Ikerparadoxon
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Az ikerparadoxon vagy óraparadoxon egy, a speciális relativitáselméletben fellépő különös jelenség: ha két megfigyelő összehangolt órákkal ugyanabból a pontból indulva különböző mozgást végez, akkor következő találkozásukkor az óráik nem feltétlenül fogják ugyanazt mutatni. (Ez az idődilatáció jelenségén alapul: a mozgó óra lassabban jár, mint az álló. Az eltérés hétköznapi sebességeknél alig kimutatható, de a fénysebességhez közeledve jelentőssé válik.) Az eltérés az elmélet által pontosan meghatározott, matematikailag ellentmondásmentes és kísérletileg ellenőrzött; ennek ellenére hagyományosan paradoxonnak nevezik, mert a jelenség egy kézenfekvő, de hibás elemzése önellentmondásra vezet.
Az ikerparadoxon szokásos megfogalmazásában egy ikerpár egyik tagja űrutazásra indul egy távoli csillaghoz egy közel fénysebességgel haladó űrhajóban, ugyanazon az egyenes útvonalon, ugyanazzal a sebességgel haladva oda-vissza, míg a másik a Földön marad. Ha eltekintünk a Föld forgásától és keringésétől, és az indulást és a fékezést illetve megfordulást pillanatszerűnek vesszük, akkor a földön maradt iker nyugalomban van, testvére pedig egyenesvonalú egyenletes mozgást végez a Földtől a távoli csillagig, majd vissza. Az űrhajós iker visszatérésekor azt tapasztalja, hogy míg számára csak rövid idő telt el, testvére megöregedett, esetleg meg is halt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A paradoxon története
Az órák közötti eltérés jelenségére Albert Einstein már az 1905-ös, a speciális relativitáselméletet megalapozó cikkében, az On the electrodynamics of moving bodies-ban felhívta a figyelmet[1], de nem paradoxonként, hanem az elmélet egyszerű következményeként kezelte. A szimmetria kérdését Paul Langevin vetette fel 1911-ben, aki azt akarta vele bizonyítani, hogy a speciális relativitáselmélet feltételezi az éter létezését. Langevin a szimmetria sérülését a gyorsulással magyarázta, és a gyorsulást tette meg olyan abszolút tulajdonságnak, amely meghatároz egy abszolút vonatkoztatási rendszert.[2] Max von Laue azonban rámutatott arra, hogy az állandó sebességű szakasz hossza (és így az órák közötti különbség nagysága) tetszőlegesen növelhető anélkül, hogy a szükséges gyorsulás mértéke megváltozna, tehát a földi iker öregedését problémás a gyorsulásnak tulajdonítani.[3]
A következő években a speciális relativitáselmélet, bár a fizikusok körében általánosan elfogadottá vált, heves támadásokat váltott ki az elmélet néhány ellenzőjéből. Közéjük tartozott Ernst Gehrcke, aki tagja volt a „zsidó fizika” elleni antiszemita mozgalomnak, és az ikerparadoxont is felhasználta az elmélet ellen, azzal érvelve, hogy a paradoxon szerint mindkét órának lassabban kéne járnia a másiknál.
[szerkesztés] Példa
Tegyük fel, hogy az út hossza öt fényév, az űrhajó pedig a fénysebesség 80%-ával halad: v = 0,8c és L = 10ly. A gyorsítást, lassítást és megfordulást pillanatszerűnek tekintjük. A Földön maradt megfigyelő szerint ekkor mind az odaút, mind a visszaút időtartama t = L / v = 12,5yr, azaz az űrhajós összesen 25 évig utazik. Az űrhajós sajátidejét a Lorentz-transzformációval kaphatjuk meg: mind az oda-, mind a visszaútra t' = εt, ahol ε a Lorentz-faktor inverze:
,
azaz t' = 7,5yr, az űrhajós számára a teljes utazás alatt 15 év telik el. Visszaérkezve azt tapasztalja, hogy az ikertestvére 10 évvel idősebb nála. (Az űrhajós mindezt úgy tapasztalja, hogy a sebesség hatására csökken az út hossza: csak L' = εL = 6ly utat kell megtennie, ami mind oda, mind vissza L' / v = 7,5 évig tart.)
[szerkesztés] A látszólagos ellentmondás
A speciális relativitáselmélet szerint ugyanakkor minden mozgás relatív, és minden inerciarendszer egyenértékű. A földi megfigyelő koordinátarendszerében nézve az űrhajós nagy sebességgel haladt, ezért lassabban öregedett. A hajóhoz rögzített koordinátarendszerben nézve ugyanakkor a helyzet éppen fordított: a földi megfigyelő az, aki nagy sebességgel mozgott, és neki kellene fiatalabbnak lennie.
[szerkesztés] Magyarázat
A paradoxon feloldása az, hogy ha a Föld vonatkoztatási rendszere inerciarendszer, akkor a hajóhoz rögzített koordinátarendszer nem lehet végig az: a hajóban a visszatéréshez (először negatív, majd pozitív) gyorsulásnak kell fellépnie, és ez alatt a gyorsuló szakasz alatt az űrhajós vonatkoztatási rendszere nem inerciarendszer, nem egyenértékű tehát a másikkal. Ez a magyarázat, bár helyes, nem mutat rá, hol a hiba a paradoxonban akkor, ha azt úgy módosítjuk, hogy a megfordulás egyetlen pillanat alatt történik: az odaút és a visszaút külön-külön leírható a Lorentz-transzformációval. Az űrhajós számítása szerint az odaút 7,5 éve alatt a testvére ε7,5 = 4,5 évet, a visszaút 7,5 éve alatt szintén 4,5 évet öregedett, ami összesen 9 év. Nehezen hihető, hogy a hiányzó 16 év öregedés a megfordulás (teszőlegesen rövid) ideje alatt következett volna be.
Valójában a hiba az egyidejűség fogalmának a hibás használatában van. A speciális relativitáselmélet szerint a „jelen”, az egyidejűség maga is relatív, a viszonyítási rendszertől függő fogalom. A téridő tér- és idődimenziója nem választható egyértelműen külön: a viszonyítási rendszertől függ, hogy a négydimenziós téridő melyik síkmetszete felel meg a „jelennek”.
Az ikerparadoxon esetében ez azt jelenti, hogy amikor az űrhajó megfordul, a rajta levő iker számára megváltozik az egyidejűség fogalma. (Az ábrán látható, egy tér- és egy idődimenziós egyszerűsített modellben a kék vonalak jelzik az egyidejűséget a távoli csillag felé haladó, a vörös vonalak a visszafelé tartó űrhajós számára.) Közvetlenül a lassítás megkezdése előtt az űrhajós az ábra A pontját, a megfordulás és a gyorsítás befejezése után viszont a B pontját látja egyidejűnek. A számítása tehát arra vonatkozik, hogy a testvére 4,5 évet öregedett az indulás és az A esemény között, és további 4,5 évet a B esemény és a megérkezés között – a kettő összege pedig nem adja ki a teljes öregedést.
Megjegyezzük, hogy az ikerparadoxonban szereplő jelenség a speciális relativitáselmélet Minkowski-féle téridőmodelljével egyszerűen magyarázható az egyidejűség fogalmának használata nélkül is: egyszerűen arról van szó, hogy egy megfigyelő sajátideje a modellben a 4-dimenziós téridőbeli világvonalának az ívhossza, két esemény között pedig az egyenes (vagyis az egyenes vonalú, egyenletes mozgást leíró) világvonal ívhossza a maximális az összes lehetséges közül. (Ez az összefüggés a Minkowski-geometriában érvényes fordított háromszög-egyenlőtlenség következménye).
[szerkesztés] Magyarázat az általános relativitáselmélet alapján
[szerkesztés] A paradoxon más változatai
[szerkesztés] Kísérleti ellenőrzés
- idődilatációs kísérletek: részecskék élettartama, Doppler-effektus változása
- repülővel szállított atomórák (Hafele-Keating kísérlet)
- müonok részecskegyorsítóban
- kozmikus sugárzás hatására a földfelszínen (tengerszinten) képződő müonok
[szerkesztés] Források
- ^ „From this there ensues the following peculiar consequence. If at the points A and B of K there are stationary clocks which, viewed in the stationary system, are synchronous; and if the clock at A is moved with the velocity v along the line AB to B, then on its arrival at B the two clocks no longer synchronize, but the clock moved from A to B lags behind the other which has remained at B by ½tv²/c² (up to magnitudes of fourth and higher order), t being the time occupied in the journey from A to B. It is at once apparent that this result still holds good if the clock moves from A to B in any polygonal line, and also when the points A and B coincide.”
Albert Einstein: On the electrodynamics of moving bodies, Annalen der Physik 17, p891, 1905. június 30. - ^ Paul Langevin: L’évolution de l’espace et du temps, Scientia 10, pp 31-54, 1911
- ^ Max von Laue: Das relativitätsprinzip, Jahrbücher der Philosophie, 1913
- ^ S. P. Boughn: The case of the identically accelerated twins, Am. J. Phys. 57, 791–793 (1989)
- ^ R J Low: An acceleration-free version of the clock paradox, Eur. J. Phys. 11, 25–27 (1990).
- Peter Pesic: Einstein and the twin paradox, 2003 Eur. J. Phys. 24 585-590
- Usenet Physics FAQ: The Twin Paradox
- Usenet Physics FAQ: What is the experimental basis of Special Relativity?
