Fekete bodza
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 |
|||||||||||||||
 Fekete bodza
|
|||||||||||||||
| Rendszertan | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||
| Sambucus nigra L.
|
|||||||||||||||
|
|||||||||||||||
|
|||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||
A fekete bodza (Sambucus nigra) a pézsmaboglárfélék (Adoxaceae) családjába tartozó cserje vagy fa.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Elterjedése, élőhelye
Egész Európában elterjedt, 3-10 m magasra megnövő terebélyes növény, fűszer- és gyógynövényként egyaránt felhasználható.
Gyakorisága annak köszönhető, hogy kitűnően alkalmazkodott az emberi beavatkozások peremein kialakuló másodlagos élőhelyek feltételeihez. Ma már csak találgathatjuk, mi is lehetett az eredeti élőhelye: a Kárpát-medencében nyirkos erdők, parlagok, útszélek, cserjések növénye. Kedveli a tápanyagban gazdag, főleg a nitrogénben dús talajokat, de gyengébb talajokon is megél a nyirkostól a mérsékelten száraz, a napfényestől a félárnyékosig változó viszonyok közt. Rendszeresen megtalálhatjuk az árokpartokon, útszéleken, az akácosokban, a bolygatott „romtalajokon”, az erdőszéleken és – mivel a szennyezett levegőt jól tűri — a városokban is.
Fontos ökológiai szerepe, hogy gyorsítja a szukcessziót: gyorsan bomló avarja és árnyaló hatása segíti a vegetáció felújulását.
[szerkesztés] Megjelenése
A terebélyes bokor vesszői ívesen lehajlóak, a vesszőket eltörve láthatóvá válik lágy, fehér belük. Levelei sötétzöldek, az ágakon egymással szemben helyezkednek el, szélük fogazott. Virágai aprók, jellegzetesen illatosak, a virágzat bogernyő. A termés fekete színű húsos bogyó.
A fává növekvő példányok ritkák: hazánkban csak a legkedvezőbb termőhelyeken (hegylábi törmeléken, patakok mentén, mérsékelt klímájú, de napfényes helyeken, tápanyagdús talajon) fordulnak elő. A több méter magas bodzafák több évtizedesek; némelyik száz évnél is öregebb.
Dugvánnyal és magról is könnyen szaporítható.
[szerkesztés] Felhasználása
[szerkesztés] Régen
Valaha felhasználták e növény minden részét a gyökerétől a kérgén át a leveléig. E hasznosítások többségét mára elfeledtük, ma leginkább csak táplálkozási és gyógyászati szerepe ismert.
Fiatal hajtásai a vastag, szivacsos bélszövet miatt törékenyek. Ahogy az ágak idősödnek, a belső bélüreg nem tágul, és azt hosszú, rugalmas és szilárd rostokból álló, egyenes szálfutású farész veszi körül. Ez az oka annak, hogy a legkiválóbb, szilárd és tartós, kellemes tapintású ásó- és lapátnyeleket a több éves, egyenes bodzahajtásokból készítették. Hasonló okokból nagyon régóta fúvós hangszereket: furulyát, tilinkót, kavalt is készítenek a bodza ágaiból. A régi kovácsműhelyekben a bélszövetétől megszabadított bodzahajtást használták fújtató készítéséhez (a kivett bél pedig kiváló gyújtós volt). A halászok általában bodzából készítették a hálóvarró tűt.
Már Linné megfigyelte, hogy a kecskék a bakteriális körömgyulladás elleni gyógynövényként eszik levelét.
A népi gyógyászatban a bodza volt „a szegényember patikája”: ennek főzetével kezelték a székrekedést, a szemgyulladást, a gümőkórt (TBC), de használták vértisztítónak, fájdalomcsillapítónak, hánytatónak, vizelethajtónak, köptetőnek, hámosítónak is. Mindehhez kellő elővigyázat kellett, mert a virágok és a terméshús kivételével a növény minden része mérgező.
A szintetikus festékek feltalálása előtt fontos festőnövény is volt: a bogyóból különböző adalékanyagokkal barna, kék, ibolya, bíbor és fakókék, a levelekből pedig zöld festékanyagot készítettek.
Erős szagú levét a legyek, egerek távol tartására permetezték.
[szerkesztés] Most
A bogyókból készített bodzabor (gyümölcsborféleség) egyes vidékeken hagyományos szíverősítő. Helyenként pálinkát is főznek belőle – mivel ez a művelet igen munkaigényes, a bodzapálinka ritka és nagyon drága.
Virágait cukorral, citrommal és vízzel erjesztve, finom szénsavas üdítő italt kapunk, de frissen szedett virágokat palacsintatésztába mártva kisüthetjük, és szörpöt is készíthetünk belőle. Bogyóit szederrel vagy almával vegyítve lekvárt főzhetünk. Levest is készítenek belőle. Fontos! A zöld részeket, így a virágkocsányát is el kell távolítani, mert mérgezőek!
Levelét érésgyorsítónak komposzthalmokba keverik.
Rovarűző hatását ma a biokertészetekben hasznosítják.
A szárított virágaiból főzött teát meghűléses betegségek gyógyítására használják, mivel kiváló lázcsillapító, izzasztó és köhögéscsillapító.
[szerkesztés] Hatóanyagai
A bodza hatóanyagait a népi gyógyászat régóta ismeri. Tartalmaz A-, B-, és C-vitamint. A C-vitamin tartalma duplája a citrusfélékének! De tartalmaz még folsavat, pantoténsavat, ásványi anyagokat és mikroelemeket: vas, kálium, kalcium, magnézium, foszfor, illóolajat, antociánokat (ez utóbbitól fekete a bodzabogyó).
Enyhe hashajtó, fájdalomcsillapító, immunerősítő és izzasztó hatású.
[szerkesztés] Népi hiedelmek
Sokféle haszna okán a bodzát sokáig különös tisztelet övezte. Egyes helyeken boszorkányos tulajdonságai miatt féltzék, másutt a rontó erőket távol tartó növényként tisztelték. Némely vidékeken azt terjesztették, hogy Júdás bodzafára kötötte fel magát, míg másutt Jézus keresztfájának anyagát vélték benne felismerni. Az előbbi hiedelem az oka annak, hogy azt a kis, porcos állagú, semleges ízű, immunserkentő hatású, fül alakú gombát, amely főleg a bodza ágain él, júdásfülgomba (júdás-fülegomba, Auricularia auricula-judae) néven ismerjük.
Sokfelé úgy vélik, hogy a bodzabokor alatt nem jó elaludni, mert elvarázsolja az embert…
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Külső hivatkozások:
- Szigetvári Csaba: Bodza. Süvöltő. Az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület lapja. XVI. évfolyam 2007/3. p. 6–7.
