Gerendás Péter
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Ez a szócikk (vagy szakasz) nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült. Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható! |
Ezt a lapot át kellene olvasni, ellenőrizni a szavak helyesírását és a szöveg nyelvhelyességét. |
Gerendás Péter 1956. április 13-án született Budapesten. Tanulmányait a Deák téri Általános Iskolában kezdte, majd a Faipari Szakközépiskolában folytatta.
Érettségi után rövid ideig a Déryné színházban színészkedett, majd belépett a dél-amerikai népzenét játszó Los Pachungos együttesbe. Közben felvették a Konzervatórium jazz-ének szakára, ahol 1979-ben végzett.
1976-ban megalakítja saját együttesét Láma néven. Ez az együttes szép szakmai és közönségsikereket ért el, az egész országot bejárták. Az LGT-vel és Zoránnal is sokat turnéztak. Gerendás közreműködött az LGT angliai '83-as koncertkörútján is. Ezután egy hosszabb norvégiai zenélés következett egy Oxygen nevű zenekarban.
1987-ben tért vissza, és '88-ban megnyerte a Magyar Televízióban megrendezett Magyar dalok versenyét Hóból vagyok című dalával. Írt dalokat Zoránnak, Koncz Zsuzsának, majd később egy teljes lemezt Friderikának.
1992-ben jelenik meg első lemeze 908 címen, 1994-ben pedig a Gerendás a deszkákon. Ebben az évben Liszt Ferenc-díjjal tüntetik ki. 1997-ben jelenik meg Két hónap a nagy folyón c. lemeze, majd 1999-ben az Átölel a múlt. Az év zeneszerzőjeként Huszka Jenő-díjat, az év énekesekén Emerton díjat kap.
2000-ben jelenik meg Kamaszkorom legszebb dala című albuma, melyen vonósnégyessel dolgozza fel a 1960-as és '70-es évek legendás dalait. 2001-ben Radnóti Miklós-díjat kap. Ez év őszén kerül a boltokba Új dimenziók című lemeze. 2003 novemberében jelenik meg a 2003. február 25-én, a Budapesti Kongresszusi Központban megtartott George Harrison Emlékkoncert duplaalbum.
2004-ben Budapestért-díjjal tüntetik ki. Legutóbbi lemezei a Memento (2004), mely a holokauszt áldozatainak állít emléket, az Apák könyve (2005), ami Vámos Miklós hasonló című könyvének zenei változata, Faludy versek megzenésítései (2006) és az Ötvenes kő (2006) .
2008. március 14-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesül.
- Zeneportál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap