Műemlékvédelem
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A műemlékvédelem kulturális és társadalomtudományi munka, mely a műemlékek védelmével, restaurálásával foglalkozik, szakemberei építészek, művészettörténészek és mérnökök, akik a nemzeti kulturális örökség védelmének szentelik munkájukat. A műemlékvédelmet törvények és jogszabályok írják elő illetve szabályozzák, melyek közül a Magyarországra vonatkozókra az alábbiakban kitérünk.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Feladatai
A műemlékvédelem feladatai sokrétűek, részben hatósági, tudományos kutató és építészeti jellegűek. Hatósági feladat a védett épületek nyilvántartása, védelemre érdemes épületek felkutatása és védetté nyilvánítása, a műemlék épületek használatának szabályozása, és a használat ellenőrzése, esetleges javítási munkák elrendelése, a kivitelezés felügyelete.
Tudományos kutatófeladat az egyes épületek építéstörténetének felvázolása, ezzel kapcsolatos adatok, az épülettel fogalkozó irodalom gyűjtése. A munka során az épület feltárásól dokumentációt készítenek, mely leírásokból, rajzokból, fotókból áll.
Építészeti feladat az épületek felmérése, a helyreállítások megtervezése és kivitelezése. Ide tartoznak a restaurálási munkák is, a műemlékhez tartozó festmények (falfestmények) és szobrok helyreállításai.
A műemlékvédelem biztosítja a műemlék fennmaradásának eszmei, politikai, városrendezési, jogi, gazdasági feltételeit. Biztosítani kell továbbá, hogy az egész társdalom számára hozzáférhetővé váljék. Ha nem is üzemek, használatban van: látogatják, laknak benne, üzlet vagy szálloda működik benne, elhaladnak mellette, és ezért számolni kell a folyamatos, elkerülhetetlen rongálódással. A városi műemléket kikerülhetetlenül éri a légszennyezés, a látogatott épületeket dinamikus terhelés éri, kophatnak, a páralecsapódás is veszélyezteti őket. Ezért időről időre szükség van a restaurálásra, bár a korszerű műemlékvédelmi módszerek le tudják lassítani a romlást.
Lehetőség szerint eredeti anyagában kell megőrizni, csak akkor lehet helyreállítani, ha erre feltétlen szükség van (pl. statikai okok miatt). A helyreállítás bontással és hozzépítéssel valósul meg. Bontásnál csak az értéktelen, zavaró részeket szabad eltávolítani, ennek azonban nem esztéikai okai vannak. A kopott, csúnya részeket meg kell őrizni, mert történeti értékük van. Cserére, pótlásra csak akkor kerülhet sor, ha annak nyomós építészeti okai vannak. A hozzáépítés ennél is több felelősséggel jár, ilyenkor figyelembe kell venni az építészettörténeti és esztétikai érveket. Az újjáépítés sajátos formája az antasztilózis, ez esetben nem kerül sor sem cserére sem elbontásra, hanem az eredeti részekből újra összrakják a szétomlott építményt (pl. adottak egy görög oszlop darabjai, melyek nagyobb hézagok nélkül újra oszloppá építhetők).
[szerkesztés] Az emlékek csoportosításai
A védelmet érdemlő épületeket, építményeket különféle szempontok alapján osztályozzák. Hatósági szabályozás alapján létezik műemlék, műemlék jellegű és városképi jelentőségű épület.
Az építészeti emlékeket az alábbi csoportokra osztják:
- építészeti emlék: építészettörténeti, szerkezettörténeti, településtörténeti szempontból megtartásra érdemes, egyedileg nem feltétlen képvisel esztétikai értéket (pl. Pest egykori városfala)
- néprajzi és mezőgazdaság-történeti emlék: egy tájegység, etnikum társadalmi, kulturális és gazdasági arculatának hordozója
- ipar- és közlekedéstörténeti emlék: történeti és hagyományértéke van, az ipari-közlekedési fejlődés fontos epizódját dokumentálja, esetenként esztétikai értéke is lehet
- régészeti emlék: az államalapítás előtti kultúrák tárgyi emlékei, Magyarországon ilyenek a római emlékek
- történeti emlékek: minden olyan épület, építmény és emlékjel (pl. sírkő), melyhez országunk történetének, kultúrájának fontos eseménye fűződik. Etikai, társadalmi tudatformáló szerepe ven (pl. Táncsics Mihály lakóháza, Móra Ferenc szülőháza stb.)
[szerkesztés] A műemlékvédelem története
A régebbi korok épületei sokszor estek áldozatul a kövekező nemzedédek építkezéseinek, akik egyszerűen nem vették figyelembe, hogy a közelmúlt építészeti emlékei egykor jelentősek lehetnek. Olykor teljesen elbontottak, olykor jelentősen átépítettek valamit, aminek történeti értékét csak később állapították meg. A régi épületek megóvására az újkor előtt csak elvétve találni példákat (Raffaello pápai megbízatása a római kor emlékeinek megóvására, Mátyás király egyes rendeletei), a francia forradalom után azonban programszerűen bontakozott ki az egyes épületek műemlékké nyilvánításának, konzerválásának és megőrzésének igénye. Franciaországban részben Victor Hugo kezdeményezésére jött létre az első állami műemlékvédelmi szervezet 1830-ban. Az ugyancsak író Prosper Mérimée járta az országot, hogy felkutassa és nyilvántartásba vegye az építészeti emlékeket. Hamarosan meg is indult a középkori műemlékek restaurálása, melynek tudományos módszerét Eugéne Emmanuel Viollet-le-Duc dolgozta ki. A legjelentősebb restaurálások a párizsi Notre Dame és vézelayi Sainte-Madeleine-templomokon voltak. Ezzel egyidejűleg német területeken is kezdték feltérképezni a gótikus templomokat, jelentős volt ebből a szempontból az akkor már évszázadok óta befejezetlenül álló kölni dóm eredeti tervrajzainak megtalálása. Az építészek e tervek segítségével fejezték be a templomot.
A XIX. század műemlékvédelmének alapvető szemlélete a purizmus volt. Az ekkor történt restaulások e szemlélet miatt kifogásolhatók, ugyanis a purizmusra hivatkozva egy gótikus templomból kidobtak mindent, ami nem gótikus, későbbi reneszánsz síremlékeket, barokk oltárokat stb. (ez történt a Mátyás-templom újjáépítésekor, a pesti Belvárosi templom esetében is). A modern műemlékvédelem elveti az ilyen radikális átalakításokat és az épület történetiségének megőrzésére törekszik, vagyis nyomonkövetni igyekszik az épület stílus- és építéstörténetét.
A mai műemlékvédelem elveit a Velencei Cartában fogalmazták meg, magára nézve Magyarország is kötelezőnek tekinti az elveit.
[szerkesztés] A magyar műemlékvédelem története
A 19. század közepén, a neoabszolutizmus idején történtek az első kísérletek a régi korok, főként a középkor építészeti emlékeinek felkutatására, leírására. A műemlékvédelem (s egyben a magyar művészettörténet) szervezett működésének elindítói Rómer Flóris, Ipolyi Arnold, Henszlmann Imre voltak. Munkásságuk nyomán megalakult a Műemlékek Országos Bizottsága, a 19. század második felében már szervezetten működött a műemlékek feltárása (Kalocsa, Székesfehérvár). Ekkorra elterjedtek a nyugat-euróapi országok műemlékvédelmi nézetei, elsősorban a purizmus, melyet ma erősen meg lehet kérdőjelezni. A purizmus képviselői Steindl Imre, Schulek Frigyes voltak. E szellemben alakították át a középkori templomokat, várakat, melyeket ezért akár saját alkotásuknak is lehet tekinteni. Eltűntették a középkori építményekből mindazt, ami nem középkori (reneszánsz síremlékek, barokk oltárok stb.), s neostílusú részletekkel gazdagították a ma is látható épületeket. A purizmus szemlélete a 20. században múlt csak ki. Közvetlenül a második világháború utánig működött még a MOB, ekkor már korszerű restaurálások zajlottak (Székesfehérvár, Ópusztaszer). Az ötvenes években kísérlet indult Magyarország összes műemlékének katalogizálására, részletes ismertetésére. Ezeket a topográfiákat Dercsényi Dezső indította el, de a vállakozás a hatvanas években abbamaradt. Csak Sopron és környéke, Heves megye, Pest megye és Buda műemléki topográfiája készült el. Napjainkban a műemlékvédelmet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal felügyeli, honlapján megtalálható Magyarország összes műemlékeinek listája.
[szerkesztés] Forrás
- A műemlékvédelem Magyarországon, szerk. Dr. Császár László, Képzőművészeti Zsebkönyvtár, Bp, 1983.
- Szentkirályi Zoltán – Détshy Mihály: Az építészet rövid története
- Magyar műemlékvédelem története és szervezete
Satak Lord és