Lápégés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

"Valamikor 1870 körül, Szatmáron a téli s tavaszi hónapokban nagy vörösség tünt fel éjjel az északnyugati égboltozaton, mely az egész eget beborította, mintha északi fény lett volna. Mindenki tudta, hogy az Ecsedi-láp ég. Nappal óriási füstfellegek gomolyogtak ugyanabban az irányban, s a nádpernye, mint fekete hópehely sűrűn hullott a városra." (Berey József: Nagyecsed története és néprajza)

Tartalomjegyzék 1 Története 1.1 A lápégések okai 1.2 Tűzesetek az Ecsedi-lápon 2 Források

[szerkesztés] Története

A fenti 1800-as éveket idéző sorok a lápi tüzekről, a láp időről-időre bekövetkező égésiről azonban a ma emberének sem ismeretlenek. Az Ecsedi-Lápot már régen lecsapolták, a művelés alá fogott földek, a megváltozott táj lassan feledtetné az itt élőkkel a múltat, ha a láp nem gondoskodna újabbnál-újabb meglepetésekről.

A száraz időszakokban időnként még ma is meggyullad a tőzeg, és még ma is tanúja lehet az ember egy-egy lápégésnek.

A még ma is gyakran bekövetkező öngyulladásnak főként a szárazság az oka.

A kiszáradt tőzegen a tűz a talaj alatt terjedve, a talajképző rétegig elhamvasztja a szerves anyagokat.

Kisebb-nagyobb tüzek a láp lecsapolása előtt is voltak, ezek okozója általában a nádégetés volt.

A tűz a lecsapolás után azonban ellenséggé vált. Ahol tőzeges réteg volt, ott egy eldobott gyufaszál, cigarettavég, vagy tűzrakás szalonnasütés céljából, észrevétlenül meggyújtotta a talajt. A kiszáradt tőzeg hamar tüzet fogott, és kör alakban, lassan terjedt tovább. A földégést láng nem jelezte, csak kevés füst, és a szag, mely kilométer távolságra is érezhető volt.

Miután az oltáshoz víz nem volt a közelben, a tüzet az agyagtalajig körülárkolták, így nem terjedt tovább. Az égett területen hatalmas kör alakú mélyedés keletkezett.

[szerkesztés] A lápégések okai

A végleges lecsapolás után a gyakori tűzesetek onnan eredtek, hogy a még feltöretlen, dús növényzetű őstalaj fizikailag és anyagilag is próbára tette háborgatóit. A láp feltörésének verejtékes munkáját úgy könnyítették meg, hogy felgyújtották a zsombékosokat.

Hosszas szárazság után, főleg szeles időben a zsombék tüzétől begyúlt a láp kiszáradt tőzege, s a lappangó tűz a föld alatt terjedve fenékig hamvasztotta a tőzegréteget.

[szerkesztés] Tűzesetek az Ecsedi-lápon

Az Ecsedi-láp történetében két jelentős tűzesetet tartanak számon:

• 1863-ban, még a lecsapolás előtt, az akkori aszályos időjárás következtében kiszáradt a láp növénytakarója, és a száraz környezet valamilyen oknál fogva meggyulladt.

Ekkor óriási területen égtek le a nádasok, és tüzet fogott a tőzeg is. Mivel a láp még nem volt lecsapolva, az okozott kár nem volt tragikus, mert a következő évben ismét életre kelt a láp növényzete.

• 1903-ban keletkezett a második nagy tűzvész, mely hatalmas lápégést okozott a Börvely, Ura, Tyukod és Kaplony községek által határolt területeken.

Mintegy 1600 holdon, több méter mélyen kiégett a tőzeg, és további 30 ezer holdnyi területen okozott jelentős pusztítást.

Leégtek a nádasok és a zsombékosok, mindenütt fekete, üszkös maradványok és vastag hamuréteg hirdette a pusztulást.

Ekkor esett a tűzvész áldozatául 6 lápi földműves is.

[szerkesztés] Források

• Borovszky S.: Szatmár vm (1908)
• Maksai Ferenc: A középkori Szatmár megye (1940)
• Ihrig D.: A magyar vízszabályozás története
• Kálnási Árpád: A mátészalkai járás földrajzi nevei