Hercegszántó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Koordináták: é. sz. 45.947° k. h. 18.937°

Hercegszántó

Hercegszántó címere

Közigazgatás

Ország

Régió

Megye

Kistérség

Rang

Irányítószám

6525

Körzethívószám

Népesség

2172^[1] (2007)

Népsűrűség

34 fő/km²

Földrajzi adatok

Terület

68,55 km²

Időzóna

CET, UTC+1

Elhelyezkedése

Hercegszántó

é. sz. 45.947° k. h. 18.937°

Hercegszántó község (horvátul: Santovo, szerbül: Сантово) Bács-Kiskun megye Bajai kistérségében.

[szerkesztés] Fekvése

A Duna, az 51. számú főút mellett. Közvetlenül a szerb határnál Bácskában.

[szerkesztés] Története

Neve először okiratban Szent István uralkodása alatt említtetik, Zanthow alakban, majd jóval később, 1419-ben Hercegszántó formában. Az előtag arra utal, hogy a birtok a (Duna) szekcsői Herceg család tulajdonában volt. Szent István királyunk a falut a veszprémvölgyi apácáknak adományozta, mégpedig a helyi káptalannal és 30 házzal együtt. (Ez az akkori időkben tekintélyes településre vall.) Az adományozást Károly Róbert király 1308-ban megerősítette. Az okiratban említtetik, hogy a falu egész határa az apátnő birtoka, és hogy a vásárjog is, más jövedelmekkel együtt az apácákat illeti. Kitér a királyi levél arra is, hogy a határban őskori föld- és kőhalmok vannak, északon az Érhát, keleten a Bálvány nevű domb, déli részeken pedig egy erdő.

A következő évszázadról nem sokat tudunk. Valószínű, hogy a mocsaras vidék menedéket nyújtott a lakosságnak a tatárjárás idején, amikor 1241-ben szinte az egész ország elpusztult. A következőkben a falu több alkalommal említtetik a birtokosok neveiben: Bátmonostor 1323. évi beiktatásánál jelen volt Szántó Demeter, 1369-ben a pécsi káptalan jelenti Nagy Lajos királynak, hogy Szántó Mihály hatalmaskodva használja László mesternek két birtokát. A települést 1399-ben a Czobor család birtokolta, amit onnan tudunk, hogy a bácsi káptalan határjárást tartott, és a Czobor tulajdonok között Szántó is szerepelt. Rövidesen, 1405-ben a falu a szekcsői Herceg Péter birtokába került, akinek jobbágyai kirabolták és felgyújtották Töttös László három faluját. Szántói Marhárt Jakab – akinek felesége Lekcsei Sulyok György leánya volt –, Szántón is szerzett 1455-ben tulajdont. Még ebben az esztendőben, örökösök nélküli elhalálozásuk esetére, kölcsönös örökösödési szerződést kötött a Sulyok testvérekkel. Marhárt Jakab özvegye, Borbála 1485-ben Czobor Mártonnak adta a szántói részbirtokot, mely némely oklevélben Morhátszántónak van nevezve.

Az 1514-es parasztháború eseményei megrázták az egész vidéket, mert a keresztes hadjárat meghirdetésére sok jobbágy jött össze. A kalocsai érsek hiába kísérelte meg a hadat hazaküldeni.

A mohácsi vészt követő törökdúlás idején a falu elnéptelenedett. Csak lassan népesült be újra, mert a mocsaras ártér védelmet nyújtott a megszállók ellen. Megkezdődött a betelepülés, elsősorban a déli országokból, elsősorban Szerbiából. A török közigazgatás Hercegszántót a bajai náhijébe (járásba) sorolta. A defterekben (adókönyvekben) a falu 1554-ben 11, két évtizeddel később 14, majd 1590-ben 60 házzal szerepelt. Ezek összesített adatok, mert a település három göröndre (magasabban fekvő részre) települt. Így Dolna- (Alsó), Szredna- (Közép) és Gorni- (Felső) Szántova néven említik a falurészeket a török összeírók.

A 17. században – a hadak szüntelen mozgása, a rablások és fosztogatások miatt – napi járóföldre alig maradt ember. Megkezdődött viszont a déli népek felköltözése: 1687-ben Petrovics Nobak rác kapitány hozta magával szerb fegyvereseit, akikkel Szabadka, Szeged és Baja várát népesítették be. Kissé később jutott közülük Baja környékére, így Hercegszántóra is. A török ki-űzése után a falu kamarai birtok lett. Az 1699-es megyei összeírás szerint Hercegszántón 47 gazda és 10 felnőtt fiú találtatott. Tulajdonukban pedig 5 ló, 21 ökör, 37 tehén, 34 borjú, 38 juh és kecske, 58 sertés, 310 méhkas, 46 hold szántó volt árpával és kölessel együtt. A következő összeírásokban, 1714-ben 31, a következő évben 20 adófizető, az 1724-ben végzett (Czobor-féle összeírásban) 30 telepes szerepel. Egy évvel később 54 adózó személyt számláltak.

Az 1768-ban készült kamarai térképen a déli határban Rozlica-bara (tó), ettől keletre pedig erdő és a Bubanya-dűlő van feltüntetve, az északnyugati részen pedig egy Bacság (Budzsák) nevű erdő. A faluban ekkor 126 katolikus rác, helyesen sokác család élt, 3369 holdon gazdálkodott. (Ez 84 teleknek felelt meg.) Bubanya területe 320 hold volt, 8 telek.

Úrbéri rendezés kétszer is történt. Először 1722. augusztus 13-án, amikor a helység kamarai terület központja volt. Ekkor a faluhoz tartozott a már említett Bubanya-dűlő és a Kabi-sziget. Az 1785. évi úrbéri rendezéskor Szántován 70 telken 144 telkes gazda és 43 zsellér volt. A Dunának újonnan keletkezett ága a községi közlegelőkből 400 holdnyi területet elvágott. Ezt a részt Kadinak vagy Osztrovácnak nevezték, A mohácsi uradalom magának követelte, de eredménytelenül, mert csak árvíz idején vált szigetté, kis víz idején összefüggött a falu határával. A gazdálkodásról képet kaphatunk a bácsi kamarai kerület 1743-ban kelt tizedjegyzékéből. Szántón 2531 kereszt búzát arattak. (Egy-egy keresztből másfél pozsonyi mérő búzát csépeltek, ami termékenység tekintetében az élen áll.) Ebből a plébánosi tized 18 7/8 mérőt tett ki. (Kitűnik, hogy a községnek ekkor már volt plébánosa.)

A római katolikus paplak 1715-ben, a templom 1752-ben épült. Villámcsapás következtében 1812-ben megrongálódott, öt év múlva állították helyre. Az ortodox templomot 1900-ban emelték.

A lélekszám a történelmi vihar közepette is folyamatosan emelkedett. Az 1890. évi népszámláláskor 3357 lakost mutattak ki, és 582 házat. Az itt élők közül 1915 sokác, (valószínűleg a szerb lakosságot is ez az adat tartalmazza), 1336 magyar, 41 szlovák, 35 német.

A Szántova név úgy keletkezett (1773), hogy a magyar „Szántó” helynév a szerbhorvátban képzővel bővült. A Hercegszántó névalakot hivatalosan 1904-ben vették be.