Ibn Hazm

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Abú Muhammad Alí ibn Szaíd ibn Hazm, (Córdoba, 994. november 7. - Manta Lisam, 1064. augusztus 16.) andalúziai arab költő, teológus, történész

Élete a muszlim Spanyolország politikai válságára, a részkirályságok korára esik. Apja az Omajjádok alatt córdobai vezír volt, így azok bukása után menekülni kényszerült, először Malagába, majd Valenciába, ahol az omajjád IV. Abd ar-Rahmán vezírje lett. Miután az uralkodót a berberek elkergették, Jativába vonult vissza, ahol teljesen az írásnak szentelte magát. 1023-ban V. Abd ar-Rahmán rövid córdobai uralma alatt ismét vezírnek nevezte ki, ám bukása után előbb bebörtönözték, majd vidékre száműzték. Élete utolsó éveit egy kis faluban, Manta Lisamban töltötte teljes elszigeteltségben, még azt is megtiltották neki, hogy tanítványokat fogadjon.

Az arab-muszlim civilizáció kiemelkedő gondolkodója, az andalúziai prózairodalom nagy alakja volt, fia közlése szerint csaknem 400 művet hagyott hátra. Fiatal korában verseket írt, ebből a korszakából azonban versekkel illusztrált híres esszéje emelkedik ki a lovagi szerelemről és szerelmesekről, amely a lovagi szerelemkódex műfajának egyik híres alkotása: Tauq al-hamáma (A galamb öve). Nevelési kérdésekkel is foglalkozott, e kérdéseket az iszlám kultúrája fennmaradása szempontjából döntő fontosságúnak tartotta (Riszála fi marátib al-úlum; Értekezés a tudományokról). Száműzetése utáni irodalmi működésének javát teológiai iratai jelentik, ő tekinthető az első vallástörténésznek. Nagy munkája, a Kitáb al-fiszal fi'l-milal Va'lahvá va'n-nihal (A vallási és filozófiai szekták könyve) értékes összehasonlító vallástudományi mű. Másik fontos teológiai munkája a záhirita szekta doktrináinak megfogalmazása és összefoglalása volt. Prózájára a részletes megfigyelések, pontos értesülések jellemzőek.

[szerkesztés] Források

Világirodalmi kisenciklopédia I-II (Budapest, 1976) ISBN 963 280 286 4