazásokhoz készített speciális célgépeket. Az első általános célú nagygépet a végül is nem az IBM készítette el, de felismerte, a RAND által kidogozott architektúra nyújtotta lehetőséget, az IBM váltott, és a célgépek gyártásáról áttért az általános célú nagygépek gyártására.

Az IBM meghatározó piaci szerepe a 700/7000 sorozatok sikerének köszönhetően megerősődött, később, a 360 sorozattal pedig gyakorlatilag egyeduralkodó lett a piacon. A 360-as sorozat volt egyébként az akkori KGST országok közös számítógép-rendszerének (az orosz „Rjad” rövidítéséből R sorozat) „célgépe”. A későbbi architektúrak folyamatos továbbfejlesztésével alakult ki a jelenlegi zSeries/z9 nagygépes architektúra. Egyedül a Burroughs és most a Unisys MCP-alapú nagygépei követik a régi nagygépes architektúrákat. Elmondhatjuk, hogy bár képesek még futtatni a régi, 24 bites System/360-as kódokat a 64 bites zSeries és System z9 CMOS szerverek, de fizikailag már semmi közös nincs a régebbi rendszerekkel. A legnagyobb későbbi IBM versenytársakat gyakran emlegették a „The BUNCH” kifejezéssel a cégek nevének kezdőbetűi alapján (Burroughs, UNIVAC, NCR, CDC, Honeywell). A BUNCH szójáték, az angol szó ugyanis csokrot, fürtöt, csomót jelent.

Néhány fontos, az USA-n kívüli gyártó (volt): a Siemens, illetve a Siemens/Nixdorf , és a Telefunken Németországban, valamint az angliai ICL, illetve később a francia Bull.

A piac szűkülése, a verseny keményedése a '80-as években átrendezte a résztvevőket – RCA-t megvette a UNIVAC a GE kiszállt; a Honeywell-t kivásárolta a Bull; a UNIVAC (a Sperry egy divíziója) később egyesült a Burroughsszal Unisys Corporation néven, 1986-ban (ezt hívták akkoriban a „dinoszauruszok nászának”). Az AT&T rövid ideig (1991-ban) az NCR tulajdonosa is volt.

Egy idő után a cégek felismerték, hogy szerverek a mikroszámítógépek bázisán is kifejleszthetőek, a fejlesztési kölségek alacsonyabbak, a helyi felhasználók szeretik jobban ellenőrzésük alatt tartani a saját rendszereiket. A buta terminálokat, amelyekkel a nagygépes rendszerek elérhetőek, lassan kiszorítják a személyi számítógép alapú emulátorok, illetve az internetes kapcsolódási lehetőségek. Az új nagygépes alkalmazások leginkább a pénzügyi szolgáltatások és államigazgatás területére korlátozódnak. Az elemzők megállapították, hogy a nagygépes piac haldoklik, mert a nagygépeket ki fogják szorítani a személyi számítógépek.

[szerkesztés] A piac újraéledése

A 1990-es évek vége felé ismét fellendülni látszott az addig halottnak tartott nagygépes piac: új nagygépeket igénylő felhasználók jelentek meg, előtérbe kerültek a nagygépes web serverek a teljesítményükkel, és azzal a képességükkel, hogy kisebb teljesítményű gépek százait tudták helyettesíteni, de kisebb energia felhasználással és alacsonyabb adminisztrációs költségekkel. Az e-business növekedése hirtelen jelentősen megnövelte tranzakció feldolgozásra képes, megbízható, hibatűrő alkalmazások iránti igényt, illetve egyre inkább előtérbe került az adatbázisok áteresztő képességének növelése. Amint a 2004-es évek végére az IBM nagygépekből származó bevételei az árcsökkentések ellenére egyre inkább emelkedni keztek a meggyőző (és divatos) TCO-knak (szó szerinti fordításban a „tulajdonlás teljes költsége”, de inkább beszerzési és üzemeltetési költséget jelent) köszönhetően, az elemzők kijelenthették, hogy a piac újraéledt.

2005-ben számos újságcikk foglalkozott az úgynevezett „szenzitív”, személyes adatok nyilvánosságra kerülésével, amelyeket a gondatlan adatkezelés számlájára írtak. A legjellemzőbb példa erre a CardSystems, az amerikai hitelkártya feldolozó rendszer, amely felfedezte, hogy több százezer (ha nem millió; a valós szám soha sem került nyilvánosságra) hitelkártya tulajdonos adata került hackerek kezébe, köszönhetően egy, a Microsoft Windows operációs rendszer alatt futó szerverekre bejutott számítógépes féregnek. A CardSystems veszteségét hozzávetőlegesen 2.75 milliárd dollárra becsülték, a pontos szám itt sem került nyilvánosságra. Mivel a pénzintézetek nagygépeinél ilyen jellegű bizonsági hibák nem léptek fel, több szervezet úgy döntött, hogy az adatkezelési és tárolási szabályaikat felülvizsgálják, és egy adat újregyesítési projekt keretében biztonságos tároló rendszereken gyűjtik össze az adataikat. Másik példa a Comair légitársaság személyzet vezénylő rendszere, amelyet nem nagygépen működtettek, ami 2004 legforgalmasabb karácsonyi időszakban hibásodott meg. A Comair vezetése ugyan kirúgta a felelősőket, de ez nyilvánvalóan nem jelentett megoldást.

A régi 31-bites rendszerek – ideértve az Amdahl és a Hitachi több modelljét is – cseréje szintén pozitív hatással volt az IBM nagygépes bevételeire, illetve lesz ebben az évben, mivel a régi nagygépek ebben az évben érnek életciklusuk végére. (Előreláthatóan a z/OS fogja csak támogatni a 64-bites rendszereket a 2007-es év elejétől.)

Egy másik tényező a nagygépek használatának növekedésében a Linux operációs rendszer, amely képes a legtöbb nagygépen futni, vagy közvetlenül, vagy ahogyan a legtöbbször használják, a virtuális gépeken. A Linux biztosítja a cégek és az államigazgatás számára, hogy kihasználják nyílt forráskód nyújtotta előnyöket a rendszereik fejlesztésénél, csökkenthetik az egy felhasználóra eső fejlesztési költségeiket, ugyanakkor kihasználhatják a megbízható és biztonségos nagygépes környezet nyújtotta előnyöket is.

Az IBM termékeinél nehezen ment az áttérés a bipolárisról a CMOS technológiára, ezért végül csak az 1990-es évek végén kezdett el osztalékot fizetni. Az IBM (és ügyfelei) nem sokáig fizetnek tekintélyes összegeket a vízhűtésért, elkezdődött egy, új, korszerűbb 64-bites z/Architecture technológia kifejlesztése. Az IBM kiszélesítette nagygépekre alkalmas szoftvereinek ajánlatait, például a DB2 adatbázis kezelő a z/OS-hez valamint a WebSphere, belépett a nagygépes szoftvereszközök piacára a segédprogramjaival, menedzsment programjaival, újra versenytárs szeretne lenni abban a piaci szegmensben, ahol más, nálánál innovatívabb szállítok a vezetők.

[szerkesztés] Nagygépek és szuper(számító)gépek összehasonlítása

A szuperszámítógépek és a nagygépek közötti határvonal meghúzása nem egyszerű és nincsenek jól meghatározott szempontok a különbségtételre. Általánosságban igaz, hogy a szupergépek a korlátozott számítási kapacitások miatti problémák, a nagygépek pedig a megbízhatósággal és korlátozott ki-bevitelből adódó problémák megoldására készülnek, amint azt a következők is mutatják:

Mivel a párhuzamos architektúra látható a programozók számára, a szupergépek programozása gyakran nagyon bonyolult, és speciális, feladat specifikus, szoftvereket és ismereteket igényel. A nagygépek párhuzamos architektúrája rejtett a programozók elől.
A szupergépek nagyon bonyolult, nagy memória igényű számítási feladatok végrehajtására optimalizáltak, a nagygépek viszont egyszerű számítási feladatokra, nagymennyiségű külső adatbázis elérésre és innen származó adat-hozzáférésekre optimalizáltak („kevert terhelés”).
A szupergépek főként a tudományos és a katonai alkalmazások területén, a nagygépek pedig az államigazgatási és üzleti alkalmazások területén dolgoznak. Az időjárásmodellezés, a fehérjeláncok elemzése, digitális rajzfilmek és effektek készítése a szupergépek működési területe. A bankkártya tranzakciók nyilvántartása, a számla kezelés, népességnyilvántartás, ipari folyamatok irányítása a nagygépek működési területe. Kivétel: egyes katonai alkalmazások, ahol a kiemelkedő biztonsági követelmények és nagygépes kapacitások elegendőek).
A szupergépeken gyakran futó alkalmazások kezelni tudják a megszakításokat (például: globális felmelegedés előrejelzése vagy akadémiai kutatások). A nagygépes alklamazások egy részénél előfeltétel a legalább egy éves folyamatos rendelkezésre állás (például: repülőjegy helyfoglalások vagy hitelkártya tranzakció feldolgozás és nyilvántartás).
A szupergépeket gyakran egy nagyon speciális, elméleti feladat megoldására építik meg. A nagygépeket általában napi feladatok széles választékának megoldására használják.
A nagygépeken kitartóan és széleskörűen támogatják a régebbi szoftverek használatát (IBM nagygépeknél még ma is vannak olyan komponensek, amelyeket az 1960-as évek közepén írtak). A szupergépeknél nem követelmény a „visszafelé kompatibilitás”.
A nagygépek esetén gyakori megoldás, hogy számos processzor direkt támogatási célból üzemel a központi processzor(ok) mellett (ki/bevitel támogatása, titkosítás támogatása, monitorozás, memória kezelés, háttértár kezelés), összességében a processzorok száma lényegesen magasabb, mint ahogyan az általában szokásos. A szupergépek esetében a tervezők a kiszolgálás „minőségének” javítása helyett a számítási teljesítmény növelését tekintik elsődleges célnak.

A nagyteljesítményű, úgynevezett „high-end” személyi számítógépek és Unix szerverek esetében a gyakran használja néhány szállító/gyártó a „nagygép” vagy „nagygép-szerű” kifejezéseket, ezzel is elősegítve a különbségek összemosását. Szerencsére a piac egyértelműen elutasítja ezeket az összemosási törekvéseket, és közösen elfogadott „megállapodás” van arra nézve, hogy csak a valódi nagygépeket (különösen az IBM zSeries gépeit) helyből és mindenki által elfogadottan tekintik csak nagygépeknek.

[szerkesztés] Statisztikák

Különböző adatok alapján mondhatjuk, hogy:

a nagygépek 85%-ának a programjait COBOL programozási nyelven írják
a nagygépek 7%-ának a programjait Assembler, C vagy C++ programozási nyelveken írják
a nagygépek 5%-ának a programjait PL/I programozási nyelven írják
a nagygépek 3%-ának a programjait Java és más nyelveken írják

A Java használata viszonylag gyorsan növekszik (lásd még zAAP, WebSphere, és Linux.) A nagygépes COBOL is kibővült számos Web-orientált résszel, mint például XML értelmező.

A legtöbb nagygépen (becslések alapján ez 90% is lehet) az IBM CICS szoftverét installálták. Egyéb tipikus szoftverek még: IMS, DB2, és MQ.
Az 1990-es évek elején a média és több üzleti és számítástechnikai elemző a nagygépek halálát jósolta. A jóslat nem vált be; a gyártók folytatták a gyártást és kifejlesztették az Internetes üzleti modeleket is.
A nagygépekhez tartozó szolgáltatások minősége megfelel az üzletileg kritikus alkalmazásokból eredő elvárásoknak (gyors javítási és/vagy csere idők).
A 2004-es év végén az IBM bejelentette, hogy 200 új nagygépes felhasználója van – olyan új felhasználók, akiknek ezt megelőzően nem volt nagygépük.

[szerkesztés] Sebesség és teljesítmény

A nagygépes CPU-k sebességét a ma már klasszikusnak számító MIPS-ekben mérik, ami a (million instructions per szekundum) rövidítése. MIPS csak egy egyszerű összehasonlításra alkalmas a nagygépek számítási sebességének és kapacitásának a tekintetében. A kisebb IBM nagygépek, a zSeries sorozat gépei körülbelül 26-30 MIPS (z890 Model 110) teljesítményűek, de a System z9-109 Model S54 nagygép esetében a sebesség már meghaladhatja a 18,000 MIPS értéket is.

Azonban egy MIPS értékek – természeténél fogva – félrevezetők a követekező okok miatt:

A processzor architektúrák több év alatt bekövetkezett változásai miatt a MIPS értékek elvesztették az összes közvetlen kapcsolatot a ténylegesen végrehajtott utasítások számával – példaként egy modern személyi számítógép esetén egy adott MIPS érték kétszeres vagy többszörös órajellel elérhetnek magas (mondjuk 600 MIPS) értéket, de teljesen nyilvánvalóan ez nem hasonlítható össze egy nagygép – esetleg – alacsonyabb MIPS értékeivel. Már csak azért sem, mert a szemályi számítógép egy utasítása 16-32 bites műveleteket valósít meg, míg egy nagygép 64 vagy több bites műveletekkel dolgozik. A MIPS értékekenek történeti okokból van inkább jelentőségük, nem pedig technikai, technológiai okokból.

Egy ilyen „egyszerű” mérőszám, mint a MIPS érték nem alkalmas arra, hogy a számítógépek különböző üzemmódjai közötti különbségeket figyelembe vegye. A nagygépek tervetői „kiegyenlített teljesítményre” törekszenek a nagymennyiségű ki- beviteli műveletek, az online adatbázis hozzáférések és a tranzakció feldolgozások tekintetében. Ezek vizsgálatára, összehasonlítására az úgynevezett benchmarkok szolgálnak, és adnak valóban értékelhető eredményeket.

Az IBM hivatalosan is publikálta a saját nagygépeire az LSPR (Large System Performance Reference) alapú mérések eredményeit, amelyek különböző típusú terhelések alapján határozhatók meg (adatkezelés, ki-bevitel, aritmetikai számítások, adatbázis hozzáférések, web-lapok generálása stb.)

Az összehasonlításból adódó probléma analóg egy Unix szerver környezetben, ahol a felhasználók számára a szerver bizonyos típusterhelések szerinti (SpecInt vagy TPC-C) teljesítménye sokkal lényegesebb és többet mondó, mint a CPU órajel frekvenciája (sebessége) vagy a processzor MIPS értéke.

Sajnos, nem egyszerű megtalálni azt a LSPR típust, amely legjobban megközelíti a várható terhelési módot, és összehasonlítási alap lehet, ezért az IBM közzéteszi a mérési értékeket, de megadja a MIPS értkékeket is.