Mátyás király-emlékmű (Kolozsvár)
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Fadrusz János: Mátyás király emlékmű című műve a művész leghíresebb alkotása, pályájának csúcspontja és megkoronázása. Az emlékmű ma is uralja Kolozsvár főterét, ahol a magyar többségét elveszített város egyik jelképévé vált.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Előzmények
Kolozsvár városának régóta dédelgetett terve volt, hogy nagy szülöttének, Mátyás királynak maradandó emléket állítson. Az emlékmű elkészítése érdekében a város 1882 májusában szoborbizottságot alakított és a nagy terv mögé rövidesen az ország egész közvéleménye felsorakozott. A terv a főtér reprezentatív igényű átalakításával párhuzamosan született meg, a szobor helye maga is a Szent Mihály-templom körüli elárusító bódék elbontásával szabadult föl. Kolozsvár város tanácsa 5000 forintot szavazott meg a szoboralap javára, a maradék összeget pedig közadakozásból szándékozott előteremteni. Az országos gyűjtés eredményeképpen 1892 júliusára a szoboralap tőkéje már meghaladta a 120 000 koronát, amely lehetővé tette a pályázat kiírását. A sok pályázó közül végül hármat, Fadrusz János, Bezerédi Gyula és Róna József munkáit találták a legjobbnak az első díjat pedig – a kivitelezési megbízással együtt – Fadrusz Jánosnak ítélték. A megkötött szerződés szerint a szobor költségeit 200 000 koronában határozták meg. A művész azonban figyelembe véve a szobor elhelyezését arányszámításai alapján kevésnek találta a másfélszeres életnagyságú szobrokat és a kétszeres életnagyságra tett javaslatot. Az új javaslat a költségeket még 60 000 koronával emelte meg. Bár a város szerette volna az emlékművet a millenniumi ünnepségekre elkészíttetni, Fadrusz ekkor még a pozsonyi Mária Terézia emlékművön dolgozott és 1896-ban még csak az alapkövet tudták elhelyezni.
[szerkesztés] A mű leírása
A szoborcsoport már első látásra is háromszög alakot alkot. Feltűnik nagy tömege, monumentális hatása, mely szemből érződik leginkább. Olyannyira így van ez, hogy oldalról, vagy hátulról szemlélve teljesen más képet mutat. Az oldalnézetben a mellékalakok szinte eltűnnek a lovasszobor mellett. A szoborcsoport olyannyira a háttérhez van megkomponálva, hogy a Szent Mihály-templomra szinte rátámaszkodik és ezért hátsó nézete jellegtelen. A háromszög alakzat csúcspontján a király babérkoszorús feje áll. A művész abban a pillanatban ábrázolja a nagy királyt, amikor egy vár bástyájáról végigtekint győztes seregén. Páncélos alakja büszkén üli meg a lovat, mely délcegen szegi le fejét, Mátyás arcán erő és büszkeség sugárzik. Kardját maga előtt keresztben fektetve tartja, mint aki most jött meg a dicsőséges csatából. Nem ül, hanem szinte áll a kengyelben, a ló kantárszárát szabadon engedve.
Maga a művész a szoborbizottsághoz írt levelében így ír erről: „ A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tiszlelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul és vígasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
Az emlékmű mellékalakjai a fekete sereg vezérei, balról Magyar Balázs és Kinizsi Pál, jobbról Báthory István és Szapolyai János. A mellékalakok megdöntött zászlórúdjai mintegy a háromszög szárait képezik és összekapcsolják őket a főalakkal de egyúttal ki is emelik azt. A mű mellékalakjaiban a uralkodó előtti hódolat és győzelmi pátosz ölt testet, melyet Kinizsi Pálnak a tér közönsége felé kiáltó, zászlót tartó alakja fejez ki legjobban. Mellette Magyar Balázs szétvetett lábakkal áll felnézve a királyra. Szapolyai János karját széttárva szemléli a győzelmi zászlókat, míg Báthory István jobb kezében felemeli, baljában meghajtja a zászlót. A királyon és három mellékalakon is vértek hangsúlyozzák ki, hogy a győztes csata most ért véget, csak Szapolyai visel harci öltözék helyett vállra vetett köpenyt. Az emlékmű talapzatát stilizált várfok adja, melyre a magyar címert vésték, felette pedig a Mátyás király felirat állt. A talapzatot Pákey Lajos, a város főépítésze tervezte.
[szerkesztés] Az emlékmű felavatása
Az emlékmű felállítását megelőzte, hogy annak gipszmintáját az 1900-as párizsi világkiállításon bemutatták, ahol a bírálóbizottság több száz szobor közül Grand Prix díjjal, a kiállítás aranyérmével jutalmazta.
A Mátyás emlékművet nagy ünnepségek közepette 1902 októberében avatták fel Kolozsvár főterén. Az ünnepségeken az uralkodóházat képviselő József főherceg mellett a hazai polikai, tudományos és művészeti élet jeles képviselői is részt vettek. Ekkor avatták fel az egyetem központi épületét, a néprajzi múzeumot és az igazságügyi palotát is. A város az alkalomra több száz oldalas díszes Mátyás-albumot adott ki, a színházban Mátyás emlékére ünnepi műsort adtak, melyet díszvacsora követett. Fadruszt elismerésekkel halmozták el, József főherceg vaskorona renddel tüntette ki, a várostól díszpolgári címet, az egyetemtől doktori címet kapott.
[szerkesztés] A szoborról készített másolatok
- Az emlékmű főalakjáról a budavári palota Hunyadi-termének díszítésére a művész bronzból egy méter magas másolatot készített. A súlyosan megrongálódott épületből a második világháború után a Károlyi-palotába az Országos Emlékműfelügyelőséghez került.
- A főalak fejének bronz másolatát Visegrádon, a király egykori kedvelt palotájában állították fel.
- A fej egy pélpánya a Nemzeti Galéria gyűjteményében található.
- A fej egy gipszmásolata a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban látható.
[szerkesztés] Az emlékmű története
A szobor fölavatásától máig (bár egyre csökkenő mértékben) a románok és magyarok közötti nemzeti–etnikai gyűlölet és harc szimbolikus tárgya maradt. Az ikonográfiájával Mátyás, a hódító magyar király alakját hangsúlyozó emlékmű és a körülötte zajló többéves ünnepségsorozat üzenetét a magyarországi román nemzeti értelmiség a magyarral párhuzamosan értelmezte és különösen a Mátyás előtt hódoló moldvai zászlót fogadta arculcsapásként. Az 1918-as impériumváltást követően előbb a talapzatát díszítő magyar címert távolították el, majd szimbolikus üzenetét ellensúlyozandó 1921-ban vele szemben fölállították a capitoliumi farkas szobrának másolatát. A szobor sorsáról kialakult vitának 1932-ben a talapzatán elhelyezett táblával vetettek véget, mely által új kontextust próbáltak teremteni az emlékműnek. A tábla Nicolae Iorga által fogalmazott szövege a következő: "A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Baiánál, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult." A szöveg Mátyás etnikai eredetét és Ştefan cel Mare ellen vezetett sikertelen hadjáratát foglalta közös ideologikus értelmezésbe. Mivel azonban a legyőzött Moldvát jelképező zászló a helyén maradt, a felirat ellentmondásba keveredett a szoborcsoporttal.
Az 1940-ben, a magyar bevonulás után visszaállították a szobor 1902-es állapotát és eltávolították a capitoliumi farkast. 1945-ben a szovjet hatóságok a magyar Mátyás király feliratot az etnikailag semleges, latin nyelvű megfelelőjére (Mathias rex) cserélték. A szélsőségesen magyargyűlölő Gheorghe Funar polgármester újabb, ezideig utolsó szimbolikus gesztusként 1992. december 1-jén, az Unió napján ünnepség keretében helyezte el ismét talapzatára, a Mathias rex felirat alá az 1932-es táblát, a saját nemzetére támadó, de legyőzött királyról.[1]
Dacára a konfliktusos értelmezés folyamatos életben tartásának az 1990-es években, a szobor megteremtette a maga "szelídebb" értelmezési hagyományát. A 2000-es években megkopott a hozzátapadó politikai tartalom és fölerősödött a várost általában jelképező funkciója.
A szobor állapota folyamatosan romlik, 2006 nyarán és 2007 áprilisában a szobor talapzatáról levált egy-egy darab. A restaurálás még nem indult el, a halogatás újabb állagromlásokhoz vezethet.[2] Magyarország kész arra, hogy anyagilag támogassa az emlékmű felújítását.[3]
[szerkesztés] Források
- Soós Gyula: Fadrusz János. Bp., 1961
- ^ Rogers Brubaker et al.: Nationalist Politics and Everyday Ethnicity in a Transylvanian Town. Princeton University Press, 2006., 97–108. és 140–141. old. A szobor szimbolikus használatáról részletesebben ld. Feischmidt Margit: Ethnizität als Konstruktion und Erfahrung. Münster, Lit Verlag, 2003.
- ^ Szabadság, 2007. április 24.
- ^ MTI-hír, 2007. augusztus 24.[1]
[szerkesztés] Külső hivatkozások
Erdély-portál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap
)