Berey József

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Berey József lelkész született Szatmáron, 1859-ben.

[szerkesztés] Életrajza

1877-ben negyedéves teológia-hallgató korában nyert meghívást a nagykárolyi segédlelkészi és vallástanári állásra, ahol 1881-től 1884-ig működött, majd 1884-től 1888-ig Szaniszlón lelkészkedett.

1888-ban került Nagyecsedre lelkésznek.

Nagyecsed-i tartózkodása idején irodalmi tanulmányai jelentek meg Kölcsey Ferencről, s a településen és környékén végzett jelentős helytörténeti kutatásokat.

Feldolgozta Nagyecsed történetét, néprajzát, s az ecsedi lápra vonatkozó részt is ő írta meg Szatmár vármegye monográfiájában.

Későbbi élete folyamán előbb tanácsbíró, majd számvevőszéki elnök, főjegyző, majd 1907-ben esperes lett.

1884-től a helyi lapokban közölte köteteket megtöltő – történelmi alapokra épült – elbeszéléseit a régi vármegyéről, melyekhez Szatmár vármegye levéltáraiból – évtizedekig tartó búvárkodásai eredményeként – merítette az anyagot.

Mint egyháztörténeti író, a "Protestáns Szemle" hasábjain jelentek meg írásai.

Művei: "A reformátusok üldöztetése Szatmár megyében 1660-1680-ig". (1897.évf.), "A giródtótfalusi református egyház pusztulása".